Gigi olvasmányai

Julianna Baggott: Tiszták

2012-02-17T00:20:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: A Robbantások után az egész világ megsemmisült, csak aKupola védelme alatt álló terület maradt érintetlen. Akik kint rekedtek, és nemhaltak meg azonnal, mutálódtak, molekuláris szinten olvadtak egybe az éppenközelükben lévő tárgyakkal, növényekkel, földdel, állatokkal, esetlegemberekkel. A Robbantások után közvetlenül a Kupola egy üzenetet hagyott a kintlévőknek, amikben megígérték, hogy amint lehet, kijönnek, ezért sokan aKupolára és a benne lévő emberekre Istenként, vagy Mennyországként tekintenek.

Kilenc év telt el azóta, és a helyzet változatlan. Pressianagyapjával él egy elhagyatott borbély üzlet épületében, és a napi betevőtcserekereskedelemmel szerzik meg, és a nagyapa tudásával, aki anno hullaházbandolgozott, ezért ért ahhoz, hogy összevarrja az embereket. Ám mostanában anagyapa egészsége nem szolgál jól, mivel a levegőben állandóan terjengő hamunem sok mindenkinek tesz jót. Pressia pedig fél, hiszen közeleg a 16.születésnapja, amikor is a kintieket úgy ahogy irányító Szent Forradalom Hadművelet,egy kis katonai egység, mindenkit besoroz. Vagy katona lesz mindenki, vagy ha amutációja nem engedi, akkor élő célpont a katonai kiképzéseken, és Pressiánakhiányzik egy keze, illetve egy babafej van helyette, ezért a kilátásai atúlélésre nem éppen nevezhetők jónak. Egyetlen esélye van: Ha megszökik. Demégis ebben a világban hova menne? Hol lehetne jövője egy fiatal lánynak,akinek sose volt esélye gyereknek lenni?

Eközben a Kupolában Partridge, a Kupola vezetőjének fia abenti világban szenved. Az állam, már ami maradt belőle, cenzúrázza a múltat,és maga Partridge is érzi, hogy nincs itt minden rendben. Nem elég, hogy azédesanyja meghalt a Robbanásokban, de bátyja is öngyilkos lett később, pedignagy karrier állt előtte katonaként. Így most Partridge-en a sor, hogy megkapjaa különleges kódolást, ugyanis a Kupolában úgy tanítanak és edzenek mindenkit,hogy genetikailag módosítják őket. Ám valamiért Partridge-en ez nem fog, és egyapró nyom arra mutat, hogy édesanyja mégis él, csak éppen a Kupolán kívül. Egyetlenesélye van: Ha megszökik. De mégis túlélné-e odakint a lehetetlen körülményekközött? Megéri-e egyetlen apró, kétség bevonható utalás miatt mindent elvetnieés kockára tennie?

Na, ez megint egy olyan regény, ahol bajban vagyok, hol iskezdjem, és ezer százalék, hogy nem fogom tudni átadni, amit ez a történetnekem nyújtott. Kezdjük azzal, hogy mindenhol (külföldön) úgy reklámozták, hogyez lesz az Éhezők Viadala utódja, hogy Pressia 2012 új Katnissa, és valljuk be,ez elég meredek egy kijelentés. Mármint az Éhezők Viadala hány embert mozgatottmeg? Igazából én is úgy érzem, hogy az volt a nagy áttörés ifjúsági témában,hogy be merte hozni a negatív jövőképeket tinédzsereknek. És azért mindannyianúgy voltunk vele, akiknek tetszett ez a párosítás, elkezdte falni az ilyenkönyveket, és nekem rá kellett jönni, hogy bár furcsa és rideg világokatmutatnak be nekünk ilyen témákban, mégis a romantika volt mindenhol előtérben,és éreztem a lapok között, hogy ezek nem mások, mint sablon ifjúsági könyvek,egy csipetnyi tartalommal. Ezért, amikor ekkora reklámmal és GYÖNYÖRŰ,CSODASZÉP borítóval ezt a könyvet a kezem közé kaptam, húztam a számat. Nemérhetett fel ahhoz, amit mondtak róla, ez futott át az agyamon. És aztánelkezdtem olvasni, és… tátott szájjal bámultam, hogy te jó ég, mit hozott összeBaggott!

Ennyi bevezető után ideje lenne rátérnem arra, mitől olyankülönleges ez a könyv. A HANGULATA MIATT! Igen, vannak benne tőmondatok, igen,jelen idő, igen, sok nézőpontos, de egyszerűen olyan magával ragadó leszezektől, annyira élénken festi elénk az írónő a képet, hogy olyan, minthafilmet néznék. (Mellesleg ez is volt a bajom a könyv reklámjával, mármegjelenés előtt megvették a filmesítési jogokat. Atyaég, most már értemmiért!) Tehát a sok nézőpontot az olvasó először talán nem értheti, ugyanisáltalában mindig (ifjúságiban) a két szerelmes között szokott váltakozni anézőpont, nehogy véletlenül is az olvasó ne lássa, hogy a mi ifjú Rómeónkmennyire tökéletes. De hát itt! ITT! Úristen, itt Baggott úgy használja anézőpontváltásokat, amikre tényleg alkalmasak, vagyis elővezet négy teljesenkülönböző karaktert, akik kulcsfontosságúak, még ha nem is érezzük őket annakaz elején, és kívülről is látjuk őket más szemével, de belülről is, és teljesenmegismerjük és megszeretjük őket.

A könyv elején lassúnak tűnhet a cselekmény, nem olyanlassúnak, mint egy némely tényleg szinte semmiről nem szóló könyvnek (Matchedpl.), hanem a fülszövegben le van lőve kb. minden, ami az első 150 oldalontörténik, és ezért az olvasó picit türelmetlen lesz, hogy „ugyan már, én tudom,hogy Partridge és Pressia találkoznak, mehetnénk már oda.” De! De ezt isteljesen a saját javára fordítja Baggott, ugyanis hagy minket elmélyülni ebbena rettenetes, borzalmas világban, mindkét oldalról, ráadásul nem is egy-egyszereplővel. Mindkét oldalon két szereplőt kapunk, így kétszer annyiraborzadhatunk el.

Miért is? Mi olyan borzasztó ebben? Mi annyira felkavaró,amit más disztópiás regény nem ér el? Az, hogy Baggott mer keményen írni, egyszerűenúgy éreztem a világábrázolása miatt, hogy te jó ég, itt bárki ténylegmeghalhat, akár főszereplő, akár nem. Ugyanis annyira részletesen kidolgozta akinti és a benti világot Baggott, hogy én fejet hajtok előtte. Az oktatásirendszertől (bent) egészen a mutáns bogyókig (kint) MINDENT KITALÁLT. Na, kéremszépen, ezt így kéne mindenhol! És ami nagyon-nagyon sok (értsd bármi, amitolvastam) regényből hiányzik, hogy elfelejtik megmagyarázni, ugyan miért islett ilyen a világ. Értjük mindig, hogy egyszer a világ összeomlott, és velünkis megtörténhet, na, de itt! Én tényleg elhittem, hogy eljuthatunk oda, hiszenannyira nem is a távoli jövőbe tette Bagott a világot. Mellesleg két világot iskapunk az írónőtől, és egyik sem szép, egyszerre ötvözi a két általános sablondisztópiát: Ahol kemény megélni, mert szélsőségesek a körülmények, alig vanélelem, biztonság, és a mindent irányító állam képét, ami úgy állítja be, hogyők bizony jók. A lényeg röviden: Baggott úgy festi elénk a világot, akáregy-két odavetett félmondattal, mint egy festő, mindent átérzünk, magunk előttlátunk. Ez a világ annyira sötét, olyan véres, mégse tudsz majd félrenézni,muszáj lesz olvasnod, elborzadnod, és olvasnod tovább. A történet befészkelimajd a fejedbe, és biztos, hogy erről fogsz folyamatosan gondolkozni! Nekempéldául többször le kellett néznem a kezemre, hogy megbizonyosodjak, nincs ottbabafej, és a hátamat is többször meglapogattam, hogy nincsenek-e ott madarak.

És a másik, hogy miért annyira letehetetlen ez a könyv? ACSELEKMÉNY! Igaz, hogy az elején csak a négy karakter drámáját és a világotlátjuk, és az is a maga szörnyű módján lebilincselő, mégis ahogy előkerül anagybetűs Cselekmény, teljesen felpörögtem. Ugyanis kapunk egy-két információmorzsát, és mindig lehet rajta gondolkozni, hogy ki mit miért tett, és ugyanmiért lett ilyen a világ, ahol most tartanak. Bár a szemfüles olvasók a (talán)legnagyobb csattanót kitalálhatják akár a fülszövegből is, nem von le azértékéből, mert nem annyira átlátszó, és vontatott. Az akciójelenetek méginkább felpörgetik a könyvet, noha ezekből csak a vége felé akad, de… De vér ésbrutalitás mindenhol van, így tényleg én ezt 16 éven aluliaknak nem ajánlanám, éstényleg gondolkozzon el rajta mindenki, hogy mennyire bírja a konfettikénthulló belső szerveket, mert az akad itt dögivel.

Amiért jár a nagy bónusz muffin (amit osztogatok az íróknak)Baggottnak, az a karakterábrázolás. Persze, írtam, hogy négy nézőpontot iskapunk, és hogy elsőre úgy tűnik, hogy felesleges ennyit megtudunk akarakterekről, de NEM! Ugyanis pont ez a könyv nagyon nagy erőssége, amilyenkapcsolatok kialakulnak itt a karakterek között, és hogy végül is mindenki küzdvalamivel.

Ott van Pressia, aki ugye nem Tiszta, kint ragadt avilágban, egy babafejjel a keze helyett és sok sebbel az arcán. Sokan mondtákrá más kritikákban, hogy Pressia gyenge karakter, jó, nem egy olyan, aki egybőla lázadás élére akar állni, de pont ezért szerettem nagyon őt. Pressia vágyikarra, hogy Tiszta lehessen, nem tekint a Kupolára Istenként, de olyan kiscsendes jellem, de mégis, ő tartja el magukat a nagyapjával, segít másokon, máraz elején megment egy ismeretlen gyereket egy Vadállattól, egyszerűen nagyszíve van, mégis, valahol belefáradt az életbe, és miért ne tenné. (Igen, egykarakter, aki beszél arról, hogy valamelyik ponton az életében öngyilkos akartlenni. Miért nem akart a többi disztópia főhőse sose öngyilkos lenni?) Pressiaeközben nem ismeri az igazi szüleit, és ez is azt az elveszettséget tükrözi,amit mindenki érez tini korban, ehhez csatlakozik Partridge, aki az a tipikusmindene megvan karakter, csak a szeretet hiányzik az életéből. Na, ő ispárhuzam a tini problémákra, mikor az embernek a saját lábára kell állnia,leválnia a szülőkről, és eldöntenie, hogy végül is akkor ő kicsoda micsoda avilágegyetemben. (Itt ugye a genetika módosítás miatt gondolkozik el Partridge,hogy akkor most mennyit változtattak benne.) Nem nagyon taglalva Lyda és ElCaptain karakterét, csak annyit mondok, hogy egyikük szemével egy mentáliskórház rideg képét látogatjuk meg, a másikéval a katonák világát, és egyik semszép. A lényeg? Van mögöttes tartalom. Mindenkinek diszfunkcionális családjavan, és ebben a borzalmas világban még ez is rátesz egy lapáttal a boldogság,önmaguk, és a belső emberiség keresése közben.

Na, már csak egy pont maradt hátra: A ROMANTIKA. Sajnosbánatomra itt nincs olyan nagy romantika, de annyira jól kidolgozottak akarakterek, annyira megkínzottak, hogy minden vágyam az volt, hogy találják mármeg a szívszerelmüket és éljenek boldogan. (Nem, ebben a világban eztelképzelni se tudom, de végig ott szurkoltam nekik, annyira megérdemelnék.)Vannak érzelmek, és barátságok, és bebizonyítják, hogy a tiszta szív mindennélfontosabb, (nem, a könyvben nem ilyen nyálas), hogy nem kell feladni sosem azérzelmeket, amikben végül is az emberségünk lakozik, akár egy ilyen sötétvilágban sem. Elcsattan egy-két csók, de biztosan állíthatom, hogy mindenkinekkevés lesz ez, mert itt tényleg az élet-halál küzdelem van előtérben.

Tehát mi is ez a Tiszták? Mitől zsongtam be úgy annyira? Egyifjúsági regény, ami végre eléri, hogy az olvasó tényleg izguljon, elhiszed,hogy bármi megtörténhet, hogy akár ez a világkép lehet a mi jövőnk. És nemutolsó sorban hiába sötét a hangulat, vannak benne vicces beszólások,szarkasztikus humor, noha persze nem annyi, hogy az egészet elvicceljék, mégisannyira szépek a drámai jelenetek, hogy el-elmorzsoltam egy-egy könnycseppet.Végig üvöltöztem a könyvvel, a karakterekkel, izgultam értük, ott éreztem magama könyvben, és bevallom, nagyon rég volt már rám valami ekkora hatással. Ha úgyérzed, készen állsz egy brutális utazásra, és elég erős a gyomrod, nosza rajta,vágj bele!

Utólagos megjegyzés: A VÉGE JELENET! Nem, nem függővég, defelvet egy-két érdekes kérdést. Alig várom a következő részt!

Utólagos megjegyzés 2: Annyira jó, hogy az Egmont Dark kiadóa külföldi megjelenéssel adta ki ezt a könyvet, és megtartották ezt a csodásborítót. Nagy köszönet nekik! És a magyar feliratos előzetest is!

Kedvenc karakter: Pressia, Partridge, Lyda, El Captain, Freedle

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a kapcsolatok

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Egmont Dark

Kiadás dátuma: 2012. február

Oldalszám: 568 oldal

Kerstin Gier: Zafírkék

2012-02-14T18:42:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:Sokat áradozott róla mindenki.

Úgy általában az egészről: Gwendolyn Shepherd élete fenekestül felfordult, mikormegtudta, hogy bizony a családjában nem a tökéletes unokatestvére, Charlotte,hanem ő örökölte az időutazásért felelős gént. Ez csak azért is kellemetlen,mert Charlotte-ot készítették fel mindenre, amire szüksége lehet bármelyikidőutazás során, így Gwennek nincs éppen könnyű dolga, főleg, hogy senki nemmondd el neki semmit, és valamiért azt hiszik, hogy az egyik kronográfot(időgépet) ellopó párnak ő fog segíteni. Ezt toldjuk még meg azzal, hogy Gideon,Gwen időutazó társa, nem csak helyes és jól csókol, de olyan hangulatingadozásaivannak, amitől bárkinek megfájdulna a feje. Ja, és mellesleg Gwen látja aszellemeket, ami nem egy igazán hasznos tulajdonság, mert egyrészt senki nemhisz neki, másrészt mire lehetne használni egy mindent kommentelő, vidámanéneklő vízköpő démon szellemét? Így Gwennek nem marad sok választása, mikor azegyik kötelező múltba ugrása során titokzatos üzenetet kap saját magától,minthogy saját maga kezdjen el utánajárni a dolgoknak, de hát ahol időutazásvan, ott minden különösen kusza.

Az az igazság, hogy erről a könyvről olyan nehéz bármit isírni, és ezt most (végre) jó értelemben gondolom. Maga a könyv lehet, nem lenneolyan sikeres nálam, ha nem lenne Gier páratlan érzéke az íráshoz, ugyanisolyan dolgokat ad el nekem, amit másnak nem igazán sikerült.

Kezdjük azzal, hogy a fejezetek előtt ott vannak azidézetek, amik kivételesen illenek a tartalomhoz (mert hány olyan ifjúságifantasyt láttunk, ahol csak szószám növelésért van ott), és látunk egy halomfeljegyzést az Őrzők könyvéből, emellett pedig ott vannak még a családfák is,amik apró, de igenis fontos információkat adnak az olvasónak, így még többetagyalhatunk, mint szegény Gwen.

A történet összességében annyira nem nagy szám, főleg, haazt vesszük, hogy ismételten csak pár nap telik el, és úgy éreztem, minthakiragadtak volna egy részletet a film közepéből, elém tették, és aztán pont azizgalmas résznél elvágták a szalagot. De ez abszolút nem zavart! Azon kívülpersze, hogy most majd’ meghalok a Smaragdzöldért, de maradjunk a lényegnél.Amilyen hatást keltett az első rész, olyan volt számomra ez is, kaptunk egy-kétinformáció morzsát, de ezen kívül még mindig nem kaptunk válaszokat, csak atitokzatos kódot, amit az olvasók megfejthetnek. (Ejnye a magyar kiadónak, hogynem írták át a kódot a magyar könyvhöz, hanem a némethez való található megbenne, így aki nem tudja megfejteni, ne aggódjon, nem benne van a hiba.)

Az időutazás mindig is közel állt a szívemhez, noha nem akada blogon eddig semmi ilyesféle könyv, (a Once a Witchen kívül) és imádtam, hogysikerült Giernek úgy megírnia a könyvet, hogy egy kicsit paradox is legyen,hogy kelljen rajta gondolkodni, de mégsem esik át a túlmagyarázásba, hiszenifjúsági könyvről van szó.

A romantika igazán az, amit úgy tálalt Gier, hogy még én isszerettem, pedig aztán én és az ilyen rózsaszín dolgok nem igazán illünk össze.Noha igen, Gwen és Gideon között, ami kialakul, elég gyorsan történik, aligismerik egymást egy hete, de hiába mondják, hogy ez most konkrét szerelem, én amagam részéről elkönyveltem amolyan első szerelem féle belehabarodásnak a magatinédzser túlzásaival. (Ahogy Gwennek is mondja a vízköpő, no meg a barátnője,Leslie is.) A másik, amiért észre se vettem ezt, az a narráció, amivel Gwenközvetít mindent: egyszerűen olyan jó humora van az egész könyvnek, hogy végigmosolyogtam rajta.

Igazából ezt a könyvet egy bizarr hasonlattal tudom leírni,és ezt abszolút nem sértésnek szánom, remélem, egyik rajongó sem veszi annak,mert nem annak szánom. Olyan ez a történet, mintha felültetnének egyszivárványos, lovacskás körhintára. Végig idétlenül vigyorgok, és úgy érzemmagam, mintha felvettem volna egy rózsaszín szemüveget, amin keresztülszemlélve minden aranyos és vidám.

Egy igazi, vérbeli ifjúsági könyv ez, ami bár romantikus, acsaládnak és barátoknak is van szerepe, és nem csak a szerelmes ömlengés tesziki a lapokat. Fiataloknak kötelező, no meg azoknak, akik visszavágynak a tini korba!

Kedvenc karakter: Gwen, Xemerius

Ami kifejezetten tetszett: a humor, időutazás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 358 oldal

Kristen Simmons: Article 5 (Ötös cikkely)

2012-02-12T18:04:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.

Reklámszöveg: Az engedelmesség kötelesség.

Úgy általában az egészről: Amerika a nagy Háború után bevezette az ErkölcsiAlapszabályokat, amit ha az ember nem teljesít, a katonák elhurcolják, és sosemjönnek vissza. Elég, ha az ember rossz könyvet olvas, vagy esetleg zsidó. Emberebben a világban él édesanyjával, aki egy kicsit lázadó fajta: szeretromantikus regényeket olvasni, és nem dobta ki még a Háború előttidivatmagazinjait. Az élet nem éppen szép: csak használt ruhák vannak, az Államosztja ki az élelmiszereket, de Ember mindennapjai pokollá változnak, mikormódosítják az Alapszabályok érvényességét, és így édesanyja is bekerül az ÖtösCikkely szabályszegői közé, vagyis lefeküdt a fél várossal (vagy az egésszel,ki tudja), és ez nem éppen erkölcsös. Míg az anyát elszállítják, addig Emberállami tulajdon lesz, és egy leányiskolába kerül, ahol nem vetik meg a testifenyítést sem. Vagy éppen a kivégzéseket.

Jajj, ez a könyv! Erre szavak nincsenek, és sajnos nem a jóértelemben. Odakint elég sztárolt, magas átlag pontozással, és fel nem tudomfogni. Jó, persze, odakint sok recenziós példányt adnak, és azoknak 90%-amegmásított kritikát kap, tudjuk, de akkor is pokoli csalódás volt ez nekem.

Azért vettem le a polcról ezt a kötetet, mert nassolniakartam egy kemény disztópiás regényt, és a leírásából ez annak tűnt, ehelyettkaptam egy maszlagot, ami bebizonyítja, hogy a disztópiás tini regények isátmentek tömeggyártásba, mert ennek lényege nem sok volt.

Amikor kinyitottam a kötetet, már láttam, hogy akapcsolatunk nem lesz zökkenőmentes, hiszen leírás nulla, és elvileg nagyonérzelmes akart ez lenni, meg drámai. No ezt tőmondatokkal, odavetettfélszavakkal nem lehet elérni. Ezen kívül annyi szereplőt kapunk, hogy márjegyzetelnem kellett, de nem kell aggódni, senkit nem írnak le, és aligszerepel valaki is kétszer… De lássunk egy-két példamondatot:

„Úgy éreztem, mintha valaki megragadta volna a gerincemet.”Nem is teszek úgy, mintha érteném, mit akar ezzel kifejezni. Fájdalmat?Félelmet?

„Úgy éreztem, mintha egy darab fa lennék, amikor a fejszelecsap rá.” Na, ez félelem akar lenni. Én is rettegő fadarab leszeklegközelebbi farsangon…

„A csend fizikai alakot öltött, mint egy kalapács, ami megsebzettengem újra és újra emlékeztetve arra, hogy minden emlékem ellenére, semmit semjelentettem neki.” Gyönyörködjünk ebben… Ki szokott magában kalapácsokról megfejszékről gondolkodni?

„A kis levegő, amit beszívtam szappan, otthon és biztonságillatú volt.”

„A szívem szétnyílt.” ORVOST NEKI! Igazából csak szerelmes,azt hiszem.

„A vér, ami az arcát fedte, úgy fojt az orrlyukaiból, mint acsap.”

„Lebiggyesztettem az ajkam. Ő újra felnevetett. Hamarosanmár én is kuncogtam. A hang ragadós volt.”

„Valaki megköszörülte a torkát. Szétváltunk, mint két mágnesellentétes oldalai, ami olyan szilárdnak érződött kettőnk között, széttört,mint a törékeny üveg.” Van nem törékeny üveg is? Na, meg nem kell félni, anagyon szilárd dolog elvileg a szerelem szikrája volt, nem más. (Ejnye, kedvesperverz olvasók.)

„Éreztem őt. Minden egyes részét. A lelkét belevarrták azenyémbe. A felforrt vére ömlött az én ereimen keresztül. Azt hittem, közelvoltam anyámhoz, és tényleg, de nem így.” Még szép, hogy az anyáddal nemsmárolsz. Amúgy meg, leírás? Kinek kell ehhez a szivárványos hányós vödör?

„– Ember. – Chase úgy ölelte a nevemet, mintha egy sérültkismadár lenne.” ENNEK MI ÉRTELME?

Ha ezeken túllépünk, akkor lássuk a cselekményt, közelnégyszáz oldalas a regény, értem én, hogy egy sorozat első része, és azt setudjuk, hány részes lesz, de azért történhetett volna valami. Ez amolyanturista regény, mennek ide, mennek oda, közben alig beszélnek. Fejezeteken átképes csak a nagy semmiről írni Simmons. Pár jelenet erősen hasonlított aHamvak című műre, de persze, nem olyan erőteljesen, hogy másolást kiáltsak,csak annyira, hogy tépjem a hajamat: tehát elég sablonos dologról van szó. Vanegy darab nagy rejtély, ami úgy rejtély, hogy mi tudjuk az első 30 oldalból,tényleg tudja mindenki, de a főhősnek, a 350. oldalon esik le. De mielőttmegvizsgáljuk a csodálatos főhősünket, maradjunk még a cselekménynél. Kicsit ezis egy darabos regény, mint nekem a Hamvak volt, ugyanis az elejénleányiskolás, aminek semmi köze a disztópiához, és aztán turista regény, végülaz utolsó három fejezetre megint kapunk egy új felállást, ami talán érdekes islenne, de kapkodva elintézi, hiszen az már a vége. Nem értettem például 80oldalon át minek gyalogolni meg autókázni, mindenféle fennakadás nélkül, merthogyahol tényleg történt is valami, az fel volt gyorsítva.

Említettem, hogykismillió karakter van, de leírás alig, és nem is értem, minek ennyi szereplő,ha semmi jelentőségük, az egész könyv lehetett volna 100 oldallal rövidebb, dehát akkor nincs meg a manapság elvárt hosszúság. Nos karakterizálás az nagyon nincsen,a főhős leginkább olyan, mintha anya fétise lenne… Ugyanis csak akörül forog avilág, hogy az édesanyját megtalálja, ami nem lenne rossz, tényleg, de amikorlátja, hogy tinédzser lányokkal együtt hurcolják el, tinédzserlány iskolába, mia jó életből gondolja, hogy ott lesz anyja

A fülszövegben az vanleírva, hogy a főhős annyira életrevaló, hogy ő szerez maguknak kaját éshasznált ruhákat, ő tartja magukat életben. Ebből az a tipikus Katniss (ÉhezőkViadala) jut eszünkbe, nem? Aki tényleg tesz valamit, és ellátja a családját.TÉVEDÉS! Itt arról van szó, hogy volt egy pasija a főhős anyjának, aki verte,Ember pedig elküldte. (Mert egy verőlegényt majd a tini lány elküld, el ishisszük.) És innentől Ember lenézi az anyját, hogy ő, de ő vigyáz az anyjára,miközben az ételt és a ruhákat is az Állam adja… Nem is értettem a fülszöveget,miszerint a főhős szerzi ezeket a létfenntartáshoz szükséges dolgokat. De afőhősünket mindenki isteníti, hogy ő milyen különleges, de ilyen hülyeségeketkövet el: nekimegy a katonának, akik elhurcolják az anyját, nyilván megértem,hogy érzelmi sokk, de ha azt hiszi, hogy az anyja csak egy hétre börtönbe megy,mire fel. Ugyanis amikor a leányiskolában fogva tartják a főhősünket, eltökéltszándéka OTTHON felhívni az anyját, aki biztos letöltötte a büntetését. Kérdemén, ha akiket elhurcolnak, SOSE jönnek vissza, akkor ezt mivel magyarázza? Ésez a gond, ez közel négyszáz oldalon ezt kell hallgatnunk.

Ugye eleve arról szól a könyv, hogy az alapvető emberijogokat szabályozták (nincs szabad vallás, a nőknek alárendelt szerepe van, amiabban mutatkozik meg, hogy szoknyát kell hordaniuk, semmi másban), de mégis afőhős próbál a katonákkal és a tanítóival racionalizálni, hogy bizony, nekivannak jogai. Ettől készültem ki igazán, értem én, hogy tíz éves koráig a főhősa mi világunkban élt, de már hét éve tudja, hogy megváltozott minden, mégsenagyon fogta fel. Órákig lehet sorolni, hogy mennyire idegesítően sötét ésvinnyogó a főhős, de térjünk át egy másik pontra.

A ROMANTIKA, AMI MINDEN KOMOLY KÖNYVBE KELL! Mert ugye ezkomoly akarna lenni. Itt instant romantikát kapunk, ami nem azt jelenti, hogyelső látásra szerelmesek, hanem már együtt volt a két szereplő, csak a fiúbeállt katonának, mert behívták, így ő lett az ellenség. Na már most az elsőfejezetben, mikor Chase (a katonafiúnk) a testével védi meg a főhőst, mifelsóhajtunk és tudjuk, hogy bizony ő nem komoly katona, csak belekényszerültebbe, és még mindig szerelmes a főhősünkbe. Ellenben Sötét Ember közel négyszázoldalon át ezen gondolkozik, hogy milyen szemét ez a Chase, állandóan megmentiőt a fiú, de a főhősünk mindenért őt okolja, hogy elvitték az anyját például.(Ami ugye azért történt, mert A) tisztogatás volt, amit az állam rendelt el, B)AZ ANYJA FEKÜDT E MINDENKIVEL ABBAN A VÁROSBAN AZ ISTENÉRT! CHASE AKKOR TEHETNERÓLA, HA Ő IS MEGDÖNTÖTTE VOLNA AZ ANYJÁT!) A főhősünk persze a „túl hülye,hogy éljen” kategória, mert mindig ellentétes dolgokat tesz, mint amit Chasejavasol, ezzel mindig bajba sodorva magát… Viszont amitől az egész idegesítőenrossz lesz: egyrészt rossz dolog instant, régi szerelmet írni, mert nehezenlehet elhihetni az olvasóval, hogy azok tényleg szerelmes, ahhoz jól kell tudniírni. Itt próbált ezen javítani Simmons, hogy visszatekintő részeket láttunkfolyamatosan, amikből dőlt a nyál, és az ebédem kívánkozott vissza tőle.Másrészt pedig a könyv vége felé, állandóan hol csókolóznak, hol „te akarodkivégeztetni az anyámat” veszekedések voltak két sor távolságban, na, ez afajta hangulatváltozás az, amit még a menstruációs görcsök se igen magyaráznakmeg. Röviden: teljesen felesleges és rontó tényező volt ezen a romantika.Azokról a „jajj, félreértettelek, azt hittem mást szeretsz” drámákról meg ne isbeszéljünk, ami szerintem maximum a brazil szappanoperákban volt menő, deigazából már ott se.

A világkidolgozás, ami megmenthette volna a könyvet, mertvalljuk be, disztópiát azért olvasunk. Értem én, és jó gondolat, amit Simmonsnyilatkozott, hogy „közel áll hozzánk, azzal kell megküzdeniük, amivel nekünkis, nincs munka, étel, stb.” De na… Itt az állam gonosz, mindenki látja,rendben, hogy azért születtek az Erkölcsi Alapszabályok, hogy… Miért isszülettek? Mi köze van ennek a Háborúhoz? És kivel állt háborúban Amerika? Ja,igen, és annyira szegény itt mindenki, hogy van vaníliás illatosítottgyertyájuk meg forró csokijuk. Na ezzel itt ásta el magát Simmons, mert ezekmiatt az elemek miatt úgy látszik, hogy nem is gondolta ezt a világot teljesenát.

Van egy-két értékelhető dolog a könyvben, de az semmiképpennem disztópia: az egyik egy nyúzott tetem, na, az a jelenet olyan, hogybeleremeg az ember, de mindössze 3-4 oldal, és semmit nem ad hozzá atörténethez. Csak annyit, hogy a főhős hülye, mert megbízik valakiben, akit nemis ismer, ezzel az indokkal: „Nagyon jó emberismerő vagyok.” Persze, értem én,hogy talán azt akarta Simmons példázni, hogy bárki lehet gonosz, de az a pároldal izgalom nem ért semmit, ebben a nagy katyvaszban.

Emellett az alaptéma az lenne, hogy milyen amikor az emberszörnynek hiszi magát, sőt mindenki annak hiszi, és ezzel milyen megküzdeni,csak kár, hogy ez is két oldalban, ésegy „kötelező olvasmányra utalok, mert abból látszik, hogy jártam gimibe”kártyában ki is merül.

Összességében, ha az ember nem vár sokat, főleg nem disztópiát,lehet, hogy valakinek tetszeni fog. Zárt vége van, nem látok erre folytatást,de persze mindent meg lehet oldani. Aki szereti a rózsaszín romantikát, és asemmi-nem-történik regényeket, az belevághat, de senki ne álljon le gondolkozniközben, mert túl sok benne a logikai bukkanó.

Megjegyzés: Miért Ötös cikkely a címe, de tényleg? Mármint,most komolyan azért, mert egy céda lányáról szól? Most akkor lehetett volna eza sorozat és a rész címe, hogy a K***a lánya, mert ezt takarja az a kifejezés…

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a kukoricás, a TEHÉN :D

Ami nem tetszett: a karakterizálás, a világkidolgozás (ezt nem annak hívják), tucat regény semmi más

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Tor Teen

Kiadás dátuma: 2012. január 31.

Oldalszám: 368 oldal

Richelle Mead: Vérvonalak

2012-02-09T15:33:00.002+01:00

Hogy akadtam rá: Szeretem a Vámpírakadémiát.

Úgy általában az egészről: Sydney Sage alkimista, vagyis egy olyan emberi csoporttagja, akik felesküdtek arra, hogy titokban tartják a vámpírok létezését, ésmegvédik embertársaikat tőlük, ezektől az éjszaka istentelen lényeitől. Sydney-tnem éppen tartják az alkimisták megbízhatónak, mivel anno segített Rose-nak,egy dhampirnak, vagyis félvámpírnak, amikor azt gyilkossággal vádolták, ezértSydney-t megbélyegezték, mint vámpírkedvelő, és a lány tart attól, hogyújraképzésre viszik, vagyis agymosáson megy keresztül.

Aztán jön egy feladat, a mora (élő vámpírok) új királynőjétsokan meg akarják fosztani a tróntól, ennek pedig a legjobb módja, ha azegyetlen rokonát, a húgát megölik, mivel a család nélküliek nem vehetnek részta mora tanácsban. A megoldás: Jillt, a hercegnőt, emberek között rejtik el, egynapfényes, eldugott, kis helyen, ahova se striga, se mora nem jár. Sydneyönként vállalja a feladatot, hogy segít, mivel szeretné visszaszerezni a jóhírét, és megvédeni a húgát egy ilyen veszélyes feladattól.

Úgy vagyok vele, hogy a spin-off sorozatoktól félek, mertvalahogy úgy vélem, hogy azért lesznek, mert az író(nő) A) nem meri elengedni afelépített világát B) jobban megkedvelt egy karaktert, mint a főhősét, és mostmeg akarja azokat kedveltetni az olvasókkal is, C) csak pénz lehúzás az egész. Deigazából persze, hogy adok esélyt a spin-offoknak, főleg, mert szerettem aVámpírakadémiát, noha szeretlek-gyűlöllek kapcsolatom volt a befejező résszel.Ez a sorozat, a Vérvonalak viszont az olyan spin-offok közé tartozik, amiteljesen érthetetlen az eredeti sorozat nélkül, szóval Vámpírakadémia előttfelesleges ezt olvasni.

Azért kapott csak négy csillagot ez a könyv, mert Mead tudennél szerintem jobbat is. (Ez nem az a négy csillag, ahol idegesített valami,hanem hiányoltam valamit.) Kezdjük az apróbb hibákkal, amiken húztam a számat:eleve az alap, hogy Jillt el kell rejteni, mégis bemutatják egy morának, aki önmagátszáműzte az emberek közé. Azért a moráknál fontos, hogy ki a királynő, ki anemes, én nem hiszem el, hogy egy ekkora politikai dolog nem jutna el mindenmorához, és nem tudtam elfogadni, hogy ennyivel megoldják, hogy nem mondják elJill családnevét, akkor jól van. Másfelől amin elszomorodtam, hogy sokmotívumot ismétel a Vámpírakadémiából, és az egyik rejtély (mert négy nagyobbrejtély van) pont ezért nyilvánvaló az olvasónak, míg szerencsétlen Sydney-neknem. Egy kicsit úgy éreztem, hogy ugyanazokat a sémákat fogja itt is használniMead, és félek is a következő részektől.

A történet… nagyon egyszerű, mást nem lehet rá mondani.Lenne négy rejtély, amiből egyet kilőttünk. Kettő nagyon átlátszó, és fogtam afejemet, mert 340 oldalon át húzzák, de már az elején lehet látni, hogy mi leszitt. És az utolsó rejtély meg idegesítő, mert Sydney tudja, de megint E/1-esinformáció kivágás van, így az olvasók találgathatnak a kötet végéig, hát, énmár az első három fejezetből rájöttem, tehát nagy meglepetés nem ért. Ezekmellett pedig ez egy „bentlakásos iskolás, jajj, a menő lány utál minket”típusú regény, ahol a legnagyobb esemény az, hogy a pasinkkal akarunktalálkozni és modelkedni járunk

De ugyanakkor Mead tudhat valamit, mert hiába nem kötöttekle a rejtélyek, mégsem untam magam! A nagy pozitívuma az egésznek, hogy végiglehet mosolyogni, úgy éreztem, hogy sokkal több poén volt benne, mint aVámpírakadémia sorozatban, és bár lehetett rajta nevetni, mégis a karaktereknekvan mélysége.

És igazából ezt szeretem Meadben, hogy vámpírokba burkoljaaz egyszerű tinik problémáit. Míg Rose-zal és Lissával nem tudtam azonosulni,itt adott nekünk Sydney (és mellékkarakterként Jill), mindketten esetlenek, túlsokat várnak el tőlük a szüleik, a családtagjaik, és keresik önmagukat.Rettenetesen jó volt látni, ahogy Sydney küzd a mágia- és vámpírelleneselőítéleteivel, és mégis a vámpírokban találja meg azokat, akik megértik ésegyáltalán törődnek vele. Ugyanakkor az is tetszett, hogy Mead belecsempészte,hogy milyen az, amikor valaki nincs megelégedve az alakjával: Sydney a vámpíroktökéletessége mellett érzi magát semmilyennek (no meg az apja is ezt sugalljaneki), és Jill hiába vámpír szépség, mégsem érzi magát annak, és jobban kilóg atöbbiek közül, mint bárki. Röviden: imádtam ezeket a lány karaktereket, és azta fejlődést, amin keresztül mentek, hogy elfogadják önmagukat és a sajátsarkukra álljanak.

A fiú kellékeinket is szemléljük meg: másik két kedvencemkapott itt szerepet, Adrian és Eddie. Mindketten eléggé meggyötörtek, és amúltjukon kell tovább lépni, kinek a szerelmi bánaton (szegény Adriant, akitmajdnem miden rajongó megölelgetne :D), kinek pedig a legjobb barátjaelvesztésén, és ez mindkettőjükön nyomott hagyott. Valahogy hiába volt aVámpírakadémia szereplőknek is negatív háttértörténete, meg nem fenékig tejfelélete, kevésbé éreztem azt, hogy igen, azt akarom, hogy nekik minden jó,rózsaszín végük legyen, itt pedig már az első kötet után szurkolok mind a négyfőhősünknek. Remélem, Mead nem töri össze a szívemet.

A romantika része az, ami itt igazán megfogott. Nem kellfélni, itt nincs semmi olyan konkrét romantika, mint a Vámpírakadémia elsőrészében, nem is lenne hiteles, ennyi megtört szereplővel, viszont vonzódás azvan dögivel. Míg a Vámpírakadémiában egyik párosnak sem szurkoltam, valószínű,mert utáltam a karaktereket, addig, mivel itt mindenkit szeretek, mindenkinekszurkolok. Külön bónusz, hogy az egyik szereplő kap egy kis lelki sebet, amitőlmég nehezebb lesz neki bármiféle romantikus kapcsolatot kialakítania aközeljövőben.

És igazából ezért is kötött le, imádtam a szereplőket, abeszólásaikat, a küzdelmüket önmagukkal, ha már a történet maga nem kötöttvolna le, és ezért örülök, hogy Mead ennyire jól bánik a karakterábrázolással.Tehát várom nagyon a második kötetet, és annyi szent, hogy ezt már jobbanszeretem, mint a Vámpírakadémiát, remélem, lesz itt is valami szép, kerektörténet.

Kedvenc karakter: Sydney, Jill, Adrian, Eddie

Ami kifejezetten tetszett: a karakterek

Ami nem tetszett: átlátszó, semmi sem történik

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 334 oldal

Amanda Grace: But I Love Him (De én szeretem őt)

2012-02-06T13:15:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Ann és Connor szerelméről két dolog igaz: intenzív és rossz.Connor apja alkoholista, és veri a feleségét, ezért Connornak mindig ott kelllennie, hogy megvédje az édesanyját. Ez eléggé megviseli Ann és Connorkapcsolatát, de hát mi az, ha olyan apró tini dolgokra nem marad idejük így,mint a bál. A lényeg, hogy már össze is költöztek, nem igaz? A lényeg, hogymindennél jobban szeretik egymást, nem igaz? Ann nem érti, hogy Connor anyja,miért nem képes otthagyni a férjét, hiszen akkor végre Connor maga mögött tudnáhagyni a kínzó múltját. Hiszen, ha megüt valaki, akkor ott kell hagyni, azlenne a helyes dolog, ugye? Akkor most jön a tíz millió forintos kérdés: miértnem hagyja el Ann Connort? Ugyanis Connor nem tudja magát visszafogni, és nemcsak tárgyakat üt meg, ahogy régen mondta, hanem Annt is, bár mindig őszinte abocsánatkérése. Talán, talán végre most Connor megváltozik, legalábbis Annszeretné ezt hinni.

Ez a könyv igazán érdekes, és nem csak a témája miatt, hanema megvalósítás miatt is. Eleve féltem tőle, mert Mandy Hubbard írta csakálnéven, mivel a komoly könyveit más néven akarja kiadatni, mint a lazaifjúságit, amit megértek, de valahogy akkor is tartottam tőle, hogy úgyelcsapja, mint a Ripple végét. De hála az égnek a félelmem alaptalan volt!

De kezdjük annál a megvalósításnál, mi olyan furcsa ebben.Az egyik kedvenc történeti elmeséli módomat választotta (eddig csak fanficekbenolvastam ilyet) azaz nem lineáris a sztori. A legelső jelenet, amit látunk,hogy Ann vérezve és összetörve (szó szerint, hiszen a csuklóját is eltörteConnor) fekszik a földön és fél és gondolkozik, hogy most mi legyen. És ezekután látjuk, hogy mi történt előtte. Apró emlékképek jelennek meg előttünk, ésnem a főhős emlékezik vissza, hanem fejezetcímek helyett mindig az aktuálisdátumot látjuk, és hogy mióta vannak együtt Connorék. Néha-néha megszakítja ezta visszaszámlálást a jelen (augusztus 30-a, egy éve vannak együtt) pillanata,ahogy látjuk, hogy töpreng Ann a helyzetén. A könyv egyetlen kérdése ésegyetlen spoilere ez lenne, hogy végül is, hogy dönt Ann, otthagyja Connort?Nem hagyja ott Connort? Megváltozik Connor? Öngyilkos lesz valaki? És ez hajtminket előre, hogy olvassuk tovább a történetet.

De hadd maradjak még ennél a szokatlan írási módnál. Azértlesz érdekes, mert említ neveket Ann, megemlít egy bizonyos Abbyt, egy bizonyosBlake-et, és nem tudjuk, hogy néznek ki, kik ők, meg ilyesmi. Nem tudjuk mikazok az incidensek, amik történtek, és pont ettől lesz még érdekesebb ez avisszafelé mesélés, mert később látjuk, amikre utal. Tehát ugyanúgy megvan azinformáció hajtotta olvasás élménye, mintha lineáris lenne a történet, csak éppmásként. Akkor írja le, hogyan néz ki XY háza, vagy a külseje, mikor a főhőselőször látja, ami nekünk pont a vége.

Ami még különleges hatást ér el így, hogy az eleje akönyvnek iszonyatosan nyomasztó, szívfacsaró. Üvöltözünk Ann-nel, hogy hagydott Connort, miért vagy vele. Aztán persze látjuk Connort, amikor éppen édes,kedves, aranyos, és akarjuk valahol, hogy működjön ez a kapcsolat, hiszenConnorral is együtt tudunk érezni a családi háttere miatt, de erre mindjártkitérek. Szóval a könyv felétől átvált egy sokkal könnyedebb hangulatba, deugyanúgy szívszorító, hiszen látjuk, hogy Ann-nel később mi lesz. Sokszormegállapítja Ann, hogy vajon ez így jó-e, hogy ő bizony többet nem engedi, hogyConnor így bánjon vele, vagy pedig látjuk, hogy mennyire reménnyel teli ahozzáállásuk a jövőhöz, mi pedig tudjuk, hogy nem lesz az. Ezt különfélehasonlatokkal, például a hintás jelenetnél, nagyon jól érzékelteti.

Tehát Connor és a szimpatikus karaktere. Grace mondja is,hogy nem azt akarta elérni, hogy azt mondja, hogy ütni a nőt jó dolog éselfogadható, nem ezért lett Connor valamilyen szinten szerethető karakter. Aztakarta bemutatni, hogy az erőszak erőszakot szül, hogy Connornak nem szimplán„dühkitörései” vannak vagy éppenséggel nem tudja csak kezelni a hangulatváltozásait,hanem egy nagyon megtört ember. Szeretné az olvasó, hogy Connornak is jólegyen, de látjuk, hogy rossz, amit tesz, és mi is együtt vívódunk Ann-nel,hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ann karaktere is teljesen szerethető, hiszensokunk járt úgy, hogy egy kapcsolatért sokat dolgoztunk, és semmit nem kaptunkcserébe, illetve több rosszat, mint jót. De vajon hol a határa a szerelemnek?

És ez itt a főkérdés, ettől jó. Sikerül a visszafeléelmeséléssel kivágnia azt a pontot Grace-nek, ahol konkrétan meg tudnánkmondani, hol lett ez a kapcsolat rossz. És sikerül megértetnie velünk,olvasókkal, hogy miért olyan nehéz egy bántalmazott nőnek beismerni, hogy nemigazán szeretik, hogy veszélyes ránézve egy ilyen kapcsolat, hogy olyan sokanmiért nem lépnek ki és mondanak egyszerűen nemet. Annyira jól van ez megírva,hiszen Connor is lehetne akármelyikünk: Vajon mikor szerzünk annyi lelki sebet,hogy már nem tudunk rendes kapcsolatot kialakítani? Vajon van-e ebből kiút?Tényleg a döntéseink is meghatározhatják ezt, vagy van egy pont, ahonnan márnincs visszaút és nem lehet minket megmenteni? Ugyanakkor bármelyikünk járhatúgy, mint Ann: Amikor mindent tudni akarunk a másikról, hiszen ez egy kapcsolatalapja. Vajon tényleg megéri-e annyit dolgozni egy kapcsolaton, amennyit miteszünk? Honnan látjuk, hogy a másik csak kihasznál vagy bánt minket? Honnantudjuk, hogy sosem fog megváltozni? (Hozzáteszem engem személyesen is érintettez a könyv, mert nekem is volt fiatalon élettársam, akiért bármit megtettemvolna, és ahogy Grace-é, az én kapcsolatom is nem fizikálisan, de érzelmileg azabuzívak közé tartozott.)

Sokat aggódtam, hogy a könyv vége lesz túl rózsaszín, hogynem lesz reális, hogy elrontja az egész történet hangulatát, de hála az égneksikerült olyan lezárást írnia, ahol bizony az olvasó is emésztheti magát,gondolkozhat, és ez pont így jó.

Mivel Grace-nek van saját tapasztalata ilyen téren, (vaninterjú a könyv végén), talán ez segített, hogy ennyire jó lett a könyv, ésennyire másabb, mint a fantasy könyve. Szóval bár a többi fantasyját nem fogoma kezem közé kapni, maximum, ha annyira meggyőz a fülszöveg, ezzel a névvelmegjelent könyveit viszont ezer százalék, hogy tovább olvasom.

Kedvenc karakter: Ann

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás, a Vámpírnaplók utalás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Flux

Kiadás dátuma: 2011. május 8.

Oldalszám: 264 oldal

Cynthia Hand: Angyalsors

2012-02-05T15:39:00.000+01:00

Hogy akadtam rá: Néha-néha szembetaláltam magam vele, és Nancy is ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Clara Gardner nem egy hétköznapi lány (igen, megint ígykezdem a véleményemet), mivel negyedrészben angyal. Ez azt jelenti, hogy anagyapja igazi, tisztavérű angyal volt, és bizony Clarának van valami feladata,amit teljesítenie kell a földön, amiről látomásokban fog tudomást szerezni.Clara pedig folyamatosan egy erdőtüzet lát és egy titokzatos fiút. Végülsikerül összeraknia annyit, hogy megtalálják, hol is lakik ez a fiú, akit megkell mentenie. Öccse nagy bánatára Clarának és családjának oda kell költöznie,és ha nem lenne elég ez az egész angyali feladat, rá kell jönnie, hogy itt mostúj lányként nem lesz népszerű.

Az a baj ezzel a könyvvel, hogy túl sokat hallottam róla,bár kár ezt a nagy reklámozásnak tulajdonítani, nem ez a hibája, amiért nemfogott meg annyira, csak teljesen mást vártam. Azt reméltem, hogy ez egynyomozós (mivel ott a látomás), angyalos fantasy történet lesz, és egészen máskaptam.

A fogalmazással semmi bajom nem volt, akad néha tőmondat,persze, de hát ez ifjúsági regény, és E/1-es, teljesen jól működött ez itt.Annyira jól, hogy én is Jackson városkájában éreztem magam, ha esett a hó én isfáztam, ha sütött a nap, szinte éreztem a kánikulát. Tehát a szavakkal jólbánik Hand, de…

A cselekmény az, amiért levontam igazából egy csillagot,mert amint említettem már, teljesen mást vártam, mégis úgy éreztem, hogykomolyabb akar lenni ez a könyv, mint amilyennek sikerült neki. Az egész inkábbegy középiskolai dráma, órákra járással, házi feladatokkal, meg bállal, amivelnincs gond, olvasok én olyat is. Mégis úgy éreztem kicsit, hogy engembecsaptak, mert a mitológia részből nem kaptam annyit, amennyit szerettemvolna. Persze, a főhősnek van szárnya, tanul repülni, megismerünk egy-kétdolgot az angyalokról, de annyira kevés ez, hogy igazából akár médiumoskönyvnek is elment volna, nem kifejezetten angyalosnak. Ugyanakkor pont ez azangyalos dolog adott hozzá egy-két elemet, ahol húztam a számat (a főhősfelvilágított, mint egy éjjeli lámpa, vagy „karácsonyfadísz”), de a javáraszóljon, hogy azért el tudta velem feledtetni annyira Hand ezeket, hogy neakarjam lefejelni az asztalt, mert nagyon is olvastatta magát az egész könyv,még akkor is, ha épp csak ruhát vettek.

De nem azért, mert annyira szellemes és vicces volt. Megkell hagyni, vannak benne poénok, egyszer-kétszer elmosolyodtam, de azon kívülmég igazán ezt hiányoltam benne, és… a karakterizálást. Most leszek megkövezve,de egész végig, miközben olvastam, volt egyfajta hiányérzetem. A főhőssel nemvolt semmi bajom, egy sötét pillanata van (soha életében nem gondolt arra, holvannak a szárnyai, mikor nincsenek elől), de azon kívül olyan semleges, és ez agond, nem tudtam megszeretni, persze, nem kell minden főhősnek vagánynaklennie, de hiányzott belőle valami sajátos hang, és ő a narrátorunk, szóval ezkellett volna. A két barátnőjét, ha egy jelenetben voltak, simán összekevertem,annyira csak toldalékok a történetben, de mégis azért jó pont, hogy ott voltak,mert bemutatták, hogy a barátság is fontos.

És ez igaz a főhős anyjára és az öccsére is. Mert végremegint egy könyv, ahol a családi kapcsolatok normálisan vannak ábrázolva, amaguk bukkanóival. És őszintén bevallom, a két kidolgozott karakter az anya ésaz öcsike volt, a többiek semlegesen lebegtek előttem.

Noha romantikus könyvnek van hirdetve, nem folyik belőle anyál, amit nagyon jó pontnak tartok, és a szerelmi háromszöget sem éreztemolyan erősnek és mérvadónak, mint a fülszöveg utal rá. Teljesen rendben volt aromantika, noha a vége felé a „romantikus snittek” (amit díjaztam, hogy csaksnittek és remekül mutatja az idő múlását, nem kapkodta el az írónő a kapcsolatfelépítését) kicsit elhúzták a sztorit, és már vártam a végét.

Ugyanis nekem azt mondták, hogy üt a vége, pedig itt aztánnagyobb konfliktus nincs, egy-két kérdés felmerül, de nem is függővég van,igazából teljesen üres érzést hagyott maga után, amit bántam.

Nem egy rossz könyv, félreértés ne essék, egy könnyed,délutáni olvasmány, de nálam egyszer olvasós. Laza, ifjúsági regény, amolyanmese habbal, mert bár hiába utalgat nekünk arra, hogy mennyire komoly is ez asors téma, egyszerűen nem tudtam úgy felfogni a körítés miatt. Szóvalfiataloknak és fiatal lelkületűeknek jó olvasmány, csak ne várjanak olyat, amimegváltja a világot, vagy nagyon csavaros történetet nyújt. Persze, attól mégvárom a második részt, csak nem rohanok érte.

Kedvenc karakter: Christian, Jeffrey

Ami kifejezetten tetszett: nem csöpög, olvastatta magát

Ami nem tetszett: néha belassul, mitológiahiány

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Maxim

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 452 oldal

Jenna Black: Varázsütés

2012-02-03T11:02:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:Megláttam a borítót molyon és beleszerettem.

Úgy általában az egészről: Dana Hathaway féltündér, de persze nem akármilyen, az utóbbipár évtizedben az ő fajtájából csak ő született. Képes járni a Tündeföldön,Avalonban (a köztes helyen) és a halandó világban is, ám a móka igazán csak az,hogy képes pisztolyt vinni Tündeföldre, és mágiát a halandók közé. Sőt, Danaannyira különleges, hogy képes titokban mágiát is használni, noha ezt senkineksem mondta el, csak a srácnak, aki meg akarta erőszakolni. Ez a srác, Ethan,aki csak azét enyelgett Danával, mert az apja épp szeretne tanácstag lenniAvalonban, és a kegyetlen politikai csatározásokat is Dana dönti el akülönlegességével. Persze Dana megharagszik Ethanra, mert hát mégis csak megakarta erőszakolni, de aztán valamiért úgy dönt, hogy elég helyes a csávó, harandizik vele, az semmit nem jelent.

De Ethan persze még mindig hajt Danára, akit megbolondítanaka hormonjai és Ethan szép pávakék szeme, ezért sosem tud egyszerűen nemetmondani a fiú közeledésére. Ha ez nem lenne elég, mert hát ez is nagy gond,huszonnégy órás őrizetben kell élnie egy földalatti bunkerban és csak atestőreivel mehet bárhova, mert a két Tündérkirálynő retteg Danától, emellettpedig sokan meg akarják ölni. Mert csak. Ő annyira különleges, hogy még azújonnan érkezett Rémkirály, aki egy profi bérgyilkos, és a legöregebb tündér,is Danára feni a fogát. Na, mit fog szegény főhősünk csinálni, vajon lesz mégvalami még különlegesebb ereje, amit felfedez? (A válasz: igen.) Vajon melyikpasit választja? Vajon sikerül szűznek maradnia a kötet végéig? Vajon hányszorszerepel a könyvben a szexi szó? (A válasz: sokszor.)

Ez a Bűbájösvény sorozat második kötete. Az első részre úgyemlékszünk, hogy a könyv, ami tönkretette a tündérmitológiát aszalmaszörnyeivel és nevetségessé tette az alkoholizmus témáját, mert az biztosjó dolog, ha arról írunk elpoénkodva. Hát… ez a rész sem lett jobb, sőt!

A fogalmazás a szokásos: túlszlengesített katyvasz, ahol aRémkirályt a „rémálmok cuccának” hívjuk, és minden második sor a fényesenleomló hajakról, dús férfiszempillákról, pávakék vagy smaragdzöld szemekrőlszól. Persze, minél többször leírva a szexi és helyes szó, már-már ivós játékotlehet ebből tartani. Noha a párbeszédek nem voltak már erőltetettek, mégsemtudtam jobban értékelni ezt a könyvet, hiszen a karakterek ugyanúgy csakvannak, szépek, gyönyörűek, de Kimberen kívül mindenki egy kidolgozatlan folt.Ja meg helyes. Meg szexi. Meg hosszú hajuk van.

Nem is tudom, mivel folytassam tovább, talán vegyük elő adíszfőhősünket, aki aztán a Mary-Sue-ság megtestesítője (tökéletes karakter),ugyanis bár féltündér azért persze, hogy gyönyörű, mindenki meg akarja dönteni,szép énekhangja van, amivel a mágiát magához tudja hívni, pedig ilyen képességeSENKINEK SEM VOLT SOHA. Kismilliószor le van írva, hogy az anyja alkoholistaállat volt, és ezért Danának hamar fel kellett nőnie, ő fizette a számlákat.(MIBŐL?) Nos, akármilyen okos is, el nem tudom képzelni, hogy feladott volnaegy számlát, ha azon töpreng, mikor láthatatlanná tévő varázslat van rajta,hogy most miért nem látják. (Itt álljunk meg egy percre és boruljunk le a főhősesze előtt. Megvolt? Akkor mehetünk tovább.) Sőt! A főhős sincs magáról jóvéleménnyel (igazából persze ezt nem gondolja komolyan Black, hiszen mindenszereplő, még a főgonosz is isteníti Dana agyi és mindenféle képességeit):

„Ha értelmes lennék,letenném a telefont, és kihúznám a konnektorból. De persze, már megegyeztünk,hogy nem vagyok értelmes.”

„Megborzongtam ismét, a hideg a csontjaimig hatolt. A Rémkirály ahomlokát ráncolta, aztán a kandalló felé intett, ami hirtelen lángokba borult.Megugrottam, aztán elpirultam a reakciómon. Milyen hülye vagyok, mágia, mivel amisztikus lények tudnak varázsolni! Micsoda meglepetés.”*

És ezek után higgyük el, hogy annyira okos, ahogy mindenszereplő állítja. Ami még kiemelendő, hogy mikor egy megkínzott, sokkosállapotban lévő pasihoz megy, hogy beszéljen vele, akkor a legfontosabb neki,hogy kasmír felsőt vett fel, hogy majd ha megöleli a csávó, akkor érzi, hogymilyen finom a kasmír és biztos majd a főhősünkbe habarodik miatta. Amin mégjókat derültem, hogy elmondják a főhősnek a történet megfejtését, mégis utánarákérdez, de ha olyan okos, akkor miért? Főleg, ha előtte kibetűzték neki.

Hagyjuk magunk mögött a főhőst és a nem létező eszét, ésvegyük elő a cselekményt, ami szintén nem létezik. Eleve örülnénk, hogyjajjajjj, itt a Rémkirály, biztos meg akarja ölni a főhőst, mint megannyi mástündér, és végre talán történik is valami. TÉVEDÉS! Van itt nightklubbankiskorúaknak szülinapi parti! Sőt, még pedikűr és manikűr és „cuki rózsaszínteázás” is. Komolyan az lenne a legjobb, ha a főgonosszal ülne le pedikűrözni,ha már olyan komoly jelenetünk van, hogy sípcsonton rúgja a Rémkirályt, mert azolyat mert mondani. Igen, a Rémkirályt, aki a Vad Hajtást (vagy Nagy Vadászatfordításfüggő) csapatot vezeti. AKITŐL ANNO MÉG AZ ISTENEK IS FÉLTEK!

No de a cselekmény abból áll, hogy a főhős, mindenkireráizgul, keményedik a mellbimbója, jön a melegség a hasa táján, illetve azalhasa táján, állnak az erekciók tettre készen (nem a főhősé), nyögdécselnek aszereplők, vetkőznek, élvezik a csupasz bőr érintését. Komolyan, nekem semmibajom egy-két szexuális töltetű jelenettel ifjúsági fantasyban, de ez márátment annyira rossz pornóba, hogy ültem és néztem… (Ahogy a főhős mondaná„belebámultam a cuki rózsaszín teámba…” csak én a falba fogok erőteljesenbelebámulni, amíg nem látom ennek a könyvnek a lapjait.) Szóval az a gond, hogyeleve rosszul kezeli a szexualitást, míg aláírom a kapcsolatok fontos része,itt a főhős nem is szerelmes, illetve tagadja. (MÉG JÓ, HOGY NEM SZERELMES,ÁLMAI PASIJA MEG AKARTA ERŐSZAKOLNI!!!) Elhiszem, hogy a tinédzserek isrettenetesen be tudnak indulni, de meg lehet ezt normálisan írni. Hiábamondják, hogy ez fikció, senki nem ebből veszi a kapcsolatok alapjait,könyörgöm, ha ezt a női megalázottságot NORMÁLISNAK állítja be, akkor azzal eztsugallja, hogy ez oké. Ez így helyes. (Mivel a főhős tökéletesnek vanbeállítva…) És nem csak az, hogy az egyik percben álmai fiúja miatt, mertlenyalja Dana ujját (!) és ezért „majdnem spontán kigyullad” a főhősünk teste,meg hogy „csoda volt, hogy nem tépte le nyilvános helyen róla a ruhát,” de amásik percben a barátja (aki gót Jonas Brothersnek van leírva, szó szerint, emótündér) nemi szervénél van a keze, és azon gondolkozik, hogy milyen jó, hogyott van a keze. (!) Bár megjegyzi, Dana, hogy ő egy kurva, többször is, mégis…én ezt nem érzem jó üzenetnek.

Amitől viszont kibuktam az, hogy a Rémkirály helyes, szép,nem írom le, hogy milyen samponreklám hosszú haja van. Szűk bőrnaci, amiben jóllátszik az álló farkincája… Rendben. DE TÖBB EZER ÉVES! FELNŐTT FÉRFINEK NÉZKI! A főhős mégis úgy begerjed rá, ami nem egészséges. Sőt! A Rémkirálynakolyan pedofil beszólásai vannak, és itt az egész NEM ROSSZKÉNT VAN BEÁLLÍTVA,hanem a Rémkirály itt a kedvelhető gonosz, aki stílusos és megszakad érte aszíved.

Ha ez nem lenne elég, a főhőst majdnem megerőszakoljákMEGINT(!) és azért ez trauma, mert ismerek ilyen embert (akinek meséltem akönyvről és teljesen kiakadt… jogosan), és ez nem egy bonyolult következtetés,hogy ha valakit molesztálnak (az istenért, letépték a gatyáját és a mellétfogdosták), annak a következő dolga nem az, hogy szexen járjon az esze. SŐT!Na, tehát, ez a rész a nemi erőszakot játssza el, amiről már nagyon sokszorírtam, hogy minek egy ifjúsági fantasyba, sőt, akármilyen romantikus könyvbe,ha csak szappanopera drámának szánják, és nem tudnak vele bánni. Ettől nem leszkiemelkedő a könyv, nem lesz drámaibb, élvezhetőbb, semmilyenebb. Maximumidegesítőbb…

Persze a logikai bakik itt is állnak: a főhős mindig eltéveda titkos alagútrendszerben, hogy X és Y karakterre szüksége legyen. Aztán akönyv felénél, mikor senki sincs kéznél, és Jenna Black lusta volt még odaírnivalamit, hirtelen már pöpecül hazatalál a főhős, és onnantól semmi ilyesfélegondja nincs. JA DE A VÉGÉN, amikor X-szel kell megint beszélnie négyszemközt…

Ugyanakkor eddig a tündérek érezték, ha valaki mágiát akarhasználni, persze, ha a főhős kezdi, akkor nem érzik, mert ő a főhős. Sőt, mégaz énekhangját se hallják, mert – figyelem – Ő NÉMÁN DÚDOL. Ezenfelül mégmindig hihetetlennek tartom, hogy a gyakorlatilag halhatatlan tündéreket,akiket késsel nem lehet megölni, azt egy sima pisztolygolyó kivégzi (ez nemspoiler, első rész végén volt, és ismét előkerül.)

Összességében nem értem, hogy ez a sorozat, hogy került bekishazánkba. Én értem, hogy erre is van igény, mint mindenre, de jobban örültemvolna, ha más kapja meg azt az anyagi támogatást, amit erre a könyvrepazaroltak. Persze, hogy valakinek tetszeni fog, mert ízlések és pofonok, deengem nagyon felhúzott a könyv, ami szerintem látszik a posztból. Remélem, hogycsak három részes, és soha többet nem kell Jenna Blackkel foglalkoznom.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a nemi erőszak elpoénkodása, a logika hiánya

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Kelly kiadó

Kiadás dátuma: 2011. november

Oldalszám: 298 oldal

*A fordítás saját. Nem az eredeti magyar kiadásból van.

Kevin Williamson, Julie Plec: Stefan's Diaries - The Asylum (Stefan Naplói - A Menedék)

2012-01-29T10:53:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:Szeretem a sorozatot, a könyveket nem igazán, de mivel ez a tévésorozaton alapul, gondoltam, adok neki egy esélyt.

Úgy általában az egészről: Miután Stefan Salvatore Londonba utazott, hogy utánanézzen aHasfelmetsző Jack gyilkosságoknak, ami szerinte biztos egy vámpír műve, rákellett jönnie, hogy nem a bátyja, Damon áll a dolgok mögött, hanem egy nála isvérszomjasabb vámpír testvérpár, Samuel és Henry. Nem tudni milyen okból, de akét vámpír úgy döntött, hogy Stefan és Damon életét pokollá teszik, méghozzáúgy, hogy Damonra kenik a Hasfelmetsző gyilkosságokat, az egész rendőrség ésLondon lakosai az idősebbik Salvatore testvér után kajtatnak, lehetetlennétéve, hogy nyilvánosan megjelenjen bárhol is. Így Stefanra marad a nyomozásrésze, de nincs egyedül, mert az előzőekben megismert Violet testvére, Cora,akit Samuel karmaiból menekítettek ki vele van. Két fő feladat elé állnak aSalvatore testvérek: megölni Samuelt és Henryt, és kiszabadítani Violetet, mertmost ő van rabságban.

Nos, ez a Stefan Naplói 5. része, és elvileg a 4-5-6 egytrilógia, egy történetet mesél el. Azt hittem, mert olyan jó lelkű vagyok, hogyvégre izgalmas lesz, hogy ez az egybefüggő történet jót tesz majd a sorozatnak.Míg a negyedik rész olvasható volt, addig ez valami igen rosszra sikerült.

Megszoktuk már, hogy nincs tájleírás, személyleírás, nem isvártam, hogy ötcsillagos könyv legyen ez. De mégis sikerült végig szenvednem azegészet, bár Damonnak voltak jó szövegei, és az első felében még mosolyogtam israjta, hiszen végre Damon Damonos volt, mégis alapvető gondjaim vannak ezzel akötettel.

Mivel előtörténet sok mindent nem tehetnének meg, sok mindennem működik, de felmerül a probléma, hogy a sorozattal lépést kell tartania.Így került be az a nagy hülyeség, hogy tudnak Klausról és az Eredetiekről anegyedik részben, de nem kell aggódni, EBBEN A RÉSZBEN MÁR NEM TUDNAK RÓLUK. Dehogy visszatérve arra, hogy miért is gond, hogy ez elősorozat: azért merttudjuk, hogy Damon és Stefan, a két főhősünk, túléli, hogy nincsenek igazánéletveszélyben, hiszen majd feltűnnek a képernyőnkön 2009-ben. Az, hogy alányok veszélyben vannak, akikkel találkoznak? Még szép, hogy nem izgat minket,ha meghalnak, hiszen nem kerültek a képernyőnkre, az igazi nagy csattanó azlenne, ha besétálna Violet, vagy Cora, ha a sorozatból a tévében tudnánk meg,hogy mi lett a két lánnyal. Na, akkor érdemes lenne ezt a könyvet olvasni.

Így viszont csak arra jó, hogy inzultáljuk a könyvet,miközben olvassuk, és hangos csatakiáltásokkal a szemközti falba verjük, vagy afejünket, vagy a könyvet, ki melyikre akar vigyázni, azt kíméli. Ugyanis azegész sorozatban felépített logikát szétbarmolja. Ugye ez is a gond eleve aflashback epizódokkal egy sorozatnál, sosem tudják hány évadot él meg a műsor,és mindig valami újat kell felfedni, ami nem bontja fel a folytonosságot. Na,itt ezt megtették, ugyanis rájönnek, hogy a gonoszok úgy építik fel avédelmüket a verbéna ellen, hogy mindennap isznak belőle, ez szép húzás lenne,ha, utána a sorozatba nem lepődnének meg ezen. Meg kérem szépen, ha Damon1880-as években már verbénán élt, akkor később ugyan miért nem? De ez csak egya sok közül. Például vannak itt már TÜNDÉREK. Megemlítik őket, remélem, nemazért, mert a tévésorozatba is bele akarják írni… Sőt kitalálják, hogy agalagonya halálosan mérgező a vámpírokra, és a homok is lassítja őket. A HOMOK!MIÉRT? HOGYAN? MINEK?

Akkor jönnek az apróbb hibák, amiből egy-kettőt átugorna azember, de többtől már agyérgörcsöt kap: a vámpíroknak a 4. részben nem dobogotta szívük (pedig dobog), itt már igen, Stefan béna, ügyetlen, elesik (nagyonkecses egy vámpír), és fájnak az ÍZÜLETEI (ha az ízületeim ugyanúgy fájnak azidőjárás változásra minek legyek vámpír?), Damon, akinek vámpírsebessége van,nem tud ELFUTNI pár ember elől. És a sort még lehetne folytatni.

Ezektől lesz olyan érzése az olvasónak, hogy ez nem más,mint egy kínok közepette összedobott valami, nem is egy gondosan megtervezettregény. Ide mennek, oda mennek, néha követhetetlen melyik szereplő hol áll,hogy került oda, és a végén az olvasót nem is érdekli, csak hogy legyen márvége ennek az egésznek.

A történet kínszenvedés, a fülszöveg elárulja, miért isakarják Samuelék megölni a Salvatore-ékat, és ez is csak még jobbanszétrombolja a folytonosság érzését Az meg, hogy a két Salvatore testvér mostkibékült, de mégis majd a Vámpírnaplók tévésorozat első részében annyiraellenségesek, az megint csak ront az egész hitelességén.

Persze, Stefan, csakhogy még jobban örüljünk megint két napalatt beleszeret (bocsánat, csak összebarátkozik) egy lánnyal: most Violettestvére, Cora van a soron, aki annyira hasonlít Callie-re, meg az ötszázlányra azelőtt, akibe végtelenül szerelmes volt Stefan. Ez az idézet, amiigazán betette a kiskaput:

„Nem szerettem őt, legalábbis nem úgy, amitől az emberi szívhevesebben verne az izgalomtól. De amit iránta éreztem mély volt és őszinte: Minthalelki társak lennénk a szó legszigorúbb értelmében, hogy a vérünkhöz afelelősségérzett kötött minket és bármit megtennénk, hogy szembeszálljunk agonosszal. Igaz barát volt.”

Jó neked, Stefan, mennyi igaz barátod van. És akkor meg seemlítsük, hogy azért picit paradox, mert Stefan azt mondja Violetnek, hogy hamegöl egy vámpírt, csak az fogja kísérteni, de már megölt 500 embert, az nemszámít… Szép munka, kedves szellemíró, ennek aztán volt értelme.

Igazából ez a kötet folytatása egyből a négyesnek, ésfüggővége van, ahol súlyosan megsérültek emberek és vámpírok egyaránt, és egyhajszálon függ az életük. De mivel elősorozat, abszolút nincs hatása. Na, errea könyvre mondom, hogy marketing fogás, kár érte, hogy nem tudtam élvezni.

U.i.: Valaki mondja már el, mit keresett ott egy BESZÉLŐHOLLÓ?

Kedvenc karakter: Damon Salvatore

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a bakik, az összevisszaság

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperTeen

Kiadás dátuma: 2012. január 17.

Oldalszám: 256 oldal

Lisa Jane Smith: Night World - A titkos vámpír

2012-01-23T11:53:00.001+01:00

Hogy akadtam rá: A Vámpírnaplókat olvastam.

Úgy általában az egészről: Poppy North vígan tölti a vakáció első napján, nem vágyikmásra, minthogy a legjobb barátjával Jamesszel töltse a nyarat. Persze James anagymenő, titokzatos srác, akibe Poppy teljesen bele van esve, de nem meri nekielmondani az érzelmeit, noha már tervezi az esküvőjüket. Ám minden rémálommáváltozik, mikor Poppy egyre rosszabbul lesz, hiszen már pár hónapja alig eszikés fáj a hasa, az orvos végül megmondja a sokkoló igazat: hasnyálmirigy rákjavan. Eközben James, aki titokban vámpír (lásd a címet – bár a cím nem arrautal, de mindegy) minden követ megmozgat, hogy megmentse Poppy életét, nohaezzel az Éjszaka Világának alapvető törvényét szegné meg. Ugyanis a vámpírok,boszorkányok, vérfarkasok, akik titokban a világunkban élnek, törvények szerintélnek, amit az Ősök tartanak be (helló, Klaus – igen, csak erre tudtam gondolnia könyv olvasása közben, semmi gond ám*). A két legfőbb szabály: nem árulhatjákel a létezésüket az embereknek, és nem lehetnek szerelmesek beléjük. DePoppynak nincs más esélye az életben maradásra, minthogy James átváltoztassa,ezzel mindkettejük életét kockára téve.

Gondolom, a leírásból is látszik, hogy nem tudtam komolyanvenni ezt a művet. Ha úgy is megölik az illegálisan készített vámpírokat, akkorminek ezen szenvedni, hogy átváltozassák Poppyt? És ha minden embernek tilosfelfedni az Éjszaka Világának létezését, akkor hogyan csinálnak egyáltalánvámpírokat, ha mindig egyeztetni kell az Ősökkel? De persze, Smith regény ez,ahol logikának semmi keresnivalója. Most kérdezhetitek joggal, ha utálom Smithírását, minek olvastam el ezt? Fogadásból, ez a válasz. Ezért foglak titeketezzel a poszttal boldogítani ~~untatni~~, mert Nancyvel fogadtam, hogy elolvasommind a 10 részt, és kapok cserébe egy plüss macit. Ezek után remélem, hogy gigászinagy medve lesz.

Ezt Smith még a 90-es években írta, amikor még nemismerkedett meg közelebbről az összetett mondatokkal, ezért se leírás, se semminincs. Viszont vannak olyan kellemes hasonlatok, amitől a falnak lehet rohanni.Az alábbi mondatok saját fordítások, mert nem magyarul olvastam, tehát nem afordítóé a baki:

„És tudta, hogy ha majd elmondja neki [James a nagy titkát],az fontos lesz, valami meghökkentő és bájos, mintha egy kóbor macska beszélnehozzá.” – ezt nem is tudtam értelmezni.

„Annyira törődöttPoppyval, hogy belefájdult a torka.”

„Úgy olvadtak egybe, mint két vízcsepp.”

„Ez volt a legvalóságosabb dolog, amit valaha érzett.Valóságosabb a valóságnál.”

„Poppy egész testében úgy lüktetett, mint egy fájó fog.”

„Poppy lelkesen szopott.” – KIZÁRÓLAG VÉRT! (De akkor isvicces.)

Maga a történet, hogy a főhős rákos, halálos beteg, nincsmás módja a gyógyulásra, minthogy vámpír legyen, lehet, hogy jó lenne alapnak(ha nem lennének a fent említett logikai bukkanók), de mivel Smith igazán nemfejez ki érzelmeket, így csak a rákos betegek apró megalázásának éreztem ezt akönyvet. Mert nem szeretem, ha komoly dolgot poénból bedobnak, és itt ennek másszerepe nem volt, minthogy nagyot akart szólni. Igazából nagyon más nemtörténik, olyan, mint az Alkonyat, csak itt már eleve ismeri egymást a kétszereplő óvódás koruk óta (IGEN, a vámpírsrác járt óvodába, mindjárt kilyukadokarra is), és megy a nyálas ömlengés, és azon kívül, hogy átváltoztatják afőhőst, nem szól semmiről sem a könyv. Ezért sem tudom ezt regénynek nevezni,no meg a hossza miatt, ez nem más, mint egy novella.

Karakter kidolgozás sincs nagyon, hiába van háromnézőpontunk, nem éreztem, hogy ezek tényleg emberek/vámpírok/etc-k lennének,csak üres bábok, akik mennek, mendegélnek és cseresznye ízű vért szopnak. Anagy romantika is pont ezért nem lesz átérezhető, no meg James, akiről perszemi tudjuk, hogy vámpír, az a tipikus szenvedő Edward Cullen, nem melleslegsokkal undorítóbb. Nem, ő nem csillog, de kiskorában azzal „csábította el” afőhősünket, hogy döglött állatokat keresett neki. Ki tudja, mi a normális avámpír/ember romantikában, lehet, hogy így szoktak udvarolni?

Sokat emlegettem, hogy Alkonyatos hatása van, és direkttettem ezt, sok L. J. Smith rajongó tartja úgy, hogy Stephenie Meyer lopottezekből a könyvekből, és nem tudom, mit higgyek igazából, mert ez a „mondd ki”jelenet, az egész szenvedő vámpír karakter, aki napon jár, és nem bánt senkit,de gyűlöli magát, a vámpírtanács, aki ellenük van, az egész gondolatolvasósdi,majd Poppy/Bella képessége teljesen ugyanolyan volt. Sőt, még a levél, amitPoppy/Bella ír James/Edwardnak… Ash karaktere pedig tiszta James azAlkonyatból. Szóval annyit üzenek innen azoknak, akik utálták az Alkonyatot,hogy nagy valószínűleg ezt is fogják.

De mindegy is, hogy szándékos vagy véletlen a hasonlóság akét könyv között, nem igazán lehet egy lapon említeni őket. Vagy ki tudja, mertPoppy van olyan idegesítő, mint Bella. Amikor megtudja, hogy talán valamikomoly gondja van, az első, ami eszébe jut, hogy legalább megműtik és lesz izgisebhelye. Persze, lehet arra fogni, hogy nem jutott el az agyáig (már ha vanneki olyan), hogy mi történik vele, de akkor sem lehet vele azonosulni. Annyiraodavan Jamesért, hogy képes feladni a családját, és nem csak azért, mert rákosés élni akar, az sem érdekli, ha esetleg James nem szereti és csak avérkötelékkel láncolja magához. Hát gratulálok, és Smith szerint Poppy erős,talpraesett és okos karakter, a követendő példa (ezt Smith maga mondta), de énnem látom ezt benne, főleg amikor kiolvasta James fejéből, hogy szereti őt, demégis képes elhinni az ellenkezőjét ÉS közben majdnem meghalni, mert valaki aztmondja neki… Micsoda dráma! No meg, minden karakter halálra isteníti Poppyt,mert ő már csak ilyen tökéletes, persze hadd ne mondjam, hogy übervámpír lesz ami kis pipacsunkból.

Térjünk át a vámpírmitológiára. Először is minden valamirevaló vámpírnak NÖVÉNY neve van, talán ezért is lett Poppy a főhős, hogy ezzelmég inkább nyomatékosítsa Smith, hogy Poppy sorsa, hogy kemény vámpír legyen. Amúgymég mindig nem tudtam eldönteni, hogy ez egy univerzum-e a Vámpírnaplókkal vagysem. Mert minden kb. ugyanaz, MÉG AZ ŐSÖK IS, de itt napon járnak a vámpíroklapis lazuli nélkül. Talán még annyi a különlegessége a vámpíroknak itt, hogytudnak SZÜLNI, és a született vámpírok a lámiák (nesze neked görög mitológia). Amúgyminden vámpír tinédzser, mert a felnőtteknek nem sikerül sosem az átváltozás…jó kis indok ez arra, hogy ifjúsági fantasyba tegyünk vámpírokat. Ami mégmegjegyzendő: a vérnek cseresznye kompót íze van, és az átváltozásban lévőegyedek áfonyát és cseresznyés fagyit esznek, mert az is hasonlít a vérre.(Kinézetben, ha másként nem.) A vámpírok megszokott foglalkozása a lakberendezőés a pszichológus, mert sok emberrel találkoznak és könnyű így enni… De ezt nemértem, úgy írta le Smith, mintha annyira egyértelmű lenne, hogy minden lakberendezőés pszichológus vámpír, talán Smith félt tőlük… (Ha már a fenyőktől igen.)

Van egy-két baki is a könyvben, például én nem hiszem, hogymegmondják, hogy a tumor rosszindulatú szövetminta nélkül. No, de nem vagyokorvos, lehet, hogy látták ezt az ultrahangon is. A másik viszont biztos nemlehetséges: a harapás normál emberen csak úgy begyógyul minden segítség nélkül.

Őszintén, ezt el se kezdtem volna, ha nem fogadtam volna.Elvileg az Éjszaka Világa sorozat olyan, hogy egy univerzumban játszódik, olyantörténetek, ahol megszegik az említett két szabályt, tehát ha jól sejtem,Poppyt és Jamest nem kell soha többé látnom, amink örülök. Talán az egyiktörténet még jó is lesz, talán… de azt tudom, hogy megszerzem azt a medvét.Azoknak ajánlom, akik szeretik a Vámpírnaplók eredeti könyvsorozatot, mertteljesen ugyanaz a hangulata.

* Mivel a Vámpírnaplókban is vannak Ősök, és a kedvencemKlaus, csak rá tudtam gondolni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: AZ EGÉSZ!

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 208 oldal

Kevin Williamson, Julie Plec: Stefan's Diaries - The Ripper (Stefan Naplói - A Hasfelmetsző)

2012-01-20T04:27:00.000+01:00

Hogy akadtam rá: Szeretem a sorozatot, a könyveket nem igazán, de mivel ez a tévésorozaton alapul, gondoltam, adok neki egy esélyt.

Úgy általában az egészről: Stefan Salvatore 20 évvel ezelőtt lett vámpír, amikor isbátyjával közös szerelme, mindkettőjüket átváltoztatta. Mivel a szülővárosuk,Mystic Falls tele volt vámpírvadászokkal, el kellett onnan menniük, és a kéttestvér nem éppen jó viszonyban vált el egymástól, de mégis mindigkereszteződnek az útjaik. Stefan most Angliában él, egy kis farmon egy átlagoscsaláddal, ahol mint gondnok dolgozik, noha az Abott família szintecsaládtagként tekint rá. Stefan örül, Stefan boldog, hiszen embernek érzimagát, és talán, de csak talán maga mögött hagyhatja a véres múltját. Ámnemsokára rájön, hogy a halál mindenhova követi, ha mást nem Damon személyében,ugyanis Londonban egy Hasfelmetsző Jack nevű gyilkos szedi áldozatait, aki ezerszázalék, hogy vámpír, és Damon pedig Londonban szórakoztatja a gazdagokat. Mittehet hát Stefan? Ki akarja nyomozni, hogy most Klaus akarja őket megölni(hiszen már keresztezték az Ősi vámpír útját, és dühös rájuk), vagy csak Damonszórakozik?

Rövid könyv ez, ráadásul az a fajta regény, amit énfanfic-regénynek hívok, vagyis csupán a pénz miatt készült egy sorozathoz. Nemtudom, én akkor már inkább vennék pólót, társasjátékot, bármit, mint egygyorsan megírt könyvet. No persze, megint ellentmondásos vagyok, mert apolcomon sorakoznak a tévésorozatos könyvek. De haladjunk ezzel tovább. Nemrossz könyv, nem Smith-rossz (ez már kifejezés), de nem is egy minőségiifjúsági fantasy. Leírások nagyon nincsenek, hiszen a szellemírónk bízik abban,hogy tudjuk, hogy néz ki Ian meg Paul meg Nina, nem egy nagy érzelemábrázolóskönyv ez szintén, de egy délutáni olvasásra a sorozat rajongóinak tökéletes.

A történet maga nem nagy szám, és az olvasó hamar kitaláljaki az igazi gyilkos, hiába Stefan folytonos pattogása. Ugyanis a kedvencfőhősünk annyira sötét, hogy a fejemet csapkodtam tőle a falba. Nem hiszem,hogy Stefan ennyire logikátlan és buta lenne, bármennyire nem szeretem akarakterét, de az betett, hogy először azt hiszi, hogy Damon a Hasfelmetsző,később, hogy Klaus (minden ok nélkül változtat a véleményén), majd mikortényleg megfenyegetik őt és Damont, akkor eldönti, hogy ez bizony Damon volt.Nyilván Damon magát szereti fenyegetni, nem tudathasadásos szegény, az istenit!És végig a könyvben, ez van, mindig váltogatja, hogy mit gondol, majd mikorelőkerül az igazi gyilkos, akkor is azt hiszi, hogy Damon küldte. Hátgratulálok!

Egy kicsit felborítja ez a könyv a sorozat kánonját, mertazt mondja, hogy Stefan és Damon már 1900 előtt tudták, hogy léteznekŐsök/Originalok, és hogy Klaus üldözte őket (már a harmadik részben üldöziőket, ez abszolút nem spoiler erre a könyvre), na ez az, amit nem lehetrendesen beleépíteni a tévésorozat 3. évadába, pedig ugye ahhoz íródott ez akönyv. Mert már a tévésorozatban feltűntek az Ősök, akkor itt is folyamatosanróluk kell beszélni, azon töprengenek, hogyan öljék meg őket, és Stefan azthiszi, hogy ha ő 20 éve vámpír, simán legyőzi majd Klaust. Jó neked, Stefan,önbizalomban nincs hiány! Másfelől meg állandóan Stefan attól fél, ha a bokrokzörögnek vagy lépés zaját hallja, hogy megfordul és ott lesz Klaus, ez aztánsemmi feszültséget nem ad a sztorihoz, hiszen tudjuk, hogy Klausszal Stefancsak az 1920-as években találkozik, de sebaj.

Bár a történet nem nagy szám, mégsem szenvedtem az olvasásközben, de nem is nagyon izgultam, se nem nevettem, se nem éreztem át ahelyzetüket. Ahogy már fentebb írtam, ez csak egy délutáni könyv, ha éppennincs előttünk egy Vámpírnaplók sorozatrész. Viszont a két új női karaktertkivételesen megkedveltem, és szeretném őket viszont látni a tévésorozatban,amit persze, biztos nem fogunk, de na. Most még annyi újításunk is volt, hogynagyon úgy fest, hogy a Stefan Naplói 4-5-6 egy történetet fog kiadni, ugyanisitt függő végünk van, a gonosz nincs legyőzve, és épp egy mélyponton marad abbaa történet.

Persze, akadnak logikai és tény bakik, mintha a szellemírónknem nézné a sorozatot: történetesen, hogy a vámpíroknak nem dobog a szívük, énúgy emlékszem, hogy van vérkeringésük. (Különben nem igazán menne a szexdolog…) Stefan hasa korog, amikor éhes – ez aztán cseppet sem volt vicces, akorgó hasú vámpír.

Bónusz idegesítő faktor: Stefan hülye álneve, a FenyőStefan, ami lehet, hogy utalás a gonosz, emberevő fenyőkre az eredetiVámpírnaplók könyvekről, de mindenképpen el lehet sütni vele egy kis poént.(„Stefan olyan, mint a fenyő, mindig áll és karácsonykor fel lehet díszíteni.”)És Stefan ismét 1-2 nap alatt belehabarodik egy lányba, MÁR MEGINT, az emberelgondolkozik azon, hogy hány ember, tragikus sorsú szerelme meg barátja voltElena előtt… Emellett pedig rengeteg ismétlés is van a könyvben: háromszor-négyszer elmondják, hogy az Ősök a Pokolból származnak, sosem ismertek semmi emberit, ezért kegyetlenek. Ez először hatásos, mert mi olvasók tudjuk, hogy Klaus és a többiek mennyire is emberiek és esendőek... De amikor 256 oldalon ezt egymás után sokszor olvassa az ember, akkor inkább már csak unalmas.

Mindenesetre olvasható könyv, ha nem is nagyon kiemelkedő,és várom a következő részt. (Óh, és a cím senkit ne tévesszen meg, ez nemStefan ripper éveiről szól – ami nem tudom, micsoda magyarul, mert magyarszinkron ellenes vagyok –, hanem Hasfelmetsző Jackről.)

Kedvenc karakter: Damon, Violet, Katherine (csak álmokban szerepel, de akkor is)

Ami kifejezetten tetszett: Klaus említések

Ami nem tetszett: az ismétlések, a logikai bakik, átlátszó, Stefan sötétsége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperTeen

Kiadás dátuma: 2011. november 8.

Oldalszám: 256 oldal

Beth Fantaskey: Jessica Rules The Dark Side (Jessica uralma a sötét oldalon)

2012-01-17T20:18:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:Megtetszett a borítója.

Reklámszöveg: Az egy dolog, hogy rájössz, hogy vámpír hercegnő vagy. Megint más tényleg uralkodni.

Úgy általában az egészről: Jessica Packwood megkapta azt, amit akart a Jessica’s Guideto Dating on The Dark Side végén: vagyis teljes vámpír lett és hozzámehetettLucius Vladescuhoz, így megállítva a vámpírok klánjai közötti háborút. Igen ám,de lehet, hogy Disney hercegnőnek mókás lenni, de egy vámpír hercegnőnek nemannyira. Mivel Jessica emberek között nőtt fel, azok közül is pont egy vega,békeszerető családnál, Amerikában, ezért nem nagy tekintélye van az ősivámpírok között, és az sem segít, hogy egyszerűen semmi sem sikerül neki.Hogyan is várhatná el bárki egy 18 éves lánytól, hogy uralkodjon? Méghozzá nemegy átlagos emberekből álló társadalomról van szó, hanem több száz évesvámpírokról, akik erőszakkal és vérrel uralkodnak. Emellett Mindy, Jessicabarátnője, próbál az egyetemen teljesíteni kisebb-nagyobb sikerrel, inkábbkisebbel, mert Jess esküvőjén megismerkedett egy szexi, gazdag, olaszvámpírral, és nem tud másra koncentrálni, pedig szakított is a fiúval, miveltúlságosan tutyimutyi volt. Mindy és Jessica kapcsolata is megszenvedi, hogyJess már egy teljesen másik kontinensen lakik, és úgy tűnik, hogy a rokonaiközött talált új barátnőre, Ylenia, az unokatestvére személyében. Vajon mindenkapcsolat kibírja ezt a nagy tesztet?

Ez az a könyv, amire több mint egy évet vártam, mert imádtamaz első részt. Akkoriban úgy volt, hogy önálló kötetről lesz szó, és örültem isneki a sok sorozat között, aztán bejelentette Fantaskey, hogy lesz folytatás,és még netre is felrakta a Jessica és Lucius esküvőjéről szóló részletet (amitmai napig nem olvastam, és nem is tervezem, mindjárt mondom, hogy miért). Aborító csodás, a cím érdekes, és a fülszöveg hajjajj, de jó könyvet ígér. Afülszövegben már ellövik, hogy bizony itt lesz egy gyilkosság, megölnek egynemes vámpírt, ami a legnagyobb bűntények egyike, és Luciusra kenik, Jessicánakpedig egyedül kell helyt állnia a vámpírok kegyetlen világában. Na, már mostettől bezsongtam, hogy de izgalmas lesz, mert az első részben nem volt nagytörténet, de elszórakoztatott, és nem akart túl komoly regénynek látszani, ígya napon járó vámpírokat is elfogadtam, minden más nem vámpíros tulajdonsággal,mert egy üde kis kellemes délutáni könyv volt. Viszont mert olvastamFantaskey-től mást is, ezért tudtam, hogy tud komolyabbat is írni, ha akar,csak hogy… ez itt nem jött össze.

A fülszöveg ellövi a lényeget, és hát, valljuk be, elégsokáig meg se történik az a gyilkosság, de az ember már a gyanúsítottakatkeresi, hiszen ÁRULÁST reklámoznak nekünk. Tehát ilyenkor az olvasó sorra veszia szereplőket, ki az, aki jónak látszik, és ki lehet a gyilkos, kinek vanindítéka? Az első 30 oldalból már tudtam, ki a gyilkos, és mivel csak a 100.környékén történik meg a gyilkosság, és csak a 270. (!) oldalon kezdenek elnyomozni… ez eléggé siralmas volt. Ha nem próbált meg volna rejtélyes lenniFantaskey, jobb lett volna, itt viszont annyira erőltetett ez az egész, főleg,hogy mindenki csak szenved és ülnek és néznek előre, és eldöntik, hogy oké,Lucius börtönben van, nem él csak egy hétig, komolyan üljünk már neki nyomozni,aztán ezt eljátsszák a hét minden napján, és még a tárgyalás előtti napon secsináltak semmit. (!) Kétlem, hogy csak nekem esett le, hogy ki a gyilkos, mertaz az igazi erőltetett jelenet van, amikor látod, nagyon látod, hogy az nemakar jót. És ha ez nem lenne elég, most már kettő helyett négy főhősünk van, ésMindy, akinek a szövegei kislányos-picsásak (idegesítően szlenges a fogalmazásaz ő szemszögében), bár nem konkrétan jön rá a gyilkos kilétére, EGYBŐL a 30.oldalon megérzi, hogy ki az, és elkezd utána nyomozni. (Illetve csakgoogle-ozni.)

Szóval a történet nem nagy szám, és sajnos a humor, az akönnyedség sem volt meg, ami az első részben, így muszáj vagyok csak négycsillagot adni erre, mert hiába 300 oldalas a könyv (AZ EXTRÁKKAL EGYÜTT, AMIKETNEM IS OLVASTAM!) egyszerűen untam, mivel a nyomozáson kívül, ami szinte nem islétező, nem történt semmi, csak a szerelmi szenvedés:

Ami egy jó pont végül is, mert a karakterek kerekek, jólmegírtak. Tetszett, hogy Lucius és Jessica mennyire szeretik egymást, nem estekát azért nyálasba, viszont erős túlzásnak éreztem a „meghalok nélküled” dolgot,főleg 18 évesen. Értem én, hogy vámpírok, örökké élnek, de nem volt még olyankeserű a helyzet (legalábbis nem éreztem annak, talán mert tudtam, hogy ez egyifjúsági fantasy, és tudtam, ki a gyilkos), hogy én most egyből a fakaróértrohanjak, hogy Rómeó és Júliaként végezzük. Ami furcsa volt még: az, hogy egy18 éves fiú, legyen az vámpír, legyen az herceg, szerintem soha a büdös életbenem fog gyerekekről beszélni, hogy mennyit akar, ettől engem a hideg rázott,annyira felnőttes volt ez a viselkedés Luciustól, és hiába egy bántalmazott,hányattatott sorsú karakter, nem, egyszerűen nem illett oda. A házasságotmegértettem, hiszen királyi vérvonalról van szó, és régen is voltak előreelrendezett házasságok az ország érdekében, és itt sem volt ez másként, de ababamaraton gondolatok kilógtak az ifjúsági könyv lapjairól.

A másik páros Mindy és Ronnie (hadd írjam ezt a becenevét,mert az eredeti nevét sosem fogom tudni leírni), akiket erős túlzásnak éreztem,mivel NEM LÁTJUK, amikor egymásba szeretnek, és hogy mit is jelentenekegymásnak. Mert az esküvős novellában elvileg csak találkoztak és smároltak, dea visszautalásokból látjuk, hogy sokkal, de sokkal több volt köztük, szóvaleleve egy instant párost ír bele Fantaskey úgy, hogy nem tudtam nekikszurkolni. Ronnie olyan, mint Lucius, csak cifrában, ugyanis a nagy vámpírénjét szörfös nadrággal és naptejjel próbálja elrejteni, miközben Buddhát idéz.Nem kellett volna ennyire nevetségesen, tacós pólóval és csövesen lefesteni,akkor is értettem volna, sőt, szerintem mindenki, hogy ő most békésen akarélni, nem vámpírként. Egyszerűen Ronnie addig egy idegesítően sablon laza csávófigura volt, hála az égnek ez megváltozik, ahogy küszködik a régi énjével és amúltjával, de még így sem nyert meg ez a szál magának.

Mindyről is kisregényt lehetne írni. Az elején fejbeütöttemvolna a sok száz pár cipőjével, és nem azért, mert sekélyes vagy lányos lány,hanem ahogy egyszerűen semmibe vette a SAJÁT barátnőjét. Aztán Fantaskey végülis direkt írta ezt bele az elején, hogy utána a lányok barátsága is fejlődjön,és átalakuljon valami olyanná, ami akkor lesz, mikor mindkét lánynak családja(ami de bizarrul hangzik ifjúságiban), pasija van. Persze ott volt egy nagyonnagyon erőltetett tanulság: bízz a barátaidban, akik megtesznek érted bármit,ne az újdonsült jövevényekben. Ez összepárosítva a cselekménnyel egy kicsitszáraz tankönyvi példának tűnt, nem pedig szórakoztató irodalomnak.

Jessica karaktere úgy éreztem, visszafejlődött, de végül isjogosan, mert megházasodott, és most minden az övé volt, amit akart,elvakította a szerelem, és elfelejtette egy kicsit önmagát. Ez persze jólpéldázza, hogy egy kapcsolatban néha elveszítjük önmagunkat és meg kelltalálnunk azt, akik voltunk. Na, Jessica jellemfejlődését jó volt olvasni,ahogyan nem Luciusra, a pasijára/férjére/óh-élete-szerelemére támaszkodik,hanem igenis összeszedi magát, és neki áll egy maga harcolni. Noha az elején rémesenlusta és vinnyogós Jess, ez direkt lett így megírva, mert néha előfordul, hogybárki ilyen, és át kell esni ezen a szakaszon, hogy elővehessük abátorságunkat.

Maga a karakterek és a jellemfejlődés jó volt, példás azifjúsági fantasyk tömkelegében, ahol általában (nagyon is helytelenül) a pasikvannak előtérbe helyezve. Ez szólt egy kicsit a felnövésről, meg arról, hogy aszerelem nem minden, meg hogy milyen elfogadni valakit a hibáival együtt, nemkell mindenkit megváltoztatni. Ebben kitűnő Fantaskey, a mögöttes tartalomban,ami a mezei tini élet gondjairól szól, de… Kár volt megírni ezt a részt, ésezért nem fogom elolvasni az esküvős kisregényt, mert szerintem bármifélefolytatás felesleges Jess és Lucius történetéhez. Persze, akik imádták az elsőrészt, nosza olvassák el, van itt egy-két nem annyira vicces levél Luciustól ésRonnie-tól (bár itt már ezek a szópoénok meg amerikai szóláselemzések nemműködnek), de összességében nagyon semmilyen élményt nyújtott ez a regény.Akinek az első rész sem tetszett, az a világ összes kincséért se kezdjen bele.Fantaskey, írj új könyvet, ne sorozatozz!

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a jellemfejlődés

Ami nem tetszett: semmi sem történik, átlátszó

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Harcourt's Children Books

Kiadás dátuma: 2012. január 10.

Oldalszám: 320 oldal

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

2012-01-14T00:29:00.003+01:00

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Lia Overbrook barátnőjét holtan találják egy motelben, bár ahalál oka ismeretlen, legalábbis a főhősünkkel nem akarják közölni, elégegyértelmű, hogy Cassandra a saját hibájából halt meg. De mindez nemakadályozza meg Liát abban, hogy ismét visszaessen az anorexia sötétútvesztőibe, hiába volt már kétszer ezzel kórházban.

Az az igazság, hogy erről a könyvről nagyon nehéz írni, ésnem is tudom, hol kezdjem. Maga a felépítése is annyira furcsa, mert az elsőszó, ami eszembe jut a Jégviráglányokról, hogy „gyönyörű,” márpedig egy ilyenkomoly témát taglaló történetre nem igazán illene ezt a jelzőt használni. Mégisahogyan leírja Anderson az érzelmeket vagy egyszerűen bármi hétköznapi dolgot,olyan szavakkal és hasonlatokkal teszi, hogy szinte fájdalmasan gyönyörűképeket látunk magunk előtt. És pont ez adja meg az alaphangulatát az egésznek,együtt érezzük a szenvedést és a ridegséget Liával.

Noha nehéz lehet az olvasónak önmagát egy anorexiás helyébeképzelni (már ha éppen nem küzd az olvasó ezzel az étkezési zavarral), mégismeg lehet Liát érteni, és szívszorítóan tárja elénk Anderson, hogyan is lehetegyre lejjebb és lejjebb süllyedni.

Noha a központi téma az étkezési zavarok, Lia anorexiás,barátnője, Cassie pedig bulémiás volt, mégsem csak erről szól. Persze bennevan, hogy milyen nehéz is felismerni egy étkezési zavarokkal küzdő embernek,hogy ő tényleg beteg, és olyan ez egy kicsit, mint a függőség, néha hiába tudjaaz ember, hogy rossz, attól még nem tudja abbahagyni. De ezek mellett szólarról, hogy milyen elveszteni és megtalálni önmagukat, ahogy Lia is keresi akiutat ebből a sötét helyről, ahova tévedt. És mivel Cassie meghalt, ezért akönyv nagyon nagy részét a gyász feldolgozása is kiteszi, hiába nem voltaképpen akkor barátnők Liával, mégis sokat jelentettek egymásnak.

De ugyanakkor a családi viszonyok és a családi problémák iselőkerülnek, hiszen Lia szülei tudják, hogy a lányuknak problémája van, mégisannyira lefoglalja őket más, hogy nem veszik észre mennyire is mélyre süllyedtmár a lányuk. Igazából meg lehet ezen döbbeni, hogy a szülők miért nem veszikészre, de azért mégis hány ember jár tényleg úgy, hogy akik a legközelebbállnak hozzá, azok sem látják, hogy valami baj van. Lehet vitatkozni, hogy milyenszülők az ilyenek, de ha jobban belegondolunk, mi is hány embert láthatunk,akik ilyen problémával küzdenek, és észre se vesszük. ÉS PONT EZÉRT vanlétjogosultsága az ilyen könyveknek. Mert ellentétben azzal, amit jó sokamerikai szülő mond, hogy ettől lesz rossz a gyereknek, meg ki ad a gyerekekezébe ilyen könyveket, ezektől ismerhetjük meg az ilyen tényleg komolydolgokat, és hátha egyszer akár mi is segíthetünk valakin.

A könyv tele van visszaemlékezésekkel, amik még inkábbkeserédessé teszik a történet, hiszen látjuk a múlt boldog időit, plusz azokat adöntéseket, amik idevezettek, bármilyen kis jelentéktelen dolgok is legyenekazok. Ami még jobban szívszorítóbbá teszi az egészet, hogy végül is a két lányélete nem rossz, persze, veszekednek a szüleik, de semmi olyan drasztikus nemtörtént velük, és mégis milyen mélyre süllyednek, és milyen nehezen viselik azéletet.

Noha nagyon rövid könyv, 270 oldal, mégis olyan volt, minthaérzelmi hullámvasútra ültem volna, akadt néha egy-két poén, amin még el ismosolyodtam, (köszönhető ez főleg Elijah karakterének), de végig magam isátéreztem Lia küzdelmét a jégviráglányok földjén.

Bár 16-os körkarikával látták el a könyvet, én azért mégisfiatalabbaknak is ajánlanám, ez inkább csak felfogás kérdése. Akit érdekelnekaz étkezési zavarok és a mostani problémákról szóló könyvek, annak kitűnő, énpedig alig várom a következő Laurie Halse Anderson könyvet, és nagyon örülök,hogy a Ciceró folytatta a kiadást.

Kedvenc karakter: Elijah

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a fogalmazás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 278 oldal

Minden rosszban van valami jó, de minden jóban is akad valami rossz - avagy nagyon off poszt

2012-01-13T02:07:00.001+01:00

Az az igazság, hogy mostanában egyre többet offolok a blogomon, mert ez az én kis mentsváram, és sokat jelent nekem, és csak-azért-is-arról-írok-amiről-akarok. És ez a gondolat már régóta érlelődött bennem, de most jutottam el odáig, hogy erről fogok írni, akit nem érdekel, az most átugorhatja ezt a posztot. (Megengedem. :D Nem fenyegetek senkit a blog kabala kaktuszával.) Szóval az alap téma, hogy minden rosszban van valami jó, de sajnos a jó dolgokban is akad valami rossz, vagyis a bloggerkedés előnyeiről és hátrányairól fogok elmélkedni.

Sok minden történt mostanában, főleg a moly.hu oldalon, ami lehetne teljesen irreleváns, de nekem a moly sokat ad az olvasáshoz, ezért az olvasási élményemet a moly is befolyásolja. Aki azt hiszi, hogy most a molyos mostani vitákról fogok írni, az megnyugodhat, mert nem. Csak az is belejátszik egy iciri-picirit arra, amiről most koptatom a billentyűzetet. A posztnak két elindító lökete volt: Zenka posztja és FFG molyos karca.

Miért lesz az ember blogger? Mi késztet erre?

Igazából semmi. Én úgy voltam vele, hogy láttam egy halom könyves blogot, és teljesen megörültem, hogy milyen jó már, bár a környezetemben alig olvasnak, vannak emberek, akiknek ugyanolyan az ízlése, mint nekem, és lehet nekik írni. Meg vezethetem saját magamnak az olvasási élményeimet. Igazából ezért készült a blog, és álmaimba se hittem volna, hogy ezt valaki olvasni is fogja.

És milyen érzés? Hogy olvasnak téged ennyien?

Kifejezhetetlenül jó. :) Nekem a napi 10 látogató is sok, nem az, hogy napi 400-500. Persze, nagy részük csak letölthető könyvet keres, de látom, hogy kik azok, akik visszajárnak, és egy kicsit ezt még most sem hiszem el, hogy tényleg ennyien olvassák az agymenéseimet, sőt! Hogy bárki is adna az én véleményemre. Aminek nagyon tudok örülni, mikor e-mailben megkeresnek, hogy beszélgessünk, mert mennyire egyezik az ízlésünk, és például két legjobb barátnőmet a blogomnak köszönhetem, akikre úgy tekintek, mint az élet adományaira. :) (Hejhó, Nancy meg FFG!) Pluszban, ha éppen rossz kedvem van, mindig fel tud vidítani, egy-két jó hangulatú e-mail, amiket olvasóktól kapok, vagy egy-két komment.

Mennyiben befolyásolja az olvasási szokásaidat a blogod?

Mint minden weboldal, amit az ember üzemeltet, időt igényel, míg azt hihetnénk, hogy posztot írni egyszerű (persze, az is, sok betű egymás után), mégis néha nehezen megy, főleg, ha olyan semmilyen a könyv, vagy túl rövid, vagy pedig egy sorozat 20. kötete. És persze, ha nincs poszt, nincs látogatottság, (bár bevallom, nem szoktam azon idegeskedni, hogy jajj, mi lesz, ha nem olvasnak) ezért egyfajta sürgető kényszert érez az ember, hogy olvasson, olyat olvasson, ami érdekel sokakat, jajj, ne olvassak annyi angol könyvet, mert arra úgy se kíváncsi senki. Néha rám jön egy-két ilyen pánik roham, de aztán lenyugszom, és azt mondom, nem érdekel, én csak-azért-is angol könyveket fogok olvasni, ha nekem úgy tetszik, hátha ráveszek valakit angolul olvasásra.

És a moly?

A moly annyiban befolyásolja az olvasásaimat, hogy néha el-elcsábulok egy-két könyvre, és van sok (!) angolul olvasó, akiknek bízok az ízlésében (mert nem olyanok, mint a külföldi lefizetett blogok, akik csak jókat írnak), és így tudom, hogy előre vagy hátra helyezzem az adott angol könyvet a várólistámon. (Ami jelenleg 600 könyv felett van. *kétségbeesetten sírva fakad*) Ami pluszt ad a moly, hogy közben folyamatosan meg tudom beszélni a könyveket mással, ahogyan olvasom egyből, és ez sokat dob rajta. Imádok együtt olvasni valakivel, aki ki tudja hány száz kilométerre lakik tőlem, és annyi, de annyi jó ismerőst találtam ott. Mert igenis ott úgy érzem, hogy az adott mag, akik hozzám szólnak, azok elfogadnak olyan nyűgösnek, szúrósnak, nagyszájúnak, olyan Giginek, amilyen vagyok.

Mégis, akkor mi történt a molyon?

Hogy a többiekkel mi történt, az az ő dolguk, és ahogy ígértem ez a poszt sem erről szól. A moly egy közösségi (és könyves oldal - bár inkább fordítva, a közösségi kerülne zárójelbe) és mint közösségi oldal, néha az internetes ócsárolás színtere, amit persze a szerkesztők próbálnak minimumra fogni, és valljuk be, még mindig jobban állnak, mint más, nem felügyelt oldal.

Tehát azt mondod, a blogod miatt ért téged negatív dolog közösségi oldalakon?

Igen. Mert mint a való életben is, nem csak neten, ha van egy véleményed, az elég kétélű dolog. Van, akivel kulturáltan elbeszélek arról, hogy neki mi tetszik egy könyvben, nekem mi nem, esetleg fordítva. ÉS SOHA NEM VESZTÜNK ÖSSZE! Míg más nem éppen kellemesen reagál. Ismétlem, ez nem a múlt felhánytorgatása, nem akarok én ezzel semmit kezdeni. Csak tényközlés.

És mit kezdesz ezzel? Hogy a hátad mögött beszélnek rólad?

Mit? Az az igazság, legyen bármilyen személyes is a blogom, derüljön ki rólam bármi is, mert igenis ahogy én látom a könyveket, ahhoz hozzátartozom én is és a személyiségem, és ez minden kritikámban/véleményemben át fog jönni, attól még nem ismernek semennyire engem azok, akik szidnak. És ugyanazt teszem velük, amit való életben az ilyen emberekkel. Nem figyelek rájuk. :D Mert minek?

És mit gondolsz a negatív/értelmetlen/sértő kommentekről?

Na pont miattuk született ez a poszt, mert mostanában megint elszaporodtak. Persze, hogy bántanak, én is ember vagyok, rosszul esik, de nem állok le vitázni, mert értelme nincs. Ha elsőre én negatív embernek jöttem le nekik, akibe belerúghatnak, mert névtelenül jó dolog beszólni a másiknak, akkor én mit tehetek? Leginkább mosolyogva felajánlhatok nekik egy kaktuszt anális felhelyezésre, de mást nem igazán tehetek. (És mivel ezt senki nem díjazná, ezért A) vagy törlöm az ilyen kommenteket/leveleket, B) nem válaszolok.) És az az igazság, hogy ez is "bullying/bántalmazás," amit ők csinálnak, és annyira nevetséges, amikor jönnek nekem olyan emberek, akik meg voltak hatódva öngyilkosos tinédzseres könyvön, hogy mennyire kell egymásra figyelni, és írnak egy ilyen kommentet. (A komment valósan a blogról van kiemelve, és igen, anti-bullyingos írónő alkotásához szólt, POZITÍV kritikához.)

"Nagyon senkiházinak tartalak téged amiért némelyik mondatodban úgy beszél az író nőről mint egy kutyáról..eltudom képzelni a te kis nyomorult világodat (pasi nélkül minden este..zsíros haj és chio chips minden mennyiségben..)szerintem te ezen a blogon éled ki a szenvedéses életedet."

Most ha nagyon olyan kedvem lenne, kiselőadást tartanék arról, hogy ennek milyen hatása lehet egy ember lelkére... De az a gond, hogy eleve, nem azt kell nézni, hogy jajj, hát lehet, hogy mennyi gondja van ennek a Giginek, és szegényt sajnáljuk már, hanem, hogy egyetlen egy emberi lénnyel sem illene így beszélni, és az a fránya internet kora a sok névtelen lehetőséggel megengedi ezt, nekünk kéne betartani azt a bizonyos határt, hogy érző emberi lénynek tűnjünk.

Persze a sértő vélemény, és mondatok az élet része, csak kicsit ironikusnak érzem mai napig, hogy elvileg intellektuális, magukat kulturált embereknek nevező olvasók ugyanúgy viselkednek, ahogy szerintük nem kéne. Picit álszent dolog.

Akkor már megfordult a fejedben, hogy törlöd a blogot?

De hányszor! Mert minek hallgassam és tűrjem én az ilyen leveleket, hogy egy senkiházi szar alak vagyok? Aztán rájövök, hogy ők csak unatkoznak, hogy nincs jobb dolguk, hogy otthon gondjaik vannak, és hogy nem fogok soha az életben egy másik törött ember miatt még jobban megtörni, és feladni az egyetlen dolgot, amit szeretek csinálni. :D Szóval félelemre semmi ok, nem törlöm magam. Úgyszintén vonatkozik ez a molyra, utalás FFG karcára, lehet, hogy néha megbántódom, mert épp szadiznak ott, de ezek csak egyéni emberek, és nem maga a molyközösség.

ÉS JÖJJÖN NÉHÁNY GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉS A NEGATÍV OLVASÓKTÓL!

Ez a rész tényleg nekem írt dolgokat tartalmaz, ezért a nyelvezetért nem vállalok felelősséget, de tompítottam persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy menjenek nyaralni, akik beszóltak nekem, csak jól esett kiírni magamból. Terápia.

Szóval most sajnáltatni akarod magad, mi?

Nem. Azt más csinálja interneten, én nem kérek belőle. :D Az, hogy néhány személyes gondomra hivatkozva csúsznak a posztok, szerintem teljesen normális kiírni, hogy igenis nem "apró hopsz, most elbotlottam a szőnyegben és nincs kedvem írni/olvasni" dolog miatt lesz kényszer szünet. (Reméljük, azért több nem lesz, de hát az élet ilyen.)

Szóval azt hiszed, nagy kritikus vagy? PROFESSZIONÁLIS KRITIKUS?

Nem. Te akarod bebizonyítani, hogy én ezt hiszem magamról. Ezt nem értettem sosem amúgy, hogy miért akarják ezt elhihetni magukkal, hogy én nagy kritikus vagyok. A blog mottója, vagyis a "lelketlen kritikus véleménye" arra utal, hogy sokak szerint túl kritikus vagyok és nincs lelkem, mert nem bugyolálom cukorba, unikornisok közzé a véleményemet. Ergo ha dühös vagyok, dühösen írok, etc.

Megrendezted a kezdő írós felhívást, még sincs semmi látszatja, MIÉRT?

Először is jött a nagyon sok negatív dolog az életemben, amit nem fogok részletezni, mert magánügy. Aztán jött az, hogy a kényszerszünetet be kellett hoznom olvasásban, és amin épp keresztül mentem/megyek az életben, nem éppen egy olyan dolog, amihez nekem még plusz munka kell, és én SZERETNÉK rájuk összpontosítani, tényleg fókuszálni. Ha azt hiszitek, élvezetes SZERKESZTETLEN kéziratot olvasni, hát nem. Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kevés ember ír olyat, ami tényleg élvezetes annyira, hogy ne kelljen megállnom jegyzetelni közben. (És most külön arra is kértetek, hogy jegyzeteljek közben!) No meg működik a fordított pszichológia, tehát ha valaki névtelenül üziket ír, hogy "csináljaaaaaaaaaaaaad már," akkor jön a csak-azért-se-mert-van-jobb-dolgom. Akikét bekértem, persze, hogy elolvasom, de könyörgöm, az én kéziratom is egy éve van másnál, a kézirat olvasás-szerkesztés-dolgozás nem fél év, nem egy hét... Akinek nincs türelme ehhez, nem lesz a könyvkiadáshoz se.

Te egy senkiházi/utca sarokra járó/rossz ember vagy, aki gyerekeket eszik!

Gyerekeket csakis sajttal és ketchuppal, no meg egy kis unikornisvérrel! A többi vád alaptalan.

Itt éled ki a nyomorúságodat, mert nem adták ki a te könyvedet/bulémiás vagy/nincs pasid!

A könyvemet azért nem adták ki, mert ellentétben sok emberrel, én még kotlok rajta, mert nincs abban a fázisban, hogy kiadót lásson. MAJD! Én lassan dolgozom. Amúgy ha anyuci-apuci nekem is fizetné, már kiadtam volna./Nem, nem vagyok, csak szeretek embereket enni, jó sokat./Sosem mondtam, hogy heteroszexuális vagyok, VAGY IGEN?

Meg amúgy is, mit élnék itt ki? Én nem élvezem, hogy embereket szidok, mint ti, mert én nem szidom őket, csak az épp adott papírra vetett művet és annak hiányosságait.

Ha kritizálni akarsz, írjál jobbat/legyen diplomád!

Ha hozzám akarsz szólni, legyél kulturált/logikus/legyen érettségid/helyesírásod.

Így a végére azért annyit hozzá akarok tenni, hogy az elmúlt három év alatt nagyon sok jó embert ismertem meg az olvasás miatt, és mindenkinek köszönöm, aki akár névtelenül, komment nélkül ide járkál olvasni, mert tényleg sokat jelent. :)

Szeretnék ismételten a felesleges posztért egy kis bocsánatot is kérni, de néha muszáj kiírnom magamból egy-két dolgot. Persze minden az életben szürke, semmi sem csak fekete és fehér, szóval nem is várom, hogy ezentúl ne legyen egy-két negatív olvasóm, de ha Laurell K. Hamilton elviseli őket, aki már legendás erről, akkor én, a mezei SZEMÉLYES blogger is. Mert persze ez könyves blog, de nem hivatalos, bárki ezt hajtogatja az téved, mert ez a blog arról szól, hogy az én-fajta embereknek, mi tetszhet, egyszerűen csak könyveket ajánlok vagy nem ajánlok, nem pedig háborúkat indítok és okoskodom, azt meghagyom másoknak.

Ally Condie: Crossed (Minden határt átlépve)

2012-01-12T03:56:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Csak úgy mazsoláztam angol könyvek között és beleszerettem a borítójába.

Úgy általában az egészről: Miután Ky-t elhurcolták a frontvonalra, Cassia szent céljáultűzte ki, hogy megtalálja a szerelmét, ezért munkatáborba küldette magát.Eltelt már sok idő, még mindig nem sikerült közelebb jutnia Ky-hoz, de azértdolgozik a lányokkal együtt, míg nem egy napon meglepetésként Xandermeglátogatja. A másik szálon pedig Ky tölti az idejét, noha nem katonaként,ahogy először gondolták, hanem a Külső Provinciákban csaliként használják őket,a Társadalom tesz rá, hogy meghalnak, a lényeg az, hogy az Ellenség azt higgye,a Külső városokban is élnek még emberek.

Ez az a könyv, amire egy évet vártam, és ugrándoztamörömömben, mikor a kezem közé kaphattam és nekieshettem. Mivel a második részfülszövege nagy dolgokat ígér, és Ally Condie-t első könyve után soroltam a kedvencíróim közé, ezért szép reményeket fűztem ehhez a kötethez. Le nem tudom írni,hogy ezek után milyen rosszul esett a csalódás. Persze, persze, trilógia, amásodik részek mindig rosszabbak, sőt általában ez az a rész, ahol akarakterekről több mindent megtudunk, és gyakorta csak A pontból B pontbavándorlás, de míg például a Hamuváros és Az ébredés (mindkettő sorozatok 2.része, nem nagy történéssel) teljesen lekötött, ezt szenvedve olvastam.

De persze, nem teljesen rossz ez a kötet, kezdjük a jó dolgokkal.Ugye az első kötet fő erőssége is az volt, hogy mennyire jó kis gondolatokvoltak benne, amin eltöprengett az ember, ezt persze tovább vitte Ally Condie,és ismét vannak ilyenek. Főleg a halálról és a különböző emberi kapcsolatokról,és persze az örökös kérdésről, ami disztópiában felmerülhet: megéri-eváltoztatni a dolgokon. A halál kérdését és az élet rövidségét sokat feszegeti,hála ugye a halott nagyapának, no meg, hogy Ky éppenséggel hadi töltelék, akitbármikor meg is ölhetnek, és mivel a Külső peremvidékeken járunk, ezért látunkám gyilkolászást és hullákat. De viszont Condie itt is inkább a kapcsolatokramegy rá, történetesen arra, hogy milyen az, ha valaki hibázik, milyenmegbocsátani, illetve mit jelent a szeretet/szerelem: hogy hagyjuk a másikatboldognak lenni, vagy teljesen biztonságban akarjuk tudni. Ez mind szép és jólenne, ha nem lenne a szánkba rágva az egész, ugyanis értem én, miről akart ezszólni, de nem sikerült átéreznem.

És itt átvágnék negatívba: Noha Cassia és Ky szerelme nekemnagyon tetszett, és a tavalyelőtt olvasott egyik legjobb párosítás volt, ittúgy éreztem, hogy kicserélték mindkét szereplőt valami nyivákoló tinire. Sokminden miatt nem jött be most a kapcsolatuk, és nem csak az erőltetettkomolyabb témák miatt, amit velük akart Condie boncolgatni, hanem mert neméreztem át, hogy ők tényleg szerelmesek. Azon kívül, hogy szenvedtek, hogy „énőt akarom, érte megyek bárhova” (amiről kiderül, hogy mégse olyan bárhova),egyszerűen nem úgy viselkedtek, mint akik szerelmesek egymásba. Értem én, hogykövetnek el hibát, buták, tinik, de ekkora hazugságoknak és bizalmatlankodásnakegy kapcsolatban nem igen sok helye van.

Ami nagy bökkenő szerintem, hogy most már két nézőpontunkvan, mindkettő természetesen E/1-ben: Cassia és Ky. Ott kezdődnek a gondok,mikor észre se vettem a nézőpontváltást, és még csak nem is zavart, végig azthittem, hogy a nőies Cassia fejében vagyok, aztán kiderült, hogy hopp mégsem.És az a gond, hogy rengeteg visszaemlékezés van Ky részéről, míg az első részbenimádtam, hogy apránként megnyílik Cassiának, ebben a részben Ky mindent ledöntazzal, hogy megmutatja az olvasónak, hogy miket soha nem fog élete szerelménekelárulni. Feleslegesnek éreztem ezért a könyv felét, mert rendben, hogymegismernénk Ky-t, de én éppenséggel nem lelki szenvedésre, és hatszorugyanarra az emlékre számítottam, hanem nyomozásra és a lázadásra.

Ugyanis lenne itt érdekes dolog, ami az első részben isfelmerült, hogy mit is akar a Társadalom. Bár látjuk már a frontvonalat, azEllenségről semmi nem derül ki az ég adta világon, pedig én minimum Ky helyébenodamennék, ha a Társadalomban már nem hiszek, legalább felderíteni a dolgokat.De az 54 fejezetből csak egyetlen egy fejezet szólt a konkrét kérdésünkről, ottis csak magát a kérdést vázolták fel, de hogy válasz közelébe sem jutottunk, azelég fusztráló.

Kérdezhetitek (joggal), hogy miről szól akkor ez a könyv.Hát lássuk csak: mennek mendegélnek, meg még mennek is egy kicsit, meg mégmendegélnek utána. Nem szeretem a turista könyveket ezek szerint, főleg, ha nemtörténik benne semmi, még csak karakter megismerés se. Mert bár van három újkarakterünk (Vick, Eli, Indie) ők azok a tipikus figurák: a nagydarab, ámkedves srác, az esetlen kisfiú és a „jajj-de-gyanús” lány. Valahogy bár mesélnekmagukról a karakterek, semmit nem éreztem, hogy meg is tudnánk róluk, csakfelesleges tölteléknek éreztem őket, ahogy Xander „rejtélyes beugróját” is,pedig az első kötetben mindenkit szerettem!

Ezzel még nem lenne gondom, ettől lenne négy csillagos egykönyv, de hogy mi az, ami igazán levitte számomra a színvonalat? Három dolog,az első egy iszonyatos logikai baki: Cassiának mondanak valamit, hogy aTársadalom hazudott valamiről, nem hiszi el, majdnem meg is hal miatta, UTÁNASE HISZI EL, MÉG ÉLETE SZERELMÉNEK SEM! Rendben, Cassiát le is szúrhatnánk ezekután egy kaktusszal… A második, hogy bár E/1-es két szemszögünk van ésidegesítően és feleslegesen váltogatja Condie (egy ölelés négy fejezeten átvan, mert kétszer vált nézőpontot a két karakter között), még beleteszi azt ahíres neves információ kivágást, vagyis amikor az olvasó elől titkol valamit,hogy mi van az E/1-es főhős kezében.

Amin viszont a legjobban húztam a számat, az az utolsófejezet volt. Elvileg drámai függővég akar lenni, hasonló, mint az elsőrészben, de közben egybefűzi ezt az előbb említett infó kivágással, amitőlidegesítő lesz, és legszívesebben az ember a falhoz vágná a könyvet, mertfelesleges, és olyan érzetet kelt, mintha csak hülyére akarna venni az író.

Nem tudom, hogy mit várjak ezek után a harmadik résztől,mindenesetre persze, hogy elolvasom, reménykedem, hogy Condie alkot valamit, deennél a kötetnél ezerszer jobb disztópiás romantikus regény is van odakint.

Megjegyzés: A borító viszont teljesen jó, mivel ugyanúgy igazodik a bogyók színéhez, mint az első rész, és a ruha is passzol a tartalomhoz. Ezek után kíváncsian várom a harmadik borítóját. Legalább a borítóját várom, nézzük a jó oldalát.

Kedvenc karakter: Xander, Indie

Ami kifejezetten tetszett: az az egy szál kérdés

Ami nem tetszett: turista könyv (mennek, mennek, mendegélnek), erőltetett nézőpontváltás, a szerelem ábrázolása, AZ UTOLSÓ FEJEZET

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2011. november 1.

Oldalszám: 367 oldal

2011-es tévésorozatos toplisták

2012-01-10T17:52:00.000+01:00

Akartam 2011-es sorozatos posztot írni, már régóta bennemvan, viszont nem vitt rá a lélek, hogy a félévadzárókról, esetleg a Merlinkalandjai 4. évadjáról írjak kritikát, de hogy mégse maradjatok (ténylegfelesleges) poszt nélkül, elhatároztam, hogy csinálok egy TOP 5-ös listát. Alistát livejournalon találtam, szóval semmi eredeti nincs a kategóriákban, csaka véleményem a saját. Picit unalmas lehet, de hát ez van, nem nézek soksorozatot. :D Abból nem vagyok olyan mazochista.

Nyilván nem kell mondanom, hogy SPOILERES a 2011-ben leadott részekre a következőkből: Odaát,Merlin kalandjai, A rejtély, Vámpírnaplók.

LEGJOBB SOROZAT KARAKTEREK:

Mert igenis a sorozatok elsőszámú vonzereje a jól felépítettkarakterek maradnak, akik miatt végignézünk akár rossz részeket, sőt évadokatis.

5. Sam Winchester(Supernatural/Odaát): Nagyon meglepő, gondolom én. :D Legelőször teljesen„Dean girl” voltam, úgy az első öt évadban, és alapvetően meg se értettemSamet, aztán amikor a hatos évadban elvesztette a lelkét, és végre olyan kisszociopata karakter lett, akit imádok, végignéztem az elmúlt életén, ésrájöttem, hogy hát igen, Sam egy kicsit olyan, mintha tükörbe néznék. Taláninnen volt a kezdeti utálatom iránta, azóta megbékéltem vele, és teljesenfanatikussá váltam, valahogy az ő karakterfejlődésében néha magamra ismerek.

4. Elijah (TheVampire Diaries/Vámpírnaplók): Ő az egyik kedvenc karakterem a TVD-ből ésteljesen fel vagyok háborodva, hogy milyen keveset szerepel. :D Valahogy úgyérzem, hogy ahogy behozták az Originalokat (sosem fogok TVD kifejezéseketfordítani, mert tiltakozom a magyar szinkron ellen), ők vették át az uralmat asorozat fölött, értem én ezalatt, hogy az Original vámpírok sokkalérdekesebbek, összetettebbek és jobban megtört karakterek, mint a Salvatorefiúk, és ez már akkor bebizonyosodott, mikor Elijah képernyőre került.Stílusos, de azért nem annyira gonosz, amolyan igazi régimódi „becsületesember.” Egyszerűen nem lehet nem szeretni.

3. Klaus (The VampireDiaries/Vámpírnaplók): Ő a másik kedvencem a TVD-ből, ami nem meglepő,tekintve, hogy mindig a gonoszokat imádom, és mivel ő is Original a fentiekillenek rá is. Amiért nagyon piros pont jár (és nem, nem az imádni valóakcentusa), hogy sikerült úgy megírniuk az íróknak, hogy egyszerre legyentényleges gonosz, (hiszen mégiscsak gonoszabb, mint Elijah, akit személyszerint nem is sorolok gonosznak…), de van érző oldala, ő is valahol emberi, demégis hiányzik belőle valami, nem teljesen szociopata, csak kegyetlen. Na, ez aszép keverék, és hogy nem az a buta főgonosz (kivéve, ha nem kapcsolja be adenevérhallását), juttatta dobogóra.

2. Merlin (Merlin/Merlinkalandjai): Amennyit áradoztam már a Books of Magicről és Tim Hunterről,abból talán lejött (nem mindenki olvassa folyamatosan a blogot, ezért írom eztide), hogy van a gonosz, vérben tapicskoló karakterek mellett egy másikkedvencem, amit nagyon nehéz megírni, hogy tényleg abba a kategóriába essen. Ezpedig nem más, mint az esetlen főhős, aki mégis szarkasztikus, no meg nagy hős,nagy szívvel, és minél több szenvedéssel. (Mert ugye milyen jó, mikor a kedvenckaraktereidet állandóan megtörik, az feláll, megy tovább, és megint elkezdikkínozni.) Szóval ez a típus Merlin, aki a 4. évadban is ugyanolyan maradt,ezzel feljutva a dobogóra.

1. Balthazar (Supernatural/Odaát):Óh, igen, mennyire kis mellékszereplő ám a 6 részével, de azon nemváltoztat, hogy nála hamarabb nem kedveltem meg még karaktert. Igen, igen,lehet azt mondani, hogy a tipikus hedonista, rossz fiús alkat, de mégsemgonosz, és nem azért, mert angyal, hanem főleg a Cas irántihűsége/szeretete/barátsága miatt. (És amúgy tiltakozom a felvetés ellen,miszerint csak Sebastian Roché miatt első helyezés, írhattam volna még legalábbegy helyre Rochét és nem tettem, sajna A rejtélyben nem 2011-ben játszott,különben biztos bejutott volna. :D)

LEGJOBB TÉVÉSOROZAT:

5. KülönlegesÜgyosztály (Law & Order: Special Victims Unit): Az, hogy ez a sorozatötödik helyre került két okkal is magyarázható: egyrészt nem láttam az összes2011-ben leadott részt, másrészt pedig bárki bármit mond nekem a 13. első kétrészében már hiányzott Elliott Stabler, bár persze, nem az volt a lényege.Szintén ebből a sorozatból nem választottam „legjobb jelenetet” és semmi mást,mert ez egy teljesen különálló kategória, mert hiába fiktív történetek, mégsemaz a színtiszta szórakoztató sorozat, nem pont az a célja.

4. Vámpírnaplók (TheVampire Diaries): Mert bár a harmadik évadnak vannak gyengeségei, sőt,mikor nem volt ennek a sorozatnak, attól még ugyanúgy leköt. (És nem, nemSebastian Roché és Ian Somerhalder miatt.) A lényeg, hogy bár romantikus drámalenne, sosem csöpög annyira, hogy megundorodjak tőle, és még egész szép kerekfantasy történet is van benne.

3. Odaát(Supernatural): Bár most a hetedik évadtól odáig meg vissza vagyok, sajnosa 6. évad egy része is belelóg a 2011-es teljesítményébe, ami pedig nem voltvalami fényes, ezért lett csak 3. most az Odaát. Nagyon bemutatnom nem kell:mitológia, meleg tesók (hogy édesanyámat idézzem, jó-jó, tudom, hogyheteroszexuálisok) és sok-sok sírás, néha azon, hogy milyen rossz egy rész,néha azon, hogy milyen jó egy rész.

2. A rejtély (Fringe): Még csak mostkezdtem el nézni ezt a sorozatot, amiért jár nekem egy nagy kaktuszoscsapkodás, ugyanis egyből beleszerettem. A készítő gárda egy régi kedvencsorozatom, az Alias íróit tartalmazza, ezért sok-sok-sok-sok-sok párhuzamfelfedezhető, és őszintén bevallom, először csak ez vitt tovább, aztán külön ismegkedveltem az összes karaktert, meg a világot és a sztorit. A 2011-esrészlege igen jól sikerült, mert pont ez a harmadik évad második fele, (ahol azepikus nagy sztori van, és én mindig nagy sztori párti vagyok,) és a negyedikévad első fele, ami bár nagyon sokaknak nem tetszik, én ugyanúgy élvezem, minteddig. Mert már igazán nem is véres sci-fi sorozat ez, hanem dráma, amit pedigén imádok.

1. Merlin kalandjai(Merlin): Igen, meglepő vagy nem, tavaly a legjobban a Merlin teljesített,mindig megvolt egy alap szintje, és csak egy rész volt kifogásolható az egészévadból. Hiába családi vígjáték, most a negyedik évadban megint sötétítettek ahangulaton (és Morgana ruháin :D), és egy-két igazán szívszorító jelenetet issikerült belecsempészniük. Noha személy szerint nekem az évadzáró utolsó párperce nem tetszett, és nem azért, amire a slasherek gondolnak, egyszerűen csakösszecsapottnak éreztem, attól még ő volt tavaly a legjobb sorozat.

LEGJOBB SOROZATBELI PÁROSÍTÁS:

Mert néha, de csak nagyon néha, sikerül olyan párosítástírnia az íróknak, akiknek én is szurkolok. Akár a könyvekben, a sorozatokbansem sikerül mindig eltalálniuk az íróknak az én ízlésemet, ami természetesennem mérvadó, mert ahány ember, annyiféle romantikus beállítottság, de a lényeg,hogy itt nem lett ötös lista. Ha belegebedtem is, csak kettőt találtam:

2. Damon/Elena (TheVampire Diaries): Mert igen, én ezért kezdtem el nézni alapvetően asorozatot, mert az előzetes azt ígérte, hogy a gonosz vámpír is szerelmes lesz.Aztán az első évadban nagyon jó volt a vonzalom a két karakter között, ám ezvalahol a második évad közepe felé el-elmaradt, amikor is Damon csak sírt éssírt, végül pedig most a harmadik évadra, abszolút lekopott a régilelkesedésem, persze, azért még mindig, ha választani kell a Salvatore-okközül, akkor neki szurkolok, de részletesebben a következő kategóriánál.

1. Peter/Olivia(Fringe): Először nem hittem, hogy egy ilyen abszolút egy rész/egy nyomozásdolgos sorozatban én fogok bárkiknek is szurkolni, hogy jöjjenek össze. Aztánannyira jól megírták Peter karakterét, és nem mellesleg bírom Oliviát is, hogyabszolút az ő pártjukra álltam a sorozat kezdetétől. Na, itt jön az, amiheztényleg érteni kell, úgy írni hosszú sorozatot, hogy a párosok érdekesekmaradjanak. Nyilván, mivel ez nem tiniknek szóló romantika, nem kell annyirafigyelni rá, de mégis sikerült nekik. Az írók kellőképpen adagolják azakadályokat és a boldog pillanatokat, hogy még mindig a negyedik évadban isnekik szurkoljak, ugyanolyan erővel, ha nem jobban is, mint az elején

LEGJOBB NEM-KÁNON PÁROSÍTÁSOK:

A kánon jelentése a rajongói körökben: Minden, ami konkrétanle van írva, lásd, ami tényleg megtörtént a sorozatokban. Tehát a nem-kánonpáros az, amiket csak a rajongó találnak ki, látnak bele a sorozatba. ITT NEMKÉREK PISZKÁLÁST, MINDNEKINEK A SAJÁT DOLGA, HOGY MIT LÁT BELE ÉS MIT NEM!

5. Dean/Castiel(Supernatural/Odaát): Igazság szerint talán végül azért kezdtem el nézni azOdaátot, mert rábeszéltek, hogy ugyan nézzük, van benne elég meleg poén. (Nemvagyok ám ilyen felszínes, mint látszik. :D) Aztán tényleg, valahogy Dean ésCas kapcsolata annyira, de annyira tetszett, hogy egy ideig nagyon nagy Destiellázban égtem, ez egy kicsit csökkent az utóbbi időkben, talán a túl sok fanficmiatt, de még mindig benne van a Top 5-ben.

4. Klaus/Elena (TheVampire Diaries/Vámpírnaplók): És itt a folytatása annak, hogy miért iskopott meg a Delena fénye számomra, mert nemes egyszerűséggel Elenát mármindenkivel össze akarom hozni, csak Damonnal meg Stefannal nem. (Meg Mattelsem.) Mivel az Original Petrovának lehetett köze Klaushoz és Elijah-hoz akárromantikus téren, és tudjuk, hogy Klaus csak egy meg nem értett karakter, ésElena meg mindenkit megért (még Rebekah-t is), ezért tartozok a Team Klausosokközé.

3. Elijah/Elena (TheVampire Diaries/Vámpírnaplók): Ugyanaz, mint fent, de kicsit többsubtexttel, mert igenis, ki ne gondolt volna legalább egy pillanatig erre apárosra, mikor Elijah kijelentette, hogy törődött anno Katherine-nel és mégegyszer nem követ el hasonló hibát? No meg Elijah mégis csak barátságosabb,mint Klaus.

2. Sam/Dean (Supernatural/Odaát):Óhó, Gigi kedvence, TESTVÉREK! És nem, nem ezért imádom a sorozatot, de már azelső résztől olyan UST (nem feloldott szexuális vonzalom) van a két főhősközött, hogy öröm volt nézni, és nem egyszer utalnak rá más karakterek, ésmaguk az írók is.

1. Arthur/Merlin(Merlin/Merlin kalandjai): Mert amióta elhangzott az a bizonyos„manservant” szó, azóta nem tudok másra figyelni, hogy „jézusom, de szeretikegymást.” És ez most a 2011-es egyik legjobb részben tényleg nagyon tetőfokárahágott. No, persze, tudom, heteroszexuális sorozat, de akkor is, még Katie(Morgana) is elismeri, hogy milyen jó párosítás ez. :D

LEGJOBB SOROZAT RÉSZEK:

Mindenkinek van olyan sorozatrésze, amit képes hétszermegnézni EGYMÁS UTÁN. (Én igen. :D) És ezekből válogattam a legjobbakat.

5. A Servant of Two Masters (4x06) (Merlin/Merlinkalandjai): Azért teszem szegény Merlint itt utolsónak, mert mégiscsakcsaládi vígjáték, etc., etc. Szóval ez volt az a rész, amit kétszer ismegnéztem egymás után, majd még kétszer. :D Bár mindegyik Merlin rész újranézős(kivétel a Lamia), ez az, ami igazán nagyon-nagyon röhögősen tetszett, éskellett egy kis vidám folt is, abba a nagyon komor 4. évadba. Ésbérgyilkos!Merlin mindent visz!

4. Wallflower (4x07)(Fringe/A Rejtély): Tanakodtam, hogy melyik Fringe rész legyen, mert most anegyedik évadból annyi, de annyi a top kedvencem, végül maradtam ennél, aholmég a heti gonoszunkat is megsajnáltam. És minél több a szenvedés, Gigi annáljobban élvezi.

3. Homecoming (3x09) (TheVampire Diaries/Vámpírnaplók): Nem is tudtam, melyik Vámpírnaplók részjusson be, mert volt egy-kettő igazán jó. Mégis maradok ennél, mert ez volt az,ami tényleg visszaadta a hitemet a TVD-ben, no meg flashbackelős részt elvbőlnem választok legjobbnak, pedig idén még a két visszatekintős volt az, amimegnyert nagyon magának. (Meg még a 2. évadból 1-2 rész, de na.)

2. The French Mistake(6x15) (Supernatural/Odaát): Bár kismillió több rész van az Odaátból, amitkiemelhetnék, ez egy ékes példája a fanszerviznek, vagyis amikor a rajongóknakírják a részt. Misha tweet mániájától kezdve, az a sok öniróniai utaláson át(kevés néző, ki nevez el magáról karaktert) egészen a címig (ha valaki nemtette, nézzen utána mit jelent :DDD) minden tökéletes.

1. How to Win Friendsand Influence Monsters (7x09) (Supernatural/Odaát): Valójában úgy érzem,hogy szinte bármelyik hetedik évados részt kiemelhettem volna, mert annyira odavagyok érte, de mégis erre mondom most azt, hogy a legjobb volt, minden megvolt benne, ami kellett. Humor, nyomozás, a képregény verzió szétalázása (MERTAZ IGENIS ROSSZ!), a főszál előre lendítése, kérdések felvetése, és EPIKUSfüggővég, no meg előtte van ám drámázás is, röviden: minden, amitől nekem SPNaz SPN.

KARAKTEREK, AKIKRE NAGYON RÁFÉRNE EGY BUSZ:

Akár elüthetné őket, akár feltehetnék őket a fiktív buszra.

5. Guinevere (Merlin/Merlinkalandjai): Tényleg amúgy semmi bajom nem volt Gwennel még az első évadban,aztán mindenki elkezdett beleszeretni, mindenkit elkezdett lesmárolni, és őlett a tökéletes szereplő. Nem, nem a Merthur fan beszél belőlem, tényleg nembírom a karakterét, de sajnos soha az életben nem fogják kiírni.

4. Stefan Salvatore (TheVampire Diaries/Vámpírnaplók): Főleg abstractelfnek, Nancynek, Aileynek ésKikissznek ajánlanám ezt. MERT CSAK ENNYIRE utálom Stefant, se gonoszként, sejóként nem szeretem, nincs stílusa, egy gyurmafigura számomra, aki ráadásulállandóan hisztis.

3. Bonnie Bennett (TheVampire Diaries/Vámpírnaplók): Bonnie a könyvben is idegesítő és asorozatban sincs ez másképp, semmi különösebb szerepe nincs, csak a helyiboszorkány, akihez néha lehet menni megoldásokért, és lehet neki adni pasikat,ha nincs elég sor a forgatókönyvben. Minden egyes történetszálától kiráz ahideg.

2. Scott McCall (TeenWolf): Az hagyján, hogy a sorozat milyen minőségű, de hogy ennél sötétebbfőhőst is ritkán lát az ember, aki ráadásul fiú.

1. Fauxlivia (Fringe/ARejtély): Nincs nála idegesítőbb karakter a világon, akárhányszormegjelenik a képernyőn, én elkezdek szitkozódni, ahogy az Aliasos párhuzamát isutáltam, őt is.

Nevada Barr: 13 ½

2012-01-09T23:20:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:A Corleonis kiadó könyvei között akadtam rá.

Úgy általában az egészről: Az 1960-as években Minnesotát megrázta a „Hentes Gyerek”gyilkosság története, amikor is egy ártatlannak tűnő tizenegy éves kisfiú,brutálisan lemészárolta a saját családját egy baltával. Dylan élete innentőlkezdve rémálommá változik, mivel nem is emlékszik arra, hogy bármit iselkövetett volna. De kénytelen elfogadni a tényt, hogy megölte a szüleit és ahúgát, no meg megpróbált végezni a bátyjával, Richarddal is, aki ezek után semtágít öccse mellől és rendszeresen látogatja a javítóintézetben, ahol nem éppenrózsás az élet.

Mindeközben közel negyven év elteltével Polly, akinekszintén nem volt könnyű sorsa, találkozik álmai férfijával, ám Marshallnakszörnyű titka van, de mi köze van mindennek a Hentes Gyerek gyilkosságokhoz?

Ez a könyv elég vegyes érzelmeket hagyott maga után, és nemis vagyok benne biztos, hogy teljesen össze tudom foglalni, hogy milyen is ez aregény. Ajánlanám persze, hiszen jó könyv, de mégsem tudok rá őszintén ötcsillagot adni, de ez nem jelent rosszat. (Noha tőlem már a négy csillagtól isrettegnek, pedig nem kéne!)

A történet felépítése érdekes, három részből áll, van az1960-as évekbeli idősík párhuzamosan a 2007-es történésekkel, és ettől leszélvezetes a könyv, mert nem mindent sorban mesél el, hanem ugrál az időben. Ésezek között a részek közé beékelve, pedig brutális gyilkosságok elemzését ésmagyarázatát látjuk. Ezeket a részeket szerettem, egy kicsit borzongatóak, hogyhogyan is lehet egy amúgy teljesen felfoghatatlan tettet, mint a családonbelüli gyilkosság, megmagyarázni, és bevallom, néha tényleg sikerült elhitetnivelem is, hogy igen, meg lehet érteni az ilyeneket.

Az egész történetnek az erőssége a hangulata. Nevada Barrrettentően jól ábrázolja az emberi jellemeket, és az egész sztori lényege végülis ez, hogy bemutasson több fajta karaktert, akik valamilyen szintenközrejátszottak egy gyilkosságban (legyen az áldozat, elkövető, vagy szemtanú,esetleg leendő áldozat). Ugyanis négy karakter szemszögünk és főhősünk van, ésbár ez is az erőssége, hogy mindegyik főbb karakterünk lelkébe belelátunk, ésvalamilyen szinten megértjük őket, mégis volt, amit túlzásnak éreztem. Egyrésztjó ez a váltott nézőpont, ha a lelki szenvedésre és a komor hangulatraösszpontosítunk, viszont a történet feszültségét ezzel ölte meg Barr.

Ugyanis a könyv nagy hiányossága, legalábbis számomra, hogytúlontúl átlátszó volt. Noha én az első harminc oldalból tudtam, mi lesz avége, meg mi is történt valójában, csak szép lassan akarna minket bevezetniebbe Barr. Először el se mertem hinni, hogy most ez lenne az igazi csattanó, dea karakterek ezt mindössze a 260. oldalon fedezik fel, és addig Barr úgy kezelia nézőpontokat, hogy kétes legyen a dolog, hogy esetleg az olyanokat, akik nemolvasnak sorok között, a sötétben tartsa. De mégsem tudom őszintén elfogadni,hogy Nevada Barr ezt a regényt fordulatosnak szánta, mert ahhoz túl sok mindentelárul, túlságosan elénk rak mindent.

És noha ezért „fosztottam meg” egy csillagtól, plusz mertvannak benne fölösleges oldalak, egész jeleneteket hagytam volna ki az írónőhelyében, mégis egy élvezetes könyv volt, és olvasás közben azon kaptam magam,hogy csak úgy falom az oldalakat, már ha nem épp egy-egy döcögősebb jelenetnéltartottam.

Kicsit hullámzó a minősége ilyen szempontból, de a lelkidolgokat nagyon jól ábrázolja, és pont ezért szerettem. Noha sokan mondják,hogy beteges és sötét a sztori, én az előbbi jelzőt nem igazán mondanám rá, delehet, hogy ez csak a saját beállítottságom, mert már a szociopata gyilkosnekem meg se kottyannak.

De Nevada Barr nem csak mondja, hogy ez bizony egy csúnyagyilkos, aki nem érez semmit, hanem mesterien bemutatja, és ezért is döntöttemúgy, hogy ha Barr bármelyik másik könyve is megjelenik, azonnal lekapom apolcról.

Aki egy kis komor, nyomasztó történetre vágyik, ami azemberi természet egy sötét oldalát dolgozza fel, az bátran essen neki. Nem avérrel fog ez a könyv megborzongatni, hanem mert rámutat, hogy egy kedves arcés egy mosoly mögött is mennyi kegyetlenség bújhat meg.

A kötetet köszönöm a Corleonis kiadónak!

Kedvenc karakter: a gyilkosunk

Ami kifejezetten tetszett: a lelki dolgok ábrázolása

Ami nem tetszett: picit átlátszó, néhol felesleges jelenetek

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Corleonis

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 320 oldal

Dear Bully - Seventy Authors Tell Their Stories (Kedves Te, aki tönkretetted az életemet - Hetven író elmeséli a saját történetét)

2011-12-20T07:54:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Borostyán ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Ez a könyv egy novelláskötet, méghozzá ismét kedvencifjúsági íróinktól, amikről már lemondtam. Odakint nagy divatja van, hogykülönböző témákra novelláskötetek jelennek meg, kisebb-nagyobb sikerrel, énjobban szeretem, ha egy író műveit gyűjtik össze, akkor nem kell a töltelék, minősíthetetlenműveket olvasnom, mert bevált szokás, hogy az új írókat így reklámozzák. Na, deez a kötet… ez egészen más.

Borostyán hívta fel rá a figyelmemet, én egyáltalán nem ishallottam erről, és innen köszönöm neki, mert ez tényleg feledhetetlen élményvolt. Az alapgondolat az, hogy 70 mai, ifjúsági műfajban tevékenykedő íróösszeül és leírja, hogy milyen tapasztalatai vannak az iskolai bántalmazásokkalés piszkálódásokkal kapcsolatban. Nehéz visszaadni a „bully” szó jelentését(lásd a címet is szabadon másnak fordítottam), mert oké, hogy azt jelenti,„erőszakos ember, aki kegyetlenkedik másokkal,” de ez sok mindent takarhat,nagyon pontos magyar megfelelője nincsen, főleg, látva azt, hogy mennyi fajtailyen bántalmazást sorakoztat fel a könyv.

Nem fogok mindenegyes novelláról írni, vagy az írókról,talán párat kiemelnék, de tényleg csak ennyi. Ellen Hopkins írta a bevezetést,sajnos tőle nem látunk mást, pedig szívesen láttam volna egy verset. A többiírók közül sokaknak szemeztem a könyvével már, csak nem jutottam el odáig,2011-es újoncok is akadnak közöttük, és már most más szemmel várom a könyvüket,és adott egy kis reményt, hogy nem átlagos ifjúsági fantasyk lesznek. No, devisszatérve erre a kötetre: meglepő és megdöbbentő, hogy hány mai kortárs íróesett át azon, amin senkinek nem kéne. És ettől lesz olyan szívbemarkoló azegész, tudja az olvasó, hogy mindez színtiszta igazság, a szereplők, akikmeghaltak a novellákban, tényleg valaki élő rokonai, szerettei voltak, és nemcsak odabökött, fiktív karakterek, pont ezért, nekem sikerült sokszor el ispityerednem.

A történetek elég változatosak: van itt vers (hiszen példáulLisa Schroedertől, aki versregényeket ír, mit vártunk volna), van itt egyszerűlista (de mégis sikerül érzelmileg akkorát ütnie, hogy még mindig a hatásaalatt vagyok), van itt fiktív levél (mint a cím is utal rá, van, aki abántalmazójának ír levelet), és van itt még képregény is!

De a hangulatuk is pont ilyen változatos, egy közös pontjukvan: mind az iskolai bántalmazásról szól, hogy milyen az, amikor valakit talánszó szerint halálra cikiznek, megverik, milyen az, amikor minden nap, mikorfelébred az ember, ki se akar mászni az ágyból, nincs életkedve, mert előre retteg, hogy mi lesz az iskolában,hogy ma mijét lopják el, ma éppen milyen sebet fog szerezni, lelkit vagytestit. De persze mind a hetven írónak nem lehetett egyforma az élete, innen isakad a változatosság: van, aki úgy meséli el, hogy milyennek látja azeseményeket így távlatból, ezzel erőt adva, hogy lesz jobb is, túl lehet élniaz egészet, bár nem maradéktalanul épen, de a lelki sebekkel is lehet továbbélni boldogan és akár bestseller íróként. Viszont van, aki csak kiragadta azélete legnegatívabb jelenetét, és kegyetlen őszinteséggel leírta, például van,akit gyerekként molesztáltak és most ország világ előtt bevallja. (EmlékszünkMelissa Marr-ra is, nem? Őt is tisztelem, becsülöm, hogy bevállalja, hogy nemierőszak áldozata volt és túlélte és reményt ad a munkáival másoknak. – No de ezcsak egy kis kitérő volt, Marr sajnos ebbe a kötetbe nem került bele.) Van, akielképesztően szegény volt, és kidülledt a szemem olvasás közben, hogy te atyaég! Amerikai mostani író, és sikeres, és volt ott, ahol én, ugyanabban agödörben. Na, pont ettől lesz elmondhatatlan hatása a kötetnek.

Az írók eleve minden művükben megmutatkoznak és olyan,mintha a darabjukat tennék boncasztalra, és most teljesen őszintén, mindenkörítés nélkül szólnak hozzánk, olvasókhoz, és egyszerűen tényleg olyan, minthaszemélyesen állnának előttünk, olyanokat bevallva, amit nem maximum csak abarátaiknak és a szeretteiknek mondtak el, ezzel segítve minket a túlélésben.

Több részre van osztva a kötet, ezzel témák szerintrendezgetve a művek. Vannak a fiktív levelek, a „csak vicceltem” részben olyantörténetek, ahol eme ominózus mondat a kifogás. De akad itt olyan is, amikifejezetten azt mondja, hogy az „írás segít,” vagy pedig, hogy „ez lesz jobbis.” A leginkább megdöbbentő a „megbánás” rész, ahol olyan írásokat találunk, ahola kegyetlenkedő ember megbánta tettét, esetleg maga az író volt az, aki valakitpiszkált, sértegetett, vagy egyszerűen csak állt és nézte, hogy valakit nyúznakés nem tett semmit. Mert igenis a semmit tevés is számít, mert nem lehetemellett sem csak úgy elmenni. Van itt „köszönöm, barátom” rész is, aholköszönetet mondanak azoknak, akik kiálltak mellettük és azzal megváltoztattákaz életüket, pedig hány hőn szeretett írónk gondolt az öngyilkosságra, sőt, vanolyan, aki meg is próbálta.

Noha gondoljuk, hogy az adott írók nem lettek öngyilkosok,mégis van olyan, aki külső szemlélőként dolgozza fel ezt a témát, és van egyolyan írás, ami másfél oldalas, mégis olyan megindító, hogy azóta is ittemésztem, és nem tudtam tovább lépni rajta. Természetesen a való életről szólez a kötet, hiszen önéletrajzi novellák, szóval bár happy end van, már ha azíró az áldozat szerepét tölti be, nem csak szemlélődőét, mégis nem vidám ez akönyv, és a homofóbiától kezdve, a faji megkülönböztetésen át, az egyszerűbaráti árulásig minden van.

Felsorakoztatja a különböző bántalmazási formákat: legyen azegy kapcsolatbeli, érzelmi bántalmazás (ez is kemény tud lenni), molesztálás,bármi. Mégis végül is csak két üzenete van a kötetnek, legalábbis kettő az, aminagyon erősen ott van mindegyik történetben: az iskolai bántalmazás, a cikizés,a gúnyolódás NEM természetes, tenni kell ellene, abba kell hagyni, segítenikell a másikon, még ha nem is a barátod, mert ez egy ördögi kör, az erőszakcsak erőszakot szül. Ezt példázza azzal is, hogy a legtöbb áldozatból akárelkövető is lehet. A másik: hogy nem szabad feladni, túl lehet élni, bármaradandó sebekkel, mert azt is bemutatja mindegyik író, hogy az ő életéremilyen hatással volt. A legtöbben ezért kezdtek el írni, mert a fantázia voltaz, ahova menekülhettek.

Az egész kötet csillagos ötös, mindegyik írót jobbanmegismertem, és gratulálnék nekik, hogy meg merték ezt tenni, és igeniskiálltak e mellett az ügy mellett. Annyit megjegyeznék, hogy például AlysonNoel novellájával nem volt semmi bajom, addig Aprilynne Pike és Lauren Kate-étkiemelném. Mert ők ketten azok, akiknek a fogalmazását a fantasy könyvükben nembírtam. Nekik kettőjüknek meglepően más a stílusa, mint a könyvükben, és bárPike inkább nem is tudom, esszészerűen mesél, mégis elég hiányérzetem voltnála, addig Lauren Kate novellájával meg nem tudtam mit kezdeni. Nem adta átazokat az érzéseket, legalábbis nekem, amit a többiek, kihagyott valamitszerintem a novellájában, mert először, aki őt piszkálta, esküszöm, pozitív karakterkéntjött le. (De még így is teljesen élvezhetőbb, mint a Fallen.) És ez a két íróaz, akiket nem értek most már végleg, úgy összezavartak, és muszáj vagyok eztide leírni. Míg Noelnél értem, hogy miért használja Evert, addig nem értem, haLauren Kate-nek és Aprilynne Pike-nak személyes gondja van azzal, amiről írnakifjúsági romantikus fantasyt, akkor minek írják? Mármint Pike bevallotta, hogyneki tabutéma az erőszak és még egy 12-es körkarikás filmet se tud végignézni,mégis harcolós jelenetet akar írni, Kate-nél pedig azt éreztem, hogy aBibliával nincs jóban, és mégis angyalokról ír. Noha ennek ehhez semmi közenincs, csak azt akartam kifejezni, hogy most már, mint emberekre rájuk másképpnézek, hiába a biológia és egyéb tényhibák a könyveikben. (Attól még nem fogomfelpontozni azokat… de na.)

Személyes hangvételű, szívszorító novellák és versekgyűjteménye ez, arról, aminek nem kéne léteznie. Meg kéne tanulnunktoleránsabbnak lenni egymással, és belegondolni, hogy egy-egy apró tettünk amásiknak mit jelenthet, hiszen ha hisszük, ha nem, ez a pókháló effektuslétezik, egy jelentéktelennek tűnő gesztusunkkal – legyen az pozitív, vagynegatív – megváltoztathatjuk az életét örökre. (Lehet, hogy valaki amiatt leszöngyilkos, vagy éppen nem.) Ajánlanám én ezt mindenkinek nagyon szívesen, ésmagyarul is jó lenne vele találkozni.

Szerkesztők: Megan Kelley Hall és Carrie Jones

Az írók/írónők teljes listája (a történetek szerintisorrendben):

– Ellen Hopkins

– Laurie Faria Stolarz

– Tonya Hurley

– Courtney Sheinmel

– Marlene Perez

– Marina Cohen

– Kieran Scott

– Jon Scieszka

– Melissa Schorr

– Rachel Vail

– R. A. Nelson

– Holly Cupala

– Lisa McMann

– Lina Gerber

– Heather Brewer

– R. L. Stine

– Micol Ostow

– Saundra Mitchell

– Stephanie Kuehnert

– Carrie Jones

– Lucienne Diver

– A. S. King

– Megan Kelley Hall

– Jessica Brodey

– Crissa-Jean Chappell

– Deborah Kerbel

– Sophie Jordan

– Lisa Yee

– Nancy Werlin

– Teri Brown

– Melissa Walker

– Amy Goldman Koss

– Kiersten White

– Eric Luper

– Laura Kasischke

– Cecil Castellucci

– Debbie Rigaud

– Cynthia Leitich Smith

– Melody Shore

– Carrie Ryan

– Jocelyn Maeve Kelley

– Michelle Zink

– Nancy Holder

– Sarah Bennett Wealer

– Kurtis Scaletta

– Lara Zeises

– Alyson Noel

– Aprilynne Pike

– Diana Rodriguez Wallach

– Lauren Oliver

– Lee Stone

– Cyn Balog

– Claudia Gabel

– Maryrose Wood

– Jo Knowles

– Nancy Garden

– Lisa Schroeder

– Steven E. Wedel

– Jeannine Garsee

– Daniel Waters

– Lauren Kate

– Amy Red

– Dawn Metcalf

– Kristin Harmel

– Megan McCafferty

– Janni Lee Simner

– Erin Dionne

– Mo Willems

– Carolyn Mackler

Ami kifejezetten tetszett: az ötlet, a kivitelezés, MINDEN

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: HarperTeen

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 6.

Oldalszám: 384 oldal

Catherine Fisher: Incarceron

2011-12-18T10:05:00.000+01:00

Hogy akadtam rá: Sokan ajánlották még régen, aztán csak beadtam a derekamat, mikor kiadta a Pongrác kiadó.

Úgy általában az egészről: Üdvözlünk Incarceronban! A reményt hagyd a kapuknál, éskészülj fel egy véres, kegyetlen harcra a túlélésért. Ugyanis Incarceron nemegy egyszerű börtön, nem csak elzár a külvilágtól, hanem szereti kínozni abentlakókat, játszik az életükkel és elszórakoztatja magát. Mert Incarceron él…És itt él Finn, aki nem emlékszik a múltjára, csak hogy pár éve egy cellábantért magához. Látomások gyötrik, amik azzal kecsegtetik, hogy talán Odakintszületett, és pont ezért tekintik néhányan a kulcsnak ahhoz, hogy megszökjenek.De vajon kicsoda igazából Finn és tényleg van-e kiút vagy csak legenda azegész?

Odakint pedig, Claudia, Incarceron Igazgatójának lánya küzda maga módján a szabadságáért. Ugyanis hiába él nemesként, egy olyan világban,ahol csak a gazdagok élvezhetik a technika vívmányait, így sem élhet úgy, ahogyakar, ugyanis miután bevezették a Protokollt, hogy egy utópisztikus világotteremtsenek, megállították az időt. Nincs fejlődés, és egy régi kor értékrendjeszerint élnek. Így Claudia sorsa az, hogy hozzámenjen egy herceghez és majdvalamikor esetleg átvegye a Királynő helyét.

Na ez az a könyv, amiről nehéz írni. Nem rossz, sőt! Az,hogy több mint tíz napig olvastam, és lassan haladtam vele, nem a könyv hibája,inkább csak, hogy ez a műfaj nem áll közel hozzám, de mégis, néha azon kaptammagam, hogy hopp, elolvastam 100 oldalt.

Az Incarceront legegyszerűbben úgy tudnám leírni, hogydisztópiás, steampunk gyerekmese. Disztópiás, hiszen hiába akartak egytökéletes világot létrehozni, ez nem éppen sikerült nekik, hiszen Incarceron iséletre kelt, és a Protokoll sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.Steampunk, mert a Protokoll miatt az 1700-as években „élnek,” mégis van fejletttechnikájuk, igaz, hogy annak használata törvényszegésnek számít, de hát a nemesekés a királyi udvartartás megteheti. Mégis azt mondanám, hogy ami miatt nekemlassan ment, az ez a része. Noha nem megy részletekbe menően bele az akkoriéletbe, nem akar viktoriánus korabeli leírásokat ránk erőltetni, nekem mégis ezlassította az olvasásomat. És gyerekmese, mert rengeteg mesére jellemző elemvan benne.

És ez volt végig a fejemben, mikor olvastam az Incarceront,hogy ez egy igazi, modern mese. Hiszen, ha már a disztópia betört az ifjúságipiacra, akkor miért ne a gyerekkönyvek közé? (Gyerekkönyv alatt a 12 éveskorosztályt értem most.) És milyen jól tette Fisher, hogy ilyet írt! AzIncarceron hangulata egy kicsit sötét, hiszen negatív jövőképtől nem várunkmást, és hátborzongató hatást kelt, ahogy ezt keveri a megszokott mesebelielemekkel. Van itt gonosz mostoha, aki boszorkány, irigy mostohatestvér, eltitkoltkirályi családból való származás, a hős nagy kalandozása árkon-bokron át, és amesés számok megjelenése (pl. három). És pont ettől a furcsa keveréktől leszolyan letehetetlen az Incarceron, hiszen a felnőttek is ugyanúgy élvezhetik ezta történetet. Míg persze megvannak az alap tanulságos dolgok benne, mégis beledobegy kis realitást Fisher. Halnak meg szereplők, vannak benne olyan elemek,amitől én kiskoromban biztos megálltam volna a fejlődésben.

Maga a cselekmény két szálon fut, Bent és Odakint, és Fisherjól ütemezi a váltásokat, folyamatosan fenntartva a feszültséges és azizgalmat. Sosem árul el a váltott nézőponttal túl sokat, mint egyes írók, ésami még bónusz pont, hogy mindkét szereplőt meg tudtam kedvelni. Bár Finn amaga módján csak túl akarja élni az egészet és a fogadott bátyjára, Keiróratámaszkodik, és először elég gyenge karakternek tartottam emiatt. Kicsitelveszett, és keresi önmagát, talán ezzel a tulajdonságával tudnak atinédzserek azonosulni. Míg Claudia pedig a tökéletes nemesi neveltetés miatt atökéletes úrinő álcája alatt lázad, és bármit meg is tesz. Mégis kiemelendő,hogy minden karakter egész, nem csak ők ketten, senkire nem lehet rámondani,hogy 100% fekete vagy fehér, és ettől lesz az egész izgalmas, mert találgatnikell, hogy kiben is bízunk meg, kinek mi az indítéka, mert…

A nagy cselekmény lényege végül is ez, hogy ki mit akar,kiben bízunk. A mesés elemektől eltekintve, amik miatt egyes dolgokat előre kilehet találni, mégis vannak benne olyan kérdések, amiken lehet agyalni, ésfolyamatosan belekúszik az ember agyába és ott motoszkál az olvasásszüneteltetése közben. Emellett pedig a királyi udvarokra jellemző politikaihálót is reálisan felvázolja, hiába „mese,” nem cukrozza el.

Még plusz pont, hogy elgondolkodtató, ami alapja adisztópiás regényeknek, és persze a mesékben is szokott morális tanulság lenni,mégis itt nincs konkrétan levonva a következtetést, nekünk kell agyalni rajta.A fő kérdés: hogy mi is a szabadság, és mennyit ér meg, jobb-e kényelembenélni, de rabként, vagy érdemes-e küzdeni érte? És vajon van-e tökéletesÉdenkert az emberek számára, vagy magunkban hordozzuk a gonoszságot és mindegy,hogy mik a körülmények, így is úgy is felbukkannak a negatív tulajdonságaink, akapzsiság, irigység és a többi?

Összességében szerintem az Incarceront bármelyik korosztályélvezni tudja. Engem elvarázsolt a hangulatával, és nagyon várom a második ésegyben befejező részét, mert a végén jó pár kérdés maradt megválaszolatlanul.

Kedvenc karakter: Claudia, Incarceron

Ami kifejezetten tetszett: Incarceron

Ami nem tetszett: a steampunk, de ez egyéni hibám

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2011. október

Oldalszám: 536 oldal

Év végi nagy poszt! Avagy Gigi kedvencei és az Arany Kaktusz díj győztesei

2011-12-16T21:31:00.000+01:00

Eljött ismét az év vége, megint összegezni kéne, hogy miketis olvastam, és mely könyvek nyújtottak olyan élményt, amik felejthetetlenekvoltak, vagy mert bődületes hülyeségükkel pusztították az amúgy is kevésagysejtjeim számát, vagy mert tényleg tehetséges írókkal állunk szemben. Tudom,hogy még csak 16-a van, de közelegnek az ünnepek, és ki tudja, mennyit fogokgép előtt pötyögve tölteni. Tavaly 24-én jelentkeztem a listával, most előrébbhozom, részben úgy érzem, hogy eget rengető könyvet már nem olvasok, részbenmeg minden könyvvel olyan lassan haladok, hogy ki tudja, a hátralévő két hétbenmennyivel végzek.

Összesen 16 kategóriában versenyeztek a könyvek/írók, ésnehéz azért azt mondani, hogy nem volt több mint 16 regény, amit érdemes lennekiemelni a sokaságból. Néhány könyv olyan, hogy szerettem, sokat adott, demégse tudtam rámondani, hogy igen, ez a páros annyira jó, igen, ez a történetmegérdemli a „Gigi kedvence” díjat. (Ez de egoistán hangzik, de jobb nem jutotteszembe.) De mégis úgy érzem, hogy illene pár könyvet úgy műfajonként kiemelni,amik mind-mind élvezetes olvasmányok voltak, hiába nem kerültek fel erre alistára.

Elsőként kezdjük a romantikával. Bármennyire is nem látszikrajtam, szeretem a romantikus történeteket, még ha épp boldog is a vége, akkoris. Viszont szeretem, ha reálisan vannak ábrázolva az érzelmek és a kapcsolatok(ez alatt nem azt értem, hogy vérfarkassal nem lehet összejönni, mert az nemreális), és sajnos elég kevés olyan regény van, ahol ezt prezentálni tudják.Noha én főleg az ifjúsági könyvek között mozgok, és ez így is fog maradni, ímea 2011-es kedvenc romantikus könyveim:

Lauren Oliver: Delírium, Dia Reeves: Slice of Cherry, RichelleMead: Örök kötelék, Nina Malkin: Swoon, Ally Carter: Görbüljek meg, ha igazatmondok, Benina: A Boszorka démona, Cat Patrick: Forgotten, Amy Reed: Clean,Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me, Jane Austen: Büszkeség és balítélet,Ellen Hopkins: Perfect, John Green & David Levithan: Will Grayson, WillGrayson, Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek, Nina Malkin: Swear, Suzanne Collins:A kiválasztott

Az Éhezők Viadala óta szemezgetek a disztópiával, és bár a sci-fi teljesen távol áll tőlem, és ezt isoda szokták sorolni, mégis szeretem. Akadt idén ebből is minősíthetetlen, delássuk azokat, amiket szívesen ajánlok:

Lauren Oliver: Delírium, Lauren DeStefano: Wither, ElanaJohnson: Possession, Anna Sheehan: A long, long sleep, Mary E. Pearson: Azimádott Jenna Fox, Suzanne Collins: A kiválasztott

Talán valamikor tavaly ébredtem rá, hogy bizony ifjúságiregényekben is lehet elborzasztót, szomorút és komolyat írni, ahol nemfeltétlen van happy end, vagy ha mégis, akkor is csak keserédes. Hogy igenis lehetdrogról, alkoholról, mentális betegségekről és egyéb problémákról hitelesenírni a fiataloknak. Ezért mindenképpen felsorakoztatnám az idei komoly könyvek listáját:

Amanda Marrone: Uninvited, Amy Reed: Beautiful, Amy Reed:Clean, Dia Reeves: Bleeding Violet, Ellen Hopkins: Tricks, Jacki Morse Kessler:Hunger, Tabitha Suzuma: Forbidden

De mivel főképp urban fantasy mániás vagyok, meg ifjúságiromantikus fantasy rajongó, ezért jöjjön a Nagy Lista, azon fantasy könyvekről, legyen az felnőtt vagy ifjúsági, amiket azért megneveznék,hiába nem jutottak dobogóra:

Alaya Johnson: Moonshine, Amanda Marrone: Revealers, AmandaMarrone: Uninvited, Benina: A Boszorka démona, Carolyn MacCullough: Always aWitch, Carrie Harris: Bad Taste in Boys, Diana Rowland: A démon jele, JackieMorse Kessler: Hunger, John Ajvide Lindqvist: Hívj be!, Karen Marie Moning:Álom és valóság, Kelley Armstrong: The Gathering, Kendare Blake: Anna Dressedin Blood, Keri Arthur: Darkness Unbound, Keri Arthur: Darkness Rising, LauraWhitcomb: A Certian Slant of Light, Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés,Laurell K. Hamilton: Fogat fogért, Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me,Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Prófáciék, Rachel Caine:Élőhalottak bálja, Rhiannon Hart: Bloodsong, Richelle Mead: Örök kötelék, Rosemary-ClementMoore: Texas Gothic

Na, de lássuk az abszolút top listát:

1. A legjobb regény: Dia Reeves: Bleeding Violet - Miért? Mert DiaReeves végre bemutatta, hogyan lehet rémisztően jó regényt írni, amiben mindenbenne van. Nem elég, hogy szól a szeretetről, és tényleges mögöttes tartalmavan, de végig izgalmas fantasy történet, ami kellően borzongatós, kellőenvicces, és a romantika is kitűnően van ábrázolva, nem is beszélve akarakterekről, és a világról. Bármit ír ezek után Dia Reeves, AKAROM!

2. Legjobb író: Kénytelen vagyok picit csalni, az idei évben rengeteg újtehetséges íróval ismerkedtem meg, és sokan hozzáadtak valamit az életemhez.Viszont, aki a legjobban eltalálta a karakterektől kezdve a világon át a történetigmindent, aki megríkatott, és órákig képes voltam katarzisban ülni a történeteután, az nem más, mint Matthew Sturges,a House of Mystery képregény atyja. Természetesen ez a Sandman spin-offja éslehet mondani, hogy nagyjából a karakterek 99%-a nem az övé, de ő írta, ésezzel sokkal szebbé tette a 2011-es évemet.

3. Legjobb női főszereplő: Idén igazából kevés igazán belevaló női főhőshöz voltszerencsém, és ketten voltak holtversenyben a címért, és mikor ezeket a sorokatpötyögöm is épp azon gondolkozom, hogy végül is ki nyerje. De az utolsómásodpercekben egy iciri-picirivel Violetnyer, a Bleeding Violetregényből. Hogy miért? Mert ő aztán igazán belevaló, nem csak a pasija körülforog a világ, és a családjáért bármit megtesz. Ugyanakkor szarkasztikus,bohókás, és mellesleg skizofrén. Ő az igazán hátrányos helyzetű karakter,bőrszíne és betegsége miatt, de ettől még nem adja fel, és küzd tovább, éli azéletét. Bár a története lezárt, nem sorozat, nagyon sajnálom, mert olvasnékróla még sokat.

4. Legjobb férfi főszereplő: Nagyonkevés férfi főszereplős regényt olvasok, és idén az a kemény 3 darab, mint jóférfi főszereplőt hozott. De persze, a tinimaffiózót és a tini szellemvadászt magasan verte a nagyon is felnőtt Felix Castor, aki szarkasztikus, és azaz igazi magányos hős, nem egy izmos állat, de mégis megoldja az éppen elékerülő ügyet.

5. Legjobb női (mellék)szereplő: Igazából,a legtöbb női mellékszereplő olyan semmilyen. Néha-néha egy-egy regénybenmegmosolyogjuk őket, de ritka, hogy lehet hozzájuk kötődni. Nem akarok ismétképregény hőst megnevezni, ezért lesz az idei év legjobbja: Anna, az Anna Dressed in Bloodból. Ritka jól kidolgozott szereplő, és nemcsak a főhősnek van odabökve, hogy tessék, szeressél bele.

6. Legjobb férfi (mellék)szereplő: Nos,ezzel szintén bajban vagyok. :D De itt már csalok! A legjobban, aki a szívemheznőtt, nem más, mint az, aki kényszerbetegesen öli meg a saját öccsét, sötéthumora van, és szeret vérben pancsikolni. Ő nem más, mint a House of Mystery Káinja. (Vagy aSandmané. Egyre megy. :))

7. Legjobb gonosz karakter: Megintúgy voltam, hogy sehol semmi jó, igazán szerethető, összetett gonosz karakter.Hát mi lett a mostani gonoszokkal? Kibe leszek én így szerelmes? Sajnálatosmódon, idén nem férfi főgonosszal állunk szemben, hanem nővel! Mégpedig a rejtélyes főgonosz a House of Mysteryből,aki minden szálat mozgat a kezdetek kezdetétől. És nincs is annálmegdöbbentőbb, mint hogy mit akar? Nem, nem világuralmat.

8. Legjobb vége-harcolós jelenet: Ezzel ismegint gondban voltam idén. A legtöbb ifjúsági fantasy nem mer rendes végejelenetet írni, csupán akkora akciójelenetek vannak, amin inkább könnyesrenevetem magam. És bár az elmúlt két évben mindig ifjúsági nyerte meg, KelleyArmstrong és Cassandra Clare miatt, 2011-ben ők sem hozták a megszokott formát,míg Armstrong egyszerűen csak nem harcolós jelenetet írt, csak menekülőset,addig Clare pedig elbénázta. (Nem, a Bukott angyalok városa végére nincs jobbszó.) Így most megint felnőttkategóriából jön a nyertes, és megint nem könyv. Ígérem ez lesz az utolsó: House of Mystery: Safe as Houses történetíve, ahol van ám nagy kobold vs. boszorkányháború, egy nevető vécépapírguriga, és egy Rambó plüss nyúl.

9. Legjobb romantikus jelenet: Ha romantika, akkor most egy olyat fogok elővenni, aki aromantikusnál nem nyert említést, és azért, mert ez egy igen furcsa könyv. Nema szerelemről szól, ezért nem pakoltam oda, viszont többet ad, mint egyegyszerű romantikus könyv. Nehéz ezt szavakba önteni, főleg spoiler nélkül. Deaz idei év leggyönyörűbb, szívet szaggató jelenete Anna Sheehan érdeme A long,long sleep végén.

10. A legviccesebb jelenet: Idénkettő darab humorkönyvhöz is volt szerencsém, ami már nekem nagy szó, és bárpersze, hogy Gaiman és Pretchett Elveszett Próféciája örök és vicces, mégis,mégis, Carrie Harris Bad Taste in Boysanyeri meg ezt a címet, Armstronggal és a zombi lábbal. :D Bár őszintén asellőfétises tesi tanártól kezdve, Jonah csirkejelmezéig minden vidám ésabszurd ebben a könyvben.

11. A jelenet, amin a legtöbbet bőgtem: Volt idén is jó sok sírós könyv, legalábbisegy tucat biztos. De most Ellen Hopkinstarolt a Tricksszel, ami annyiranegatív és annyira depresszív, hogy a könyv felétől végigbőgtem. És a vége… azutolsó jelenet…

12. Az a hely, ahova szívesen elmennék: Ez megintegy morbid hely lesz, csakúgy, mint a tavalyi. Idén Dia Reeves kellemes kis texasi városa, Portero nyert, ahol a lakosok a másik világok kapuit őrzik, nemtudhatod, mikor szippant be egy másik dimenzió, és reggeli bevásárlás közepetteis megehet egy szörny, sőt még a fagylaltban is veszedelmes férgek lapulnak. Kine akarna itt élni, ahol minden perc csoda, belezés és vér?

13. A legjobb párosítás: Ritka, hogy őszintén szurkolok egy párosításnak, mertáltalában mindig olyanokért vagyok oda, akiknek csak subtextjük van, vagyisalapból nem is alkotnak egy párt, sosem fognak, csak izzik körülöttük a levegő.De idén meglepően sok írónak sikerült az én szívemet is rabul ejtenie. Fej-fejmellett haladt mindegyik, és sokat töprengtem, de a választásom Sinclair/Candice-ra esett, Nina Malkin: Swoonjából és Swearjéből, ugyanis ez nem éppen azátlagos romantikát mutatja be, hanem azt, amelyik fáj is, hiszen lehet ittmegcsalás, árulás és a többi. Sőt, a pasinak még előző élete szerelme is van.Egy szóval: reális. És pont ettől lesz sokkal jobban magával ragadóbb, mint atöbbi párosítás.

14. A legcsavarosabb történet: A könyvek 99%-a teljesen átlátszó, az nem baj, nem az alényeg, hogy meglepjen minket, olvasókat, hanem, hogy lekössön. Viszont vanegyetlen olyan sorozat, amivel az idén ismerkedtem meg, aminél fogalmam sincs,hogy mi lesz, és annyira szövevényes a történet, hogy imádok tippelgetni. Ez Keri Arthur Dark Angels sorozata, azeddigi két részével Darkness Unboundés Darkness Rising.

15. A legszebb borító: Bleeding Violetismét. Eleve a borítójával fogott meg, nem is olvastam, hogy mentális beteg afőszereplő, aztán később jöttem rá. És bónuszban, tökéletesen illik atörténethez is.

16. A legszebb idézet: Anna Sheehan: A long, long sleep, ha rá gondolok, már kavarognak benne ismét az érzések:

"“AndI know that I could. I could like you, let myself really care for you. But if Idid, I just know that I’d throw more and more of myself down into that abyss,and it wouldn’t begin to fill it. Rose, you just need more than I have tooffer. There’s so much pain there that I could never heal. And I’d want to. I’dshrivel up and wither long before anything started to get better for you. Itwould just be worse for both of us, in the end.”
I sighed. He was right. What I felt for him wasn’t really love, but it was morethan mere desire. It was a need. And it wasn’t even a need for him, it was justa need for something. Anything. Everything.
Everything I lost."

Szabadfordítás:
" – És tudom, hogy képes lennék rá. Tudnálak kedvelni, törődni veled. Deha megteszem, tudom, hogy csak belevetném magam abba az ürességbe, és még csaknem is kezdené el megtölteni azt. Rose, neked több kell, mint amit én adhatok.Annyi fájdalom van benned, amit nem tudok helyrehozni. Pedig szeretném.Eltörpülnék és belehalnék, mielőtt bármi is jobb lenne számodra. A végén csakmindkettőnknek rosszabb lenne.
Felsóhajtottam. Igaza volt. Amit iránta éreztem, nem volt igazán szerelem, detöbb volt, mint puszta vágy. Egyfajta szükség. És nem is érte, hanem valamiért.Bármiért. Mindenért.
Mindenért, amit elvesztettem."

A Legrosszabbak avagy az Arany Kaktusz díj győztesei

1. A legrosszabb regény: DoraCraiban: Fénytörés - Miért? Kb. ugyanazért, mint tavaly a Szárnyak. Azalapötlet jó lenne, de sokat akart a szarka, és nem bírta a farka. Afogalmazás, a karakterizálás minden egy nagy negatív példa. 500 oldalnyi töménykínszenvedés.

2. Legrosszabb író: Újdonságotezzel nem mondok, az idei év nyertese még mindig nem tud írni, és ez abszolútnem személyes sértés… A felrobbanó holdak, a szenvedő, mentális gyerekkéntbeszélő halottak, A GONOSZ EMBEREVŐ FŰ MEG FA, amit egy post-it cetlivel ellehet űzni. A szárnylevágás, a vérszűrés, az arany, de mégis láthatatlan istenihintó. Ki más lehet a győztes, mint LisaJane Smith?

3. Legrosszabb női főszereplő: A legidegesítőbb, a leghihetetlenebb, akiegyszerűen nincs kidolgozva, de a lába elé kéne borulnunk… Helena Ferrer, az ártatlan sorozatgyilkos, Dora Craiban Fénytöréséből.

4. Legrosszabb férfifőszereplő: Most nagyon Stefan Salvatore felé húzott a szívem, vagyDamon felé, de megint van, aki megelőzte őket. A vámpír, aki jógázik, akiszereti a bogyós gyümölcsöket és a nyers és/vagy füstölt húst, no meg acsillogó csajokat: Matthew DeborahHarkness: A boszorkányok elfeldett könyvéből.

5. Legrosszabb női(mellék)szereplő: Majdnem mindenkitlehetne ide sorolni a rossz regényekből, de aki nagyon-nagyon kihúzta nálam agyufát, az Suzanne az Angyali szerelem sorozatból (ElizabethChandler). Akinek minden mindegy, tesz a barátnőjére, a lényeg, hogy őtmeghágják.

6. Legrosszabb férfi(mellék)szereplő: JeremyRaven, a már említett Fénytörésből. A legrosszabb benne, hogy néha ilyen, néha olyan,rosszabb, mintha menstruálna. Nem értettem a nagy dühkitöréseit…

7. Legrosszabb gonoszkarakter: Nem meglepő. Fénytörés.Nagy főgonosz. *sírva eltemeti magát*

8. Legrosszabb vége-harcolósjelenet: Jessica Verday nem írnarosszul, jó lenne az alapötlet… De ráfért volna egy kis gyakorlás. No de a vége epikus kínzás jelenet a The Hiddenben, hogy leültetik a főhőstODAÁTOT nézni? Sam meg Dean nem rossz látvány, és még a hatodik évad sem voltannyira rossz, hogy kínzó eszköz legyen.

9. Legrosszabb romantikusjelenet: Stefan és egy már nem emlékszem a nevére lány. Az lenne a nagy romantika, hogy megtanítjakövet dobálni a tóba… Amúgy ez a Stefan Naplói 2. – A vérszomj kötetérdeme.

10. A legrosszabb viccesjelenet: Éjfél(Vámpírnaplók 7.) kötetben annyira helyzetkomikumot akart írni Smith, hogynagyon nem ment. Nagy veszekedés, vitatkozás Elena és Damon között, kopognak azajtón, majd Elena kinyitja az ajtót, ott áll mindenki, és be is zárja… Én nemtudom, ettől az asztalt fejeltem, és a nagyon rossz vígjátékokat juttattaeszembe, de nem nevettem rajta.

11. A rosszabb drámai jelenet: A Vad (Éjszaka háza 4.) – maga a könyvannyira nem volt rossz, de ott az egyik halálesetnélannyira mű volt a beszéd, hogy elrontotta a hangulatot.

12. A legrosszabb kitalált hely: LisaJane Smith találmánya megint! A Sötét Dimenzió, ami igazából csakinnen-onnan lopás.

13. A legrosszabb párosítás: SzexiVeterán/Mary-Sue/Almafiú a Hamvakcsodálatos romantikus horrorjában. Mert a horrorba kötelező a szerelmiháromszög.

14. A legátlátszóbb történet: Igazából kettő is ideillene, de a Vámpírakadémia lezárókötete azért mégsem érdemelné meg ezt a helyet, pedig szívesen elmagyaráznám Meadnek,hogy nem kéne erőltetni az információ kivágást az olvasó elől, főleg ha neméppen annyira cseles, hogy senki nem jön rá semmire. De a másik ugyanilyenminőségű kötet az Éjszaka Háza 3. része(A kiválasztott), ahol már a 2. könyvben tudtam, hogy ennek mi a vége, ígyeléggé unalmas volt…

15. A legrosszabb borító: Nem fogszeretni a rajzoló, de ha már magánkiadásban adunk ki könyvet, próbáljuk aborítót normálisra megcsinálni, mert ettől rémálmaim voltak. G. B. Hellebrandt: Apály.

16. Legrosszabb idézet: Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyvéből epikus szerelmi vallomás.

"– Mivel babonáztál meg engem? – kérdezte az arcomat fürkészve. –Nem pusztán a szemeddel, bár ha belenézek, valóban nem tudok világosangondolkozni. És nem is azzal, hogy olyan a szagod, mint a mézé – azzal anyakamba temette az arcát, egyik kezével a hajamba túrt, a másikat pedigvégighúzta a hátamon; maga felé vonva a csípőmet.

Hozzásimultam;testünk úgy illeszkedett, mintha egymáshoz öntötték volna őket.
– Arettenthetetlenségeddel – mormogta, és éreztem a hangját a bőrömön – meg azzal,ahogy mozogsz, gondolkodás nélkül, és a csillámlással, amit akkor adsz ki,amikor összpontosítasz vagy repülsz."

2012-ben fogyni fogok, legalábbis várólista szinten

2011-12-16T00:58:00.000+01:00

Ismét december, és ismét Várólista csökkentés. Noha idén nem sikerült kiolvasnom, amiket kiválasztottam, nem adom fel. Persze, Lobo, a kihívás kedves szervezője, figyelmeztetett mindenkit, hogy csináljunk alternatív polcot, én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nem, mert akkor az életben rá nem veszem magam, hogy az adott könyveket tényleg el is olvassam. Nem szeretek magamnak kiskaput hagyni, mert általában ki is használom őket.

Idén kettő (igazából három) lista csökkentősre jelentkeztem, az egyik a Könyvmolypárbaj, a másik pedig a képen is látható Lobo-féle Várólista csökkentés. Így elvileg 22 könyvet biztos el kell olvasnom, ami nem új megjelenés, és már több mint féléve tologatom őket.

Idén úgy gondoltam, bemutatom a listát. Szóval, kezdjük a Könyvmolypárbajjal:

A True Bloodtól féltem, egyrészt a Twilightos hasonlítgatás miatt, és akkor épp megcsömörlöttem a Twilight-copyktól, mikor a kezem közé került a könyv, de az egyik barátnőm, Kikissz, úgy gondolta, hogy rá kell beszélnie, és utána egy nagyon kedves molytól megkaptam az első részt. Szóval jövőre én is belevágok ebbe a sorozatba. Az Üvöltő szelek a klasszikus projektre megy, ahogy Orwell is. Míg Orwellt már elkezdtem régen olvasni, csak valamiért abbamaradt, és tudom, hogy kedvencem lesz, addig az Üvöltő Szelek a sok más könyvbeli utalás miatt került fel a listára. Lisa Schroeder: The Day Before azért került fel, mert már rég szemezek Lisa Schroeder könyveivel és hát, valljuk be, az I heart you, you haunt me-val is már felkerült a kedvenc írók listájára. A Raven leginkább a borítója miatt került fel, félek, hogy átlag fantasy lesz, méghozzá break táncosokkal. A Burn Bright disztópiás regény, azonnal ment a listámra, mindenféle fülszövegolvasás nélkül (lassan a disztópiás regényeket is el kell kezdenem szűrni, amiket kifogok mostanában...). A Die for Me-ról epikusan rossz kritikákat olvastam, a borító miatt vacilláltam legelőször, mert túl szép volt, hogy igaz legyen, és nagyon úgy tűnik, hogy ez is csak MM könyv lesz, de hé, a szerelmes zombikból sosem elég. :D Az utolsó két könyv pedig az Ethical Vampires sorozat kötetei, kíváncsi vagyok, itt milyenek lesznek a vámpírok.

És íme a 12-es listám. Becca Fitzpatrick Csittje, amit sokan kerestek már rajtam, és tavaly június óta olvasom. (Hurrá!) Talán ez majd motivál arra, hogy végre végezzek vele. Lisa Schroeder többi könyve értelemszerű. A Starcrossed elvileg görög mitológiás YA fantasy. :DDD Hallom a nevetéseteket előre, ugyanis a The Goddess Test és a Siren's Storm után, előre félek ettől is, főleg, hogy elvileg ez is elég gagyi regény hírében áll. A Born at Midnight szintén érdekelt, de nagyon hátra került a listámon, valamilyen laza YA fantasyra számítok. Nagyon sok elvárásom nincs. Orwell, Austen klasszikus projektre, meg kellett valami olyan, amiről biztosan sejtem, hogy el fogja nyerni a tetszésemet. David Levithan Boy Meets Boya és az Annie on My Mind a GLBT könyvek szellemében kerültek fel, és a The Bell Jar és a Girl, Interrupted pedig a mentális betegségek miatt. Igyekeztem választékosan szedegetni az áldozataimat, mert szerintem idén azt rontottam el, hogy túl sok mazochista könyvet és laza sztorit tettem fel, amihez egy idő után már nincs hangulatom. Reméljük a legjobbakat 2012-re!

Bree DeSpain: The Lost Saint - Fehér farkas

2011-12-15T00:50:00.000+01:00

Hogy akadtam rá:A Könyvmolyképző oldalán akadtam rá.

Úgy általában az egészről: Lassan egy év telt el, hogy Grace Divine testvére, Judeátadta magát a vérfarkas átoknak, és ott hagyta a családját, akiket ez nagyonmegviselt. Az édesanyja azóta depressziós állapotba került, az édesapja szintenem tölt otthon időt, csakhogy Amerika szerte őt kutassa. Grace pedig próbáledzeni, hiszen megfertőződött a vérfarkas kórsággal, mikor megmentette életeszerelmét, Danielt. Igen, ám, de Grace-nek nehezen megy, vagy éppen sehogy,hogy megcsapolja a farkas erejét, és ez frusztrálja, mert nem lehet szuperhős.Eközben Jude rejtélyes telefonhívással figyelmezteti húgát, hogy valakiben nembízhat (mert ha nevet mondana, oda az egész 300 oldalnyi cselekményünk), és amarkham utcai szörnyeteg talán újra lecsapott, bár most véressorozatgyilkosságok helyett csipszet meg sört loptak, ami nem lehet más, csakvérfarkasok műve. Mert nyilván a vérfarkasok szeretik a csipszet meg a sört…

A KRITIKA INNENTŐL ELBORULT, HA TETSZETT A KÖNYV, CSAK AKKOROLVASD EL, HA BÍROD A NEGATÍV KRITIKÁT.

Nem tudod, hogy gimi után hova jelentkezz, milyen szakotválassz? Eleged van abból, hogy tökös, életrevaló karakter vagy? Vissza akarodvetni a feminizmust a karakterizálásoddal és rossz példát akarsz mutatni afiatal lányoknak? Akkor Bree DeSpain és Gigi (alias Professzor Gonosz „NagyonSzúrós” Kaktusz) vár téged a TSTL/THHÉ Akadémián. (TSTL = Too Stupid ToLive/THHÉ = Túl Hülye, Hogy Éljen)

Itt megtanulhatod a csínját-bínját annak, hogyan NE éld túlaz átlagos fantasy regényeket, és hogyan legyél annyira irritáló, hogy alegtöbb ember a szemét is kiszúrja olvasás közben. A tananyagunk olyan fontostantárgyakból tevődik össze, mint a „A Mary-Sue-ság alapjai,” „IQ szint-csökkentésszexi pasik közelében,” „A butaság, mint népirtó fegyver, avagy hogyanviselkedjünk hülyén bármilyen helyzetben,” „A túl nagyra becsült logikatörténete – hogy véletlen se használd az eszed,” „Rózsaszín romantika 1. – Azigaz szerelem magyarázata,” „Rózsaszín romantika 2. – Félreértések miattiszakítás depressziós időszaka,” „Rózsaszín romantika 3. – Az eljegyzés, mintkötelező elem ifjúsági fantasykban,” „Feminizmus hátrányai – Minden nő jutalmaa férfi figyelme, a házasság és a gyerek.”

Sikeres vizsga esetén báli és vagy egyéb ünnepi ruhátbiztosítunk, amivel bebizonyíthatjátok, hogy igenis a külső a fontos, már haeddig nem letettek volna nagyon szépek. (Bónusz pont, ha a főgonoszotok is megakar titeket hágni a ruha miatt.) Ezen kívül pedig a hivatalos Mary-Suejogosítvány mellé, az Agyzsibbasztó Irodalmi Központból kiutaltszemélyigazolványt is csatoljuk, amin az új Mary-Sue azonosítotok található,amit a jelentkezési lapon igényeltek alapján állítunk ki.

Jelentkezési lap a TSTL Akadémia képzésére
Név (születési):	Dudás „Indexelő Kacsa” Gertrúd
Név (Mary-Sue személyi azonosító):	Grace Divine (Isteni Csoda)
Ünnepi ruha (szín):	kék
Milyen ünnephez?	Halloween, szexi kosztüm (de csak mert az iskolai bált elhasználtam az első részben :()
Romantikus kapcsolat:	Egy darab Igaz Szerelem által megmentett gyerekkori szerelem, akinek talán sötét titkai vannak (bár az első sötét titkot, hogy vérfarkas, megfejtettem, az nagy baj? – Megjegyzés: De nagyon nehezen ment, hiába kaptam meg az összes papírt és nyomot hozzá, az plusz pont?)
Szerelmi háromszög: Van? Második pasi milyen?	Nincs. :( Nagyon nagy baj?
Ha nincs, nem gond, pótoljuk. Mi az a tulajdonság, ami elvonja a figyelmed az Igaz Szerelmedről? (Csak négyet jelölj meg, sajnos épp fogyókészlet van 2. pasikból kivétel, ha román cserediákról van szó, azokból van bőven)	1. Zöld szem 2. Izmos has 3. Tej csoki színű haj 4. Legyen olyan szaga, mint a volt kutyámnak (eskü, szexinek fogom találni)
A 2. pasi milyen lény legyen? Veled ellentétes, (álá Rómeó és Júlia) vagy épp ő legyen fajtádbeli. (Ez a kérdés attól függ, hogy az Egyetlen Igaz Szerelmed milyen fajtájú. NAGYON FONTOS! Ha az egyik a fajtád ellen van, a másiknak a saját fajtádnak kell lennie.	Hááááát. Ez nehéz kérdés… Daniel vérfarkas volt, de csak volt… Akkor most a válaszom vérfarkas? Vagy mi?
Legjobb barátnő:	Ember, semmit nem tud rólam, de összevesztünk a Cselekmény miatt, mert akkora jó barátnők vagyunk. És mindig rezeg, mint egy ~~spániel~~ vibrátor
Miről akarsz prédikálni? Milyen témát akarsz erőltetetten felhasználni?	A kereszténységet, Bibliai utalásokkal, esetleg családon belüli erőszak, és nemi erőszak említés szinten
Milyen lények vesznek körbe? Milyen mitológiát akarsz megalázni?	Az előzőhöz érthetően a vérfarkasokat (mert azok Isten katonái), és hát, a démonokat (nagyon félelmetesek, pisztolyuk van és sí maszkjuk és ALUDT TEJ SZAGUK VAN! – magyarul nagyon undik és büdik)

VIZSGAFELADATLAP – avagy a nagy hülyeség teszt

1. Hafelhív valaki, hogy megfenyegessen és/vagy rejtélyesen figyelmeztessen, demindezt a pasid telefonjáról teszi, aki a házában hagyta a telefonját:

A) Biztos csak valami technikai hiba, és inkább smacizniakarsz tovább a fűben.

B) Összepiszkítod magad az ijedtségtől, hogy ki lehet a pasilakásában, akinek a kertjében smároltok.

C) előveszed a pisztolyodat, berúgod a lakás ajtaját éselőbb lősz, aztán kérdezel.

2. Mikor bemész a pasid házába, keresve, hogy hol is van aza telefon, amiről az előbb felhívtak, megtaláljátok a zuhanyzóban. Biztos, hogyvolt valaki a házban, mert:

A) A telefon nem a helyén volt.

B) Mivel beleszóltak a telefonba.

C) Mivel ott a hullája, mert sikerült lelőnöd.

3. Hameg kell tudnod, hogy XY hely merre van, előtted a pasi, aki molesztált téged,és azért rúgták ki a suliból:

A) Megkérem szépen, hogy mondja el, merre van a hely.Nyilván engem mindenki annyira szeret. Nem érdekel, hogy csak meg akart hágni.

B) Utánanézek az interneten, vagy körbekérdezősködök abaráti társaságomban.

C) Meghackelek valami rendszert.

4. Havalakitől kérdezel valamit, közben gyanúsan hatszor csinál valamit (egy tárgyrapillantgat, a gyűrűje helyét simogatja), akkor:

A) Nem veszem észre, csak kétszáz oldal múlva, demegjegyzem, hogy milyen okosnak tart mindenki.

B) Megkérdezem, hogy mi baja van?

C) Megkérdezem, hogy milyen ideggörcse van? Esetleg enyhítema szenvedését azzal, hogy kidobom a gépét az ablakon vagy levágom az ujját, nevakargassa.

5. Hale kell nyomoznod egy vérfarkast IP cím alapján a blogodról:

A) összejössz egy programozóval csak azért, hogy blogot tudjnyitni, és elmagyarázza, mi az az IP cím.

B) elolvasol pár tutorialt, és rájössz magadtól

C) Meghackelem a rendszert.

6. Hameglátsz 14 éveseken tetoválást, a következőt gondolod:

A) Biztos 40 évesek.

B) Miért divat ennyi tetoválás?

C) Nekem is van, szép pentragram alakú.

7. Hanekimész a 2. pasinak a szerelmi háromszögedből, a következőt gondolod:

A) „Egy flannel ingbe bújtatott téglafalnak ütköztem.

– Jól vagy? – kérdezte egy hang.

A téglafal beszél?”

B) Miért kell mindig láb alatt lenni valakinek?

C) MINDJÁRT FELGYÚJTALAK, HA ÍGY NÉZEL!

8. Hatudsz a természetfeletti létezéséről és szupererős vagy, és két ember nekedesik természetfeletti erővel, ezt gondolod:

A) „Úgy tűnt, mintha természetfeletti erejük lett volna, debiztos csak azért éreztem így, mert az én természetfeletti erőm volt fogyóban.”

B) Ajjaj, ezek természetfeletti lények.

C) SALT AND BURN IT! (Sózd és égesd el)

9. Haa testvéred eltűnt, 10 hónapja nem láttad, megkérdezik, hogy néz ki, akövetkezőt gondolod:

A) A testvérem bárhogy nézhet ki, mert a pasim is eltűnt apubertáskor szélén, és ő is nagyon megváltozott.

B) Leírom, hogy néz ki.

C) Nem keresed a testvéred, mert már sikerült lelőnöd akettes kérdésben.

10. Havalaki beszél hozzád, akit ismersz, és felejthetetlenül néz ki ésfelejthetetlen hangja van:

A) Nem tudom, ki az. Több oldalon át nem mondom meg ki az.

B) Elsőre felismerem.

C) Felismerem, és jól leüvöltöm a fejét, hogy mit a fenétkeres itt megint.

11. Az első démonvadászatodon:

A) Megsiratom a démont, mert én azt hittem, hogyrendőrségnek adjuk át őket. És megpróbálom megmenteni, hiába akart az épp előbbmegölni.

B) Küzdök, ahogy csak tudok.

C) Viszem a Coltot, nem lesz semmi para.

12. Előtted áll egy civil és a legjobb barátnőd, aki be vanavatva, démonvadászatról jöttél, és a civil túl sokat kérdez. Mit teszel?

A) Láthatóan eltátogom, hogy démonok támadtak meg. Hátha a civil nem látja.

B) Jelentőségteljesen a barátnőmre nézek, remélem, hogy vanannyi esze, hogy rájön, merre jártam.

C) Megölöm mindkettőt.

13. Apasid felültetett. Mit gondolsz?

A) Nekem kéne felültetnem, mert én annyira KÜLÖNLEGESVAGYOK. NEKEM SZABAD!

B) Felhívom, és megkérdezem normális hangon, hogy most mivan.

C) SALT AND BURN IT.

14. Valaki nagyon ellened van, nem akar megengedni neked egynyilván veszélyes dolgot, mit teszel:

A) BIZTOS Ő AZ ÁRULÓ ÉS MEG AKAR ENGEM ÖLNI! És megkérdezem:„Maga az áruló?” Biztos el fogja mondani.

B) Megpróbálom vele megbeszélni a dolgot.

C) Felgyújtom, biztos, ami biztos.

MEGOLDÓKULCS: Ha a legtöbb válaszod A) sikeresen vizsgáztál,és kiérdemled a Leghülyébb Karakter Címet. Ha a legtöbb válaszod B) megbuktál,és sajnáljuk, de évet kell ismételned. Ha a legtöbb válaszod C) kérjük, keressefel kezelőorvosát és gyógyszerészét. (Vagy lehet jelentkezni a következő címen:weneedanarmyofrealdemonhunters@nemlétezőkamuvicccím.com jelige: Castiel és aWinchesterek társakat keresnek, csatolni kell mellé önéletrajzot, megjelölvemely mitológiai terület az erősséged, és még két teljes alakos fényképet.)

TOVÁBBI FELADATOK:

1. Kérjük, írj egy esszét arról, hogy miért jó 17 évesekneknight clubban nyomozni, és hogy mennyire praktikus vörös, bőrcsizmábanjárkálni.

2. Kérjük, írj egy esszét, hogy milyen lények lehetnek akövetkező emberek: „Szent Hold,” „Farkasok vezére” és „Kutya Jóska.” (Nem, amegoldás nem vérfarkas.)

Visszatérve normális hangnemre, összességében a cselekménynem volt nagy szám, nincs benne semmi fordulat, semmi veszélyeztetett szerelem,vagy szétbomlott család. Ezek mind csak szép marketing szavak. Akinek az elsőrész tetszett, nyilván ez is fog, de itt hibalistán kívül, mást nem is találtam.A szerelmet hihetetlennek találom, a kritikából látszik, hogy miért, az újonnanbedobott karakternek meg csak szemszíne és csokihaja van (biztos ennivalóanédes), no meg kutya szaga, mert az mindig szexi. És bár óh, de nagy függővégvan, teljesen feleslegesnek éreztem ezt a részt. Hát nem nekem találták ezt ki.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: AZ EGÉSZ

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011. október

Oldalszám: 344 oldal

Kiálts a szabadba - Írók figyelem!

2011-12-14T02:00:00.002+01:00

Nos, egyrészt elnézést kérek, mert el vagyok maradva ezzel a poszttal, de hát megbotlottam útközben és amilyen szőke vagyok (néha szőke vagyok, néha vörös, néha barna), elfelejtettem ezt kirakni. Nem kell aggódni, ezt a felhívást nem én szervezem, tehát a saját életem problémái nem fognak közbeszólni, mint a másik kezdő írós pályázatomat. Ezzel megkerestek engem, és jó ötletnek találom, ezért majd amolyan zsűri-félében leszek benne. No de a pályázat szövege:

100Novels – Kiálts a szabadba!

A pályázaton Magyarországon éshatárainkon túl élő, magyar nyelven alkotó szerzők, kizárólag magyar nyelvűnovellákkal vehetnek részt. A novellák a fiatalkor/tinédzserkor örömeit ésbánatait foglalják össze egy-egy történet keretein belül. A pályázat kiírójaszándéka szerint a pozitív hangvételű alkotások segítséget nyújthatnak hasonlókorosztályú olvasóknak és az őket nevelő szülőknek egyaránt.

Elsősorban 12-18 év közöttialkotók pályázatait várjuk!

Egyalkotó maximum 3 művel pályázhat. A novellák maximális terjedelme nemhaladhatja meg a 6000 karaktert szóközök nélkül. A műveket szerkeszthetőformában (Word) formátumban kell a 100novels@kayrabking.com elektronikus levélcímre elküldeni. Apályaművek előtt minden esetben fel kell tüntetni a szerző nevét, korát, emailcímét, illetve esetlegesen írói álnevét. Kérik, hogy a levél tárgyábanszerepeljen a novella pályázatra való utalás és a csatolt fájl elnevezéseutaljon a szerzőre.

Díjazás: A kiválasztott novellák megjelenésilehetőséget kapnak, a „Kiálts a szabadba” című novellás kötetben, amit a kiíróka 2013-as év folyamán szándékoznak kiadatni Magyarországon. A kész mű pontosan100 darab novellát fog tartalmazni, a megjelölt témakört minél több nézőpontbólmegvilágítva az olvasóknak.

A pályázat kiírói a birtokukbajutott személyes adatokat, információkat egyértelmű felhatalmazás nélkül,harmadik félnek nem továbbítják, kizárólag a pályázattal kapcsolatoskommunikációra használják fel.

A pályázó nyilatkozik, hogy apályázatra nevezett alkotásnak ő az alkotója, annak jogaival maga rendelkezik,és közlése nem ütközik semmilyen akadályba.

Beérkezésihatáridő: 2012. Június 10. (vasárnap éjfél)

Eredményhirdetés: 2012. Szeptember 10.

Minden pályázó visszaigazoló leveletkap, amikor pályaművét regisztráltuk rendszerünkben. Ennek hiányában azalkotások elküldését 72 óra elteltével ismételje meg, amíg a visszaigazolólevélnek nincs birtokában. Az eredményhirdetés végeredményéről kizárólag anyertes pályaműveket értesítjük.

Továbbiinformációk: 100novels.kayrabking.com

UTÓLAGOS HELYESBÍTÉS: "A kiírás nincs korhoz kötve, csak javasol egy korhatárt, mivel azt gondoltuk, hogy ezt a korosztályt érintheti leginkább, de szívesen várjuk és fogadjuk idézőjeles idősebb írók alkotásait és és mindenki ugyanolyan eséllyel indul...nem teszünk kivételt! " (Kayra, a főszervező)

Cassandra Clare: Clockwork Prince (Mechanikus Herceg)

2011-12-11T06:14:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Clare fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Ez itt a Pokoli Szerkezetek trilógia 2. része, ami spoileresértelemszerűen az első részre. Azért emelem ki, mert nehogy meg legyek bökveérte, hogy elárultam a főgonosz nevét azoknak, akik nem olvasták az első részt.

A londoni Intézet bajba kerül, ugyanis a Klávétagok, főlegBenedict Lightwood úgy gondolja, hogy egy nő nem képes egy ilyen fontos feladatellátására, ezért feladat elé állítják Charlotte-ot: meg kell találnia két hétalatt Mortmaint, akiről senki nem tud semmit, mióta sikerült ellopnia a dobozbazárt démont az Árnyvadászok orra elől. Tessa, aki még mindig nem tudja, hogymicsoda, hiszen nem lehet warlock, az Intézetben tengeti életét, de a Konzul ésaz Inkvizítor úgy gondolja, hogy mind neki, mind pedig Sophie-nak, a cselédnekÁrnyvadász kiképzésre van szüksége, ezért Mr. Lightwood van olyan kegyes éskölcsönadja a két vadítóan szexi fiát, Gideont és Gabrielt, akik perszenyilvánvaló, hogy csak kémkedni, meg áskálódni fognak. Emellett pedig WillMagnus segítségével keres valamit, de vajon mit? Mi lehet az a sötét titok, amiaz ifjú Herondale lelkét eszi?

Ajjaj, ez az a könyv, amiről legszívesebben kritikát seírnék, mert lehetetlen összefoglalni, hogy mit érzek. Egyrészt Cassandra Clareírói példaképem, szeretem, imádom, és már a Bukott Angyalok Városára is aligmertem 4 pontot adni, ez pedig néhol mélyebb szinteket söpört, mint az a könyv.De kezdjük az elején…

Clare-től mit várok el? Jó fogalmazás, mert valljuk be,szépen ír, legalábbis angolul nagyon átjön ez a fajta szépség, magyarul meg kitudja. A világkidolgozás briliáns, tényleg úgy magával ragadott, mint anno aHarry Potter, ahol azt akartam, hogy én is belecsöppenjek abba a világba, ittugye ez adott, nagyon elszúrni nem lehetett. Ez a két dolog megvan a ClockworkPrince-ben is, na de a többi? A karakter kidolgozás, a humor, a romantika és acselekmény az, ami itt sántít, és néhol kiböktem a szemem, annyirafelidegesített a könyv. De nem mondhatom rá, hogy rossz, de nem is zseniális.Egy átlagos ifjúsági fantasy, aminek vannak gyerekbetegségei, ami azért furcsa,mert Clare elvileg már gyakorlott író, nem értem ezt a hanyatlást minőségben.

A cselekmény három szálon fut: A) Mi van Willel? B) Hol vanMortmain? C) Mi is Tessa? Most ugye ezt beharangozza nekünk a fülszöveg, hogymegtudjuk micsoda Tessa, mit akar Mortmain és hú, mit takargat Will. Persze, ezis jó kis marketingfogás, mert az A-ra kapunk választ, a másik kettőre semmit,csak egy-egy mondatot. Komolyan tényleg, Tessához csak odasétál egy rejtélyestündér (NEM ISMERŐS EZ VALAHONNAN?) és elmond egy teljesen lényegtelenmondatot, Mortmainről pedig szintén egy darab mondat erejéig tudunk meg valamiolyat, amire rá lehet fogni, hogy érdekes. Tehát a nyomozás szál eléggé lapos.

Will… Óh, Will. Én gyűlöltem őt szenvedélyesen az elsőrészben, mert bunkó volt, de persze tudtuk, hogy okkal. Én és még jó pár embertippeltünk három dolgot Willel kapcsolatban, hogy ki az a Cecily, mi történt acsaládjával, és miért menekült el Will otthonról. Hadd ne mondjam, kitaláltunkpár nagyon gagyi, minősíthetetlen dolgot, de hát arra mutattak a jelek. Nemakartam én, hogy az legyen a megoldás… *hatásszünet* De. Az lett. És itt, ezenvérzett el a könyv nagy része, hiszen a hetedik fejezetben (a 21-ből) az olvasómegtudja, hogy mi van Willel, de a könyvben a többi szereplő vidáman 400oldalon át ezt tippelgeti. Ami számomra felettébb unalmas volt. Legalább nelőtte volna el Clare a Will szemszöget, akkor fenn tudta volna tartani azérdeklődésemet, és ez még nagyon nagy gyengepontja a könyvnek, hogy minek idetöbb nézőpont, feleslegesen látjuk Willt, Sophie-t, Charlotte-ot és Magnust,ezzel csak helyet tölt ki, és elszúrja az izgalmat… már ami lenne.

A történet nagyon átlátszó, igazából nagyon semmi nem istörténik az ide mennek, oda mennek dolgon kívül, csak az óh, nagy romantika,ami nekem szintén sok volt. Több párost is látunk, és mindegyikből csepeg anyál, de olyan szinten, hogy nem bírtam elviselni. Míg a Végzet Ereklyéi1-3-ban nagyjából minden párost értékeltem, itt sikerül három olyan rózsaszíndolgot elénk állítania, amitől én csak rosszul lettem, nem említve afejezeteken át tartó szenvedéseket. Ez a tipikus szerelmi háromszöges könyv, ésvalahol jó az alapötlet: két fiú, akik feltétel nélkül szeretik egymást (mintbarátok, bár én vitatnám), és van egy lány, akibe mindketten szerelmesek, ésegyik fiú haldoklik, másiknak meg soha életében nem adott meg a szeretet. Hololvastam én ezt már? Igen, egy fanficben, amit úgy hívnak Draco trilógia ésugyanez az író írta. Ami vicc, hogy szó szerinti átemelések vannak onnan, amitmár a hatodik megjelent regénynél nem tudok elnézni. Míg a fanficben éltek akarakterek, itt egy iszonyat nagy bajom volt, hogy mindenki megváltozott.

Az első részben sem tudtam teljesen azonosulni velük,lehetett látni a párhuzamokat, bár annyira élesen nem, hogy zavaró legyen. Ittviszont Clare elénk is teszi, ki is mondatja az egyik szereplőjével, hogy Jaceés Will egy és ugyanolyan, mert rokonok. Se Jem, se Will, se Tessa nem mutatottnagy karaktert, Ragnor Fellel is találkozunk, aki szintén valami odabököttdolog, nem találtam nagyobb személyiséget benne. Az új vicces mellékszereplőpedig leginkább Magnus Bane-re emlékeztetett.

A romantikára visszatérve, ilyen jelenetek játszódtak lepéldául. (Nem szó szerinti idézet.)

– Tudom, hogy nem szeretsz, de csak szeretnék mellettedlenni.

– Jól hallottam, te azt mondtad szeretsz? Biztos nem igaz,te nem szerethetsz engem.

– Nem, nem, te nem szeretsz engem. Lehetek ilyen mázlista,hogy szeretsz engem?

– Nem, NEM! Lehetek én ilyen mázlista, hogy TE szeretszENGEM?!

*Gigi a háttérben szemen szúrja magát egy kaktusszal*

A legrosszabb az egészben, hogy egy párosnál elkönyvelné azember, hogy kellett egy nyál vég, DE HÁROMNÁL?! Felettébb hihetetlennektaláltam, hogy miközben ez egy epikus, sírós, szívet összetörő regény akarlenni, ilyenek kerülnek bele. Persze, értem én, kellett egy kisboldogsághormon, de ez nekem több volt a soknál.

Az a baj, hogy sokszor éreztem úgy, hogy ez csak egyerőltetett lehúzása a Végzet Ereklyéinek, kövezzetek meg nyugodtan érte. Amitlehetett értékelni a könyvben, azok az utalások voltak az Üvegvárosra és aBukott Angyalok Városára. Emlékszünk? Vajon ki véste oda azt a titokzatosmonogramot a Néma Város börtönének falára, és vajon mit akarhatott TessaIdrisben Magnusszal? Na, ezekre fény derül, és ettől vált izgalmassá, ami elégérdekes, tekintve, hogy nem kéne ennyire összefüggőnek lennie a történetnek. Devan itt Archer, meg Walker (Bukott Angyalok Városa), van itt egyértelmű utalásarra, hogy mi is a harmadik Végzet Ereklyéje (Üvegvárosra apró spoiler.)Szerettem persze a kor bemutatását, de mivel az Árnyvadászoknál annyira nemdrasztikusak a női-férfi szerepek, mint akkoriban a normális világban, nem jöttát nekem az igazi viktóriánus hangulat. Ami igazán értékelhető volt, az Magnuskaraktere, aki biszexuális, ezzel ismét egy lgbt könyvet köszönhetünksorainkban, és a barátság ábrázolása Jem és Will között, ugyanis annyiraheteroszexuális szövegeik vannak, mint Samnek és Deannek az Odaátban, vagyMerlinnek és Arthurnak a Merlin kalandjaiban. Röviden: a slasherek (akik fiúkatakarnak összehozni) örülni fognak, mert arra van ám alapanyag itt, de ez a picifanservice (rajongók kedvéért beleírt dolog) nekem kevés volt, hogy felhozza aregényt egy többször olvasós szintre.

Ami a legnagyobb gyengesége a Will-féle ökörségen kívül, aza rengeteg írói erőltetés, mintha Clare nem is gondolt volna arra, hogyrendesen kidolgozza a történetet, mert már mindegy mit ír, megveszik. Egy-kétékes példa:

1) Adott kettő nagyon különleges sorsú ember, mindkettőnek atragédiája példa nélküli. Ők ketten VÉLETLEN találkoznak és legjobb barátoklesznek.

2) Ha egy démon mond nekünk valamit, és nincs rá semmilyenbizonyíték, benyeljük neki, mert a démonok nyilván kedves, őszinte lények.

3) A gyilkos, akit öt éve keresünk, ne legyen meg, netaláljuk meg soha, viszont VÉLETLEN jöjjön velünk szembe az utcán, az biztoshihető.

4) Hogy miért haragszik Gabriel Willre…

5) Milliónyi „véletlen épp arra jártam és a nagyon titkostervről való beszélgetést kihallgattam jelenet” van.

Utáltam is a könyvet meg nem is. Nincs nagy epikus harcjelenet benne, bármennyire is azzal reklámozzák. Voltak benne jó kis részek, de500 oldal erre bőven felesleges volt. Nem nevezném Clare legjobb művének,valahogy úgy érzem, ha ezt a szerelmi háromszöget akarta volna megírni, kikellett volna hagynia az akció és nyomozós részeket, hiszen azok főleg, amiknagyon gyengék, no meg a természetfeletti magyarázatok. Az ötlet jó lenne, akivitelezés hagy maga után kivetni valót, és ezek után én félek az ElveszettLelkek Városától…

Kedvenc karakter: Nathaniel, Jessamine

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: az első fele végtelenül unalmas, bakik, bakik, bakik, a rózsaszín nyál

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Margaret K. McElderry

Kiadás dátuma: 2011. december 6.

Oldalszám: 528 oldal

Amy Reed: Beautiful (Gyönyörű)

2011-12-03T16:47:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Ellen Hopkins ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Cassie új lappal indulhat Seattle-ben, mikor odakötöznek.Senki nem tudja, hogy ahol régebben laktak egy átlagos, szürke kisegér volt,akire nem figyeltek oda. Most végre úgy tűnik, hogy kitűnő iskolaieredményeivel talán beilleszkedhet az okos lányok közé, de döntés elé állítjaaz élet. Ugyanis egyszer csak az ebédlőben odamegy hozzá Alex, aki egy menő ésmerész csaj. Cassie, aki szeretetre éhes, mert a szülei nem figyelnek rá ésmegvan a maguk problémája, belemegy, hogy vele barátkozik. Csak azt nem tudja,hogy ez droghoz, partikhoz, alkoholhoz és szexhez vezet, és ennél már csakegyre lejjebb van, senki nem fog rajta segíteni.

Amy Reed első könyve ez, én a második regényét, a Cleantolvastam előbb, ami egy elvonón játszódik, és hát, szépen beszél a komolytémákról, de elég boldog vége lett, ezért itt se vártam mást, mint egy kisfilozófiát, ami segít nekünk az életben. NEM EZT KAPTAM!

A történet hangulata elkeserítő és nyomasztó, ahogy Cassie-tmár a 20. oldalon szexuálisan zaklatják, és ahogy egyre inkább magába fordul alány, hiszen úgy érzi, nincs remény, és sajnos ez a könyv nem ad semmiféle jóérzést. Sok dologgal foglalkozik a könyv, bemutatja, hogy mindenkinek vanproblémája, ha kisebb, ha nagyobb, de senkinek sem jó. Hiszen van ittöngyilkosságot elkövetett apa (Alexé), van itt szociopata báty, alkoholistaanya (nem is egy), szétbomló házasságok, meghalt szülők. Azt mutatja be, hogyakár egy kis közösségben mindenki lehet törött, és nem lehet mindenkitfeltétlenül megjavítani.

A fogalmazás is csak ad egy löketet, hiszen az egész inkábbegy gondolathalmaz, nem egy szépen, ékesen megfogalmazott irodalmi mű, de pontettől lesz őszinte, hihető, és még jobban elénk tárja Cassie érzéseit. Egyideig vele süllyedünk az érzéketlenségbe, nem tudom hány embernek ismerős ez azállapot, amikor inkább semmit sem akarunk érezni, és kikapcsoljuk az egészvilágot, ezt Reed nagyon jól ábrázolja, de közben azért ott van, hogy Cassiemennyire vágyik arra, hogy valakinek fontos legyen. Nem nagyon, csak legalábbelfogadják, ezért képes akár odaadni magát egy fiúnak, akit nem is szeret, nemis élvezi vele a szexet, de legalább ezért szóba állnak vele. (Itt jegyezzükmeg, a főhős 13 éves.)

Ahogy említettem, rengeteg dologgal foglalkozik Reed, éssikerül bemutatnia mindent: öngyilkosság, alkohol-, drog- és gyógyszerfüggőség,öncsonkítás, étkezési zavarok, nemi erőszak, bántalmazás minden más formája,legyen az kapcsolatban szóbeli (Cassie kapcsolata) vagy fizikális (Alex ésSarah).

De mégis miután bejött Sarah karaktere, úgy éreztem, hogy eznem is Cassie története, nem róla szól ez a könyv, hanem Sarah-ról. Annyiraerős az ő karaktere, hogy mindenkit a háttérbe szorít és a története könnyeketcsalt a szemembe, és nem csak az én szívemet érintette meg, hanem Cassie-t is,aki rájött, hogy talán mégis jó dolog érezni.

Rövid könyv ez is, mégis 250 oldalban képes teljesenlehangolni, és ez a tipikus egy szuszra elolvasós könyv, ahol az ember remél ésremél, hogy majd minden jó lesz. Nem mondanám, hogy tipikus vége van, az utolsófejezet az, ami igazán a szívembe döfte a kést, mivel Cassie egy karakternekmesél, de úgy, hogy közben egy filmhez hasonlítja az életét, hiszen neki isannyira szürreális, hogy 13 évesen, hova süllyedt. (A filmes hasonlatok végigott vannak a könyvben, hogy jelenleg épp minek látja az életét Cassie, amiértbónusz pont jár Reednek, mert ezzel emelte ki, hogy bizony, amit a filmekenlátunk, és azt hisszük, hogy nem történhet meg senkivel a való életben, bizony,előfordulnak.) És, hogy még inkább összefacsarja a szívünket, felveti, hogy milett volna, ha nem így történtek volna az események…

Reednek sikerült elérnie, hogy teljesen érzelmileg magávalragadjon a regény, és ezek után még jobban várom a következő regényét, még hacsak romantikus történet is lesz, semmi komoly dologgal. Nem mondanám, hogy eztajánlom mindenkinek, csak azoknak, akik egy kis szomorú történetre vágynak.

Kedvenc karakter: Sarah

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a vége

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2010. október 5.

Oldalszám: 256 oldal

Keri Arthur: Darkness Rising (Közeleg a sötétség)

2011-12-01T21:04:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: A történet egy hónappal az első rész után folytatódik: Risaúgy ahogy feldolgozta az édesanyja halálát, de persze még mindig meg akarjabosszulni, ki akarja deríteni, hogy ki felelős ezért a szörnyű tettért. MikorRisát sebezhetővé tette a gyász, Madeline Hunter, az Igazgatóság és avámpírtanács vezetője megkereste és alkut kötött vele, hogy mindenben Risasegítségére áll a gyilkossági nyomozásban, ha segít a tanácsnak felkeresni aPokol Kapujának kulcsait. Ugyanis Risa édesapja azok között az angyalok közöttvolt, akik titokban mágikus kulcsokat alkottak a Pokol Kapujához, hogy betudják zárni azt mindörökre, de közben Risa apja úgy döntött, hogy talán mégsemkéne azoknak a kulcsoknak léteznie, ezért ellopta és elrejtette őket, amit csaka saját vére találhat meg.

Risa persze úgy gondolja, hogy maradjanak a kulcsok rejtve,ha senki nem találja meg, senki nem használhatja rosszra, de édesapjamegfenyegeti őt és a barátait, hogy ha nem folytatja a kutatást, nem lesz szépjövőjük, ezért mi mást tehet, mint a kijelölt őrangyalával, azaz egy kaszássalegyütt nekilát visszaszerezni a könyvet, ami az instrukciókat tartalmazza. Ezekmellett Risát még a vámpírok tanácsa is teszteli, ugyanis nem bíznak abban,hogy egy félvérfarkas, félangyal majd megoldást jelenthet bármire is. Avámpírtanács tagjai rejtélyesen öregedni kezdenek és megőrülnek, majdmeghalnak, senki nem tudja, mi okozhatja ezt, ezért ráállítják Risát.

Én úgy féltem ettől a második résztől, részben mertáltalában a folytatásos regények második része mindig rosszabb, mint az első.Másrészt a fülszövegből a kulcsok keresése teljesen kimarad, és azt hittem,olyan lesz, mint az Anita Blake, totál nem összefüggő nyomozások, és énakartam, hogy minél többet megtudjak arról, hogy mik is ezek a kulcsok, meg holvannak, meg ki a gonosz most akkor. És annyira pozitívan csalódtam, hogy azkifejezhetetlen.

Maga a vámpíroknak való nyomozás nincs annyira előtérben, ésteljes erővel a Pokol Kapuinak kulcsait keressük. Annyi fél van itt, nem csakegy rejtélyes gonosz, hanem mindenki a kulcsokat akarja valamire, mindenkiRisát manipulálja (kivétel a barátait) és kénytelen-kelletlen el is kellviselnie/fogadnia néhány ember segítségét, és ettől lesz az egész igazánizgalmas. Mindenkiről sejtjük, hogy vannak nem éppen kedves motivációik, ésvajon hogyan fogja megoldani Risa, hogy tényleg övé legyen a kulcs, már hamegtalálják.

A könyv nagy ereje abban rejlik, hogy egy percre semunalmas, és végig pörögnek az események. Azt hiszi az olvasó az elején, óh,Risa gyászolgat egy kicsit, erre bumm, megjelenik egy fél, aki a kulcsokatkeresi és megfenyegeti, és akkor jön más, nyomoz, nyomoz, akciójelenet,akciójelenet, közben néha egy kis romantika. Annyira jól bánik atörténetvezetéssel Arthur, ezt imádom benne a legjobban. Főleg, hogy most már akönyv felénél olyan jelenet volt, amit mások a végére tartogatnak, én már otttéptem a hajamat, hogy vajon akkor a vége milyen lehet, és nem okozottcsalódást, kb. három tetőpontja van a sztorinak.

Ami még mindig kiemelendő: a mágiát és a technikát keveriremekül, amint az első résznél is írtam, általában a fantasy regényekbenkihagyják az elektronikus biztonsági rendszereket és az igazolványokat és atöbbi, itt ez a szál sem marad ki, ami külön az én kémkütyü szerető szívemnekcsak öröm volt.

A főszereplőnk jobban negatív lett, hiszen az édesanyjameghalt és próbálja feldolgozni, noha nem kell félni, nem lesz ettől sírós,depressziós regény, csak néha bekerül a gyász témája is. Risát még mindig azegyik legjobb főhősnek tartom, hiszen hiába fekszik össze valakivel, nem bízikmeg benne teljesen (mert olyan kapcsolatuk van csak, semmi szerelem), és igeniskételkedik mindenkiben. És most nem csak egy ember (vagyis inkább lény) olvasszerencsétlen főhős gondolataiban, noha semmi Alkonyatos hatást nem ér veleArthur, egyszerűen csak hátrányos helyzetbe teszi a főhősünket, amivel azt ériel, hogy még jobb lesz a regény minősége, hiszen Risának többet kellmanővereznie. Hiába félvér Risa, nem fejlesztett ki egy hónap alatt különlegesképességeket, amivel rejtélyesen megoldana mindent, még mindig a barátaira és acsaládjára kell támaszkodnia.

Ebben a részben fény derül pár dologra, gyanúba keveredikpár szereplő, talán megtalálunk egy kulcsot, talán nem, új mitológiai lényekkeltalálkozunk (amikért jár a bónusz muffin, mert ötletes és jó a felhasználásuk)és Azrielről egy picivel többet megtudunk.

A romantika része nagyon jól van megírva, Arthur nemkapkodja el a dolgot, iszonyatosan jó vonzódás van a szereplők között, ezértigazán nem is tudom, melyik pasinak szurkolok, bár most Azriel felé dől egykicsit a mérleg, mert ő az, aki jobban megnyilatkozik ebben a részben. Azerotika rész szintén nem zavaró ebben a részben sem, mert ugyanúgy kettő darabszex jelenet van csak, és bár elég részletesek a leírások, mégsem foglalnakmaximum 4-6 oldalt a 340 oldalból, és nem megy a cselekmény rovására.

Ez a rész ugyanannyira tetszett, mint az előző, teljesenugyanazt a színvonalat hozta humorban, izgalomban, romantikában, és ki nemtudom várni a következő részt. Ráadásul bár a vége nem függővég, de megintkaptunk pár gyomorszorító kérdést, hogy vajon mi történhetett végül is az adottszereplőkkel. Keri Arthur egy igazán jó urban fantasyt hozott összefelnőtteknek, üde színfolt ez az olvasmányaim között.

Kedvenc karakter: Risa, Stane, Lucien, Azriel

Ami kifejezetten tetszett: a világfelépítés, a humor, a történetvezetés, a romantika része, WoW utalás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Dell

Kiadás dátuma: 2011. október 25.

Oldalszám: 368 oldal

Ellen Hopkins: Triangles (Háromszögek)

2011-11-29T19:59:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Ellen Hopkins fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Hollynak jó az élete, három gyereke van és szerető férje,mégis úgy érzi, hogy nincs semmi, amit ő maga elért volna az életben. Állandóannyughatatlan, bár lehet, hogy ez azért is van, mert nem találta meg a biológiaiszüleit. De talán jobban érzi magát attól Holly, hogy miután az utolsó gyerekétis megszülte, leadta a felesleges kilóit, és elég dögösen néz ki, eztkihasználva, flörtöl, akivel csak tud, sőt… Úgy gondolja, hogy ha erotikusregényeket akar írni, itt az ideje, hogy egy picit félrelépjen.

Andrea, Holly barátnője, aki elszörnyedve nézi, hogyan teszitönkre a tökéletes házasságát Holly. A bökkenő, hogy Andrea arra vágyik, amiHollynak megadatott, egy normális párkapcsolatra, ugyanis ő elvált és egyedülneveli a tizenhárom éves lányát.

Marissa pedig Andrea testvére, akinek több dologgal is megkell küzdenie. Férje a munkába menekült otthonról, és már régóta különhálószobában alszanak, de a gyerekek miatt maradtak együtt, akiknek megvan amaguk problémája is. Shane, Marissa fia meleg, és Shelby, a lánya pedig négyéves és halálos beteg. Nem sok ideje van hátra, és ezzel szembenézni egyanyának, szinte lehetetlen.

Ez Ellen Hopkins első felnőtt regénye, és sok panaszérkezett rá, miszerint nem hozza a színvonalat, miszerint ez nem is jó felnőttkönyv, ezért tartottam tőle, hogy most nagyot fogok csalódni, de hála az égneka sok negatív kritika alaptalannak bizonyult. Ugyanis persze ez nem egy komolytémával foglalkozó könyv, mint Hopkins többi regénye, tehát nem olyan, hogyvégig sírja az ember, de igenis jó könyv.

Nagy cselekmény nincs, egy átlagos könyv ez, ami nőkrőlszól, elsősorban nőknek. Nem akar most elborzasztani minket Hopkins, hogy derossz a drog, nemi erőszak és a többi, egyszerűen felvázolja, milyen az élet,főleg egy negyvenéves nő szemszögéből. Mert ugye, ha az ember az élete felénéltart, elgondolkozik, hogy mit ért el eddig, mit akarunk egyáltalán elérni ebbenaz életben, ezt példázza Holly önkeresése, akinek mindene megvan, míg akörülötte lévők szenvednek, ő mégsem érzi magát teljesnek.

Szól arról, hogy milyen törékeny az élet, és ezt mi mind felkell, hogy dolgozzuk. Van itt régen meghalt barátnő, vannak itt halott szülők,és hát, Marissa halálosan beteg gyereke. Milyen feldolgozni azt, hogy valakinekIsten (már ha hiszünk benne) még tíz évet se adott ebben a világban. Ezen aszálon, én bevallottam sírtam, Shelby, aki ugye beszélni is alig tudott alegtüneményesebb karakter volt az összes többi között.

Vannak ám itt apróbb megemlített problémák, ami átlagosan azéletben előfordulhat, de persze nem mindenkire igazak: ilyen az alkoholizmus,amibe Marissa férje menekül, a bántalmazott és megerőszakolt emberek hogyanélik túl a traumájukat, látunk egy negatív példát (Sahara), egy pozitív példát(Alex). Akad tinédzser terhesség is, no meg, hogy milyen, hogy ha valakitörökbe fogadtak, mennyire határozza meg az az embert, hogy kik nevelik fel, ésmennyire van szükségünk arra, hogy ismerjük az igazi gyökereinket.

De végül is ezek csak háttérmorzsák és a központban akapcsolatok állnak: a barátság és a szerelem, pontosabban a házasság. LátjukMarissa és Andrea szüleit, akiknek szintén nem volt tökéletes házassága, deegyütt maradtak és most már csak azért is eléldegélnek egymás mellett. Van ittházasságtörés, több szálon is, és bemutatja, milyen annak, aki megcsal, és akitmegcsalnak. És vajon meg lehet-e az ilyet bocsátani, érdemes-e egyáltalán, hamást nem a gyerekek miatt.

De persze szól ez a barátságról, hiszen Andrea és Hollyközött, hiába annyira mások is, igazi barátság van, no meg a tinédzser lányokközött is, és párhuzamosan látjuk, hogy a tinédzserek hogyan reagálnak egy-egyszituációra és hogyan a negyvenéves nők. Elgondolkodtat azon, hogy érdemes-ebármilyen kapcsolatba erőt fektetni, avagy hány év szünet után is lehetugyanott folytatni, ahol abbamaradt minden. És ugyanakkor bemutatja egy anyafeltétel nélküli szeretetét a gyereke iránt: legyen az akár halálos beteg,meleg, vagy terhes, drogos és a többi.

Nem én voltam ennek a regénynek a célközönsége, mert nyilvánnem vagyok annyi idős, házasság, gyerek még a láthatáron sincs nekem, de mégislekötött és érdekelt a három nő sorsa, akiknek így vagy úgy, de kereszteződöttaz életük és hatottak egymásra. Nem ajánlanám ezt a könyvet 18 év alattiaknak,mivel erotikus tartalommal bőven el van látva, és hiába verses regény, és hiábaaz érzelmekre hat ilyen leírással, mégis erősek az erotikus jelenetek, és Hollyszexuális kalandozásait részletekbe menően olvassuk, ami tartalmaz orgiát is.(Én szóltam előre.)

Maga a regény végig magáról az életről szól, átlagosproblémák, átlagos nőkről, mégis magával ragadott. Viszont a vége az, amiigazán ütött, legalábbis szerintem. Bár Hopkins elénk lógatja a megoldásokat,mégis keserédes minden szál, ugyanis nem mondhatjuk el, hogy igenis mindenkinekboldog vége lett, olyan, mintha egy vihar előtti tájképet tenne elénk. Látjuk afellegeket gyülekezni, tudjuk, hogy még sok problémájuk lesz a szereplőknek azéletben, amit már a mi nézőközönségünk nélkül kell leküzdeniük, ezzelemlékeztetve minket is arra, hogy küzdeni kell végig, mert erről szól az élet.

Szerintem jól sikerült Hopkins első felnőtt regénye, és atöbbit is fogom olvasni, bár itt is lehetett érezni Hopkins saját életrajzielemeit, de pont ettől lett jó. Megjegyzés: elvileg lesz ennek folytatása, amiviszont ifjúsági könyv lesz, kíváncsi vagyok rá, mert a tinédzser karakterekbeis rengeteg a potenciál.

Kedvenc karakter: Shelby, Shane

Ami kifejezetten tetszett: a megvalósítás, az érzelmek ábrázolása

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Atria Books

Kiadás dátuma: 2011. október 18.

Oldalszám: 544 oldal

Suzanne Collins: A kiválasztott

2011-11-27T17:46:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Már angolul szemeztem vele, aztán mire észbe kaptam, kiadta az Agave.

Úgy általában az egészről: Miután kimenekítették Katnisst az arénából, szörnyűveszteséggel kell szembenéznie: a Tizenkettedik Körzet nem létezik többé ésPeetát is elfogták a Kapitólium emberei. Így Katniss kénytelen a TizenharmadikKörzetben élni, és felkészülni a Fecsegőposzáta szerepére, már ha elfogadja,hogy ő lesz az az arc, aki egyesíti a körzeteket a Kapitólium ellen. De vajonmegbízhat-e bennük?

Én azok közé a kaktuszok közé tartoztam, akiknek elég lettvolna az első rész, és nem értették, minek ennek folytatás, sőt, a 2. részre„csak” négy csillagot adtam, mert voltak benne erőltetések, és feleslegesnekéreztem, mint kötetet, szóval félve vettem fel ezt, főleg, mert mindenki ódákatzengett róla. Most én is beállok az ódát zengő tömegek közé. Suzanne Collinsfogta a kis törékeny lelkem, felültette egy hullámvasútra, ami leginkább egyarénára emlékeztetett, és összezúzta, minél kegyetlenebb csapdákkal.

Annyira hatással volt rám ez a könyv, hogy még most is,másnap, szótlanul ülök felette, és kétlem, hogy ez le fog valamikor ülepedni,így nem vállalok felelősséget a kritika összefüggőségéért.

A kötet hangulata egyértelműen sötét, és ezért is ragadottmeg engem annyira. Hiszen eleve az a világ, amit Collins elénk vetít, mintnegatív jövőképet, tényleg kegyetlen és negatív és borzongató, hiszen nem isáll tőlünk annyira távol. Nem kell más hozzá, csak egy háború.

Mert igazából A kiválasztott aztmutatja be, hogy milyen nehéz is háború idején, úgy mindenestül. Milyen az,amikor a katonákban tartani kell az erőt, a lelkesedést, mert igenis az isszámít. Mi az, amit egy háborúban meg lehet tenni, ami még az erkölcsösséghatárán van, hogyan bánjunk a másik oldal sebesültjeivel, mikor a mieinkreugyanúgy tesz a másik oldal? És egyéb ilyen finom kérdések. Vagyis amikorküzdünk az életben maradásért, a szabadságunkért, talán mi is átváltozunk egykicsit kegyetlen szörnyetegekké. Ugyanakkor az egész könyv marad a realitástalaján. A főhősünk tizenhét éves és lány, hiába nyert meg két viadalt (úgyahogy) és a lázadás arca, attól még nem fog rambózni, és mindenkit egymagamegölni, mint ami jó néhány ifjúsági regényben megtalálható (igen, rád nézek,Divergent, te Éhezők Viadala utánzat).

De vannak itt a háború mellett mégmás komolyabb gondolataink is, például, hogy nekünk, embereknek mindegy mitcsinálunk, tökéletes tehetségünk van arra, hogy elpusztítsuk a bolygónkat, éssaját magunkat. De persze bár nem egy vidám könyv, nem is teljesen pesszimista,hiszen azért elénk állítja Collins, hogy lehet, hogy egyszer feleszmélünk, ésrájövünk arra, hogy felesleges háborúzni és pusztítani.

A történetet végig izgultam, egypercre sem hagy alább a feszültség, és csak kapkodtam a fejemet. Noha nemmondanám csavarosnak, vagy meglepőnek, de nem is ez a lényeg, ide nem kell nagyrejtély, hogy lekössön. Együtt féltem, nevettem, sírtam a szereplőkkel, ésszinte én is a Kapitólium utcáján éreztem magam, és attól tartottam, hogy mikorlőnek le vagy találkozom egy bombával.

A romantika részéről isbeszéljünk, mert ugye ezt a sorozatot betettem kedvenc romantikus könyvek közé.Nincs eltúlozva, és tényleg kell oda, hiszen akár ilyen elkeseredett időkben istörténnek ilyen boldog dolgok, mint a szerelem. Nem nyálas, de mégis muszájkedvencekhez sorolnom, hiába nincs ez a szál előtérben, mert annyira reális éshihető. Bár egyáltalán nem meglepő, hogy melyik fiú nyeri el Katniss szívét. Dekülön plusz pont, hogy megjegyzi, hogy bármelyik fiú nélkül is tudna továbbélni.

Említettem, hogy úgy voltam vele,hogy minek ehhez sorozat, de kellett ez a kötet, és tudatosan mindentfelépített idáig Collins, az Éhezők Viadalát, a tűz és láng motívumokat,mindent. Annyira jól bánik ezekkel, hogy nem lesz az az érzésem, hogyerőltetett lenne, mint egy néhány könyvnél, ahol a címeket szintebeleerőszakolják a történetbe. Emelem kalapom Collins előtt, hogy egy ilyenérzelmi hullámvasutat tudott írni, és mint befejező kötet megállja a helyét. Avégével teljesen elégedett voltam, hiába az epilógus, amit általában soknaktartanék, ide pont illett, és azt mondom, így kell írni sorozatvéget. Se nemtúl cukros, olyan keserédes, valósághű.

Örülök, hogy elkezdtem ezt a sorozatot,és hogy végigolvashattam. Lehet, hogy maga az Éhezők Viadalának elképzelése nemolyan eredeti, és sokak szerint hasonlít erre-arra, de én azt mondom, hogy ezegy olyan téma, amit sokan felhasználtak. Collins világábrázolása hátborzongatóés kegyetlen, és pont olyan emberi, mint bármelyik háború, és ettől lesz olyanmagával ragadó és elborzasztó. Én mindenkinek a kezébe nyomnám, noha kell hozzátolerálni a véres jeleneteket, nem komoly szinten, de 14-es karikát biztostennék rá.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Finnick

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a feszültség és az izgalom, a világfelépítés

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011. november 17.

Oldalszám: 337 oldal

Ilsa J. Bick: Hamvak

2011-11-22T14:34:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Dark Egmont megjelentette, megláttam, megszerettem a fülszöveget.

Úgy általában az egészről: Alex nem éppen az a vidám, átlagos tinédzser, ugyanis agytumora van, és semmilyen kezelés nem használ, ki tudja, mennyi ideje van hátra.Mivel megígérte szüleinek, hogy a hamvaikat (HAMVAK #1) egy tóba fogjabeleszórni, ezért úgy gondolja, amíg megteheti, elintézi ezt a dolgot, hogybékésen hagyja itt ezt a világot. No de igen ám, arra nem számít, hogy miközbena tóhoz túrázik a világ véget ér. Nem, komolyan, tényleg véget, jön egy nagyelektromágneses impulzus, az állatok megkergülnek, az emberek A) meghalnak, B) nemhalnak meg, C) zombik lesznek, D) különleges képességeik lesznek. Na, kitalálja ki, melyik csoportba tartozik a főhős? Sajnos nem az A-ba.

Ez az a könyv, ami szerintem igen megosztó lesz, azért a kétcsillag. Van, aki imádni fogja és sikoltozik érte, van, aki pedig szívbőlgyűlölni. Jómagam az utóbbi csoporthoz tartozom, pedig tényleg akartamszeretni, hiszen a disztópia és a posztapokaliptikus regények közel állnakhozzám. Először azt hittem goodreads besorolás miatt, hogy disztópikus történet,de rá kellett hamar jönnöm, hogy a jelenkorban játszódik, és „csak” egy mezeiposztapokaliptikus kaland-horror regény ez, ami nem lenne gond, ha jó lenne akivitelezés.

Csalóka szerintem ez a könyv, mert az első fejezetnek olyannagy ütőereje van, hogy ha abba beleolvas az ember, egyből meg is veszi akönyvet. Be is zsongtam én is, az előreutalás, hogy a nagynénjével beszél afőhős, majd „és akkor beszéltek utoljára,” kellemesen borzongató. Igen ám, detele lesz az egész ilyen előreutalásokkal, ami a végén már idegesítő volt. Aleírásra lehet panasz, hiszen tájleírás az nincs, tőmondatok akadnak, ésszlenges a fogalmazás, de ezek még a kisebb gondok. Ott vannak a förtelmesvágások… Le vannak írva oldalakon át az olyan jelentéktelen jelenetek, minthogyettek, de semmit nem ad a történethez, de a verekedés NINCS. Az egyik szereplőnekiáll verekedni, vágás, és „három nap múlva” felirat. Pont az izgalmasrészeket küszöbölte ki Bick, pedig nekem a zombis-verekedős részek voltak azok,amik lekötötték a figyelmemet, lásd, ezért kapott két csillagot. Sokan mondják,hogy ez brutális horror, nos, vannak benne véres, belezős jelenetek, és arrabezzeg Bick nem pazarolja a pompás jelzőit, de ez is csalóka, mert igen kevesetszerepelnek a zombik, mert…

Mert ez egy rémesen felépített történet. Nem tudomegyszerűen megérteni, hogy ez most mi volt. Olyan érzetem támadt, hogy Bick nemtudta, mit akart, mikor nekiült írni. Az eleje érdekes, öngyilkosságrahajlamos, halálos betegséges főhős, oké, aztán megtörténik a nagy Változás avilágban, és a történet átmegy ebbe a nagyon Éhezők Viadalás ki öl meg kitdologba, persze zombikkal, meg hát az emberek is harcolnak egymással a fogyóételkészletekért, menedékért, etc. Azt hinné az ember, hogy erről fog szólni,hogy rájönnek, mik ezek a zombik, miért zombik. NEM! A végén átmegy az egészWitherbe (lásd valahol oldalt a Chemical Garden sorozatcímke alatt), vagyis egykis zárt közösség, ahol úgymond békesség van, de milyen áron, mit akarnakvelük. Annyira zavaros a felépítése a történetnek... Tényleg olyan, minthaminden divatos történetelemet bele akart volna építeni Bick, és sikerült isneki, csak nem épp pozitív eredménnyel.

A főhősök annyira buták, hogy már nekem fájt. A 19 évesveterán (ISMÉTLEM VETERÁN szupersztár bombaszakértő) annyira idegesítő voltszámomra, és nem is láttam benne a nagy katonát, mert agyilag azon a szintenvan, amin a főhősünk, Alex. Mindketten csak az író erőltetés miatt mozognak, ésaz hajtja előre a cselekményt. Van elég kajájuk télire, tüzelőjük, menedékük,minden, logika a következőt diktálja: MENJÜNK EL INNEN A TÉL KELLŐS KÖZEPÉN! Azt… igazán eszes kigondolásez… És végig ilyen, a főhős akkor akar szökni, menni, mikor lehetetlen, mikorésszerűtlen.

A főhős pedig a Mary-Sue (tökéletes karakter) betegségjeleit is mutatja, ami miatt iszonyatosan irritáló. Úgy van beállítva, hogymindenre képes, mindenre felkészült, de persze annyira tesze-tosza, mint BellaSwan, nem akar újraéleszteni valakit, mert undi, majd a kislányt otthagyja azerdő közepén, mondván jó neki ott. Említett kislánynak vannak a legnagyobb éslegokosabb ötletei, pedig 8 éves körül van, és lekörözi a szupersztárveteránunkat is észben. (Annyira hihető, miért nem szólt inkább Ellie-ről ez akönyv, nem értem.) Furcsa mód a főhősünk okos, de belesétál a csapdákba, amirekb. rá van írva, hogy „CSAPDA.” A főhős morális horizontja elég változó, egyigen kérdéses dologról egyszer ezt mondja, egyszer azt, mert minden szereplőhözjó viszonyt kell ápolni, főleg, ha az egyik a veterán szuperpasink, akirenyálazunk. De ami a legeslegzavaróbb az egészben, hogy Alex nem elég, hogytúlélte ezt az egész világvégét, pedig meg kellett volna halnia, nem csakegyszeresen különleges, hanem többszörösen is. Mert olyan, de olyan, de olyanhasznos különleges képességre tesz szert, ami miatt akár nagy vezető is lehetnebelőle. (Azt meg végképp ne mondjam, hogy az MS szindróma két alapvető jelét isviseli: férfias név, nőies nőnek, és a „minden állat szeret engem, pedig nemtehetek róla” kártya.) De annyira önzetlen ám Alex, hogy a lehetőlegnormálisabb karaktert, hagyja éhezni, csak mert „nem szimpatikus neki,” felvan háborodva azon, hogy egy utcaszéli pasi nem mondta el neki, hogy ő miértmaradt életben (nem mintha utcaszéli pasi tudná a választ, de na…), és azonsír, hogy karácsonykor nincs ajándékozás, mikor elvesztette az összes embert,akit szeret… A bónuszpont: Míg a könyv elején és közepén semmit nem tud azorvosi sebkezelésről, a végén már profin varr sebet, mert eddig is tudott.TÉNYLEG?

Térjünk át a romantikára, mert az annyira kötelező egyhorror-kaland könyvben is, hogy rögtön itt a jó kis sémás szerelmi háromszög.Ragyogó. Mivel akkora jelleme van mindenkinek, mint egy darab kőnek, ezértaztán a romantika sem éppen élvezetes. Van A pasi, a szexi veterán, aztán Bpasi, a szexi Különleges Tini… Nagyon nincs romantikázás benne, hirtelencsókcsatákkal találjuk magunkat szembe és Bick szó szerint vette a slap-slap-kissromantikát. (Pofon-pofon-csók… ami amúgy a kedvenc romantika fajtám, de itt nemigazán jött be.)

Óh, a világfelépítés az, ami igazán finom falat itt. Nincsrendesen semmi megmagyarázva, hiszen nem tudósok, nem is akarják kideríteni,hogy mi történt, pedig engem az érdekelne a legjobban. Valamit felvázolnak,először a hormonokkal magyarázzák, hogy aki menstruál az zombi lesz, na, mármost, itt hibás a logika, oké, hogy a fiúknak is vannak hormonjaik, rendben, dea menstruáció azért nem pont 65 év körül ér véget, itt pedig azzal magyarázzákelőször. Ahogy a kedvenc oldalam mondaná: did not do the research, azaz neméppen nézett utána a dolgoknak, csak beleírogatott ezt-azt. Nem vagyok fizikus,sem biológus, így a következő okfejtés lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, denekem akadtak vele gondjaim. Ki lehet nyugodtan javítani. Tehát van nekünkalapban az, hogy ez az elektromágneses impulzus tehet mindenről, amifeltehetőleg azért van, mert atombombáztak, meg minden atomreaktor felrobbant.Most wikipédiázok, van három formája a maghasadásból származó energiamegnyilvánulásának: lökéshullám, radioaktív sugárzás és elektromágnesesimpulzus. Na már most, idézem: „A robbanás során jelentkező szélesspektrumú elektromágneses sugárzás hősugárzás formájábanfejti ki romboló hatását. A hősugárzás okozhat tüzet, égési sérüléseket, akeletkező ultraibolya sugárzás pedig ideiglenes vagy végleges vakságot.” Ebbőlnekem az jön le, hogy nem magas frekvenciájú sípolást hallana a kedvesfőhősünk, hanem ezt. De jó, legyen nincsen semmiféle égési sérülés, mertmagaslégköri robbantás volt, de radioaktivitás akkor is van, ami ugyanúgyterjed mindenhol, és nekem ne magyarázzák be, hogy az senkire nincs semmilyenhatással, ha az ÖSSZES LÉTEZŐ bomba, etc, felrobban. Ugyanúgy fognak növényekettermelni, meg minden és mindenki boldog lesz.

A másik, amit nem értek, azaz hogy ha magaslégköri robbantásvolt, akkor hogy van HAMU (HAMVAK #2) a levegőben? Mármint a földhöz közelnincs hamu, mindenki lélegzik nyugodtan, de felül minden hamus, ugyanis előjöna kék hold jelenség, mint Krakataunál. Wikipédia ismét: „A kitörés után évekigvilágszerte sötétebb volt az ég és több hónapokig a korábbinál látványosabbakvoltak a napnyugták. A kitörés másik optikaikövetkezménye volt, hogy még két évig tapasztalható volt az egyébként nagyonritka kék hold jelenség.” De ez azért van,mert hamu kerül mindenhova a légkörben… Ami totál vicces, az a következőmondat: „Sírt az űrhajósokért, akik egy halálra ítélt műholdban utaztak egyidegen Hold alatt.” – De az űrhajósok NEM a földi légtérben vannak, és csakinnen kék meg zöld a Hold… Na, mindegy.

Ami még a világfelépítés gyenge része, az a főhős különlegesképessége, a „pókérzékszerv,” vagyis a szaglás. Kiszagolja mindenki érzelmét(ez még mindig jobb, mint az érzelmek HALLÁSA), és eléggé furán van megírva. Afélelmet aludt tejnek érzi, a hazugságot tisztítószernek, a zombikat hagymának,rohadt fognak és büdös zokninak, az öregeket koszos alsónak és fingnak (KOMOLYANMONDOM!), a lovakat szénának és napfénynek (milyen illata van a napfénynek?). Alegjobb, hogy a két pasit is ám szagolgatja, és csak azért bízik meg a SzexiVeteránban, mert jó illata van, pedig tudja, hogy sötét titkot rejteget (amirőlnem tudunk meg semmit, kell valami a második részbe is.) A másik NagyonKülönleges Tinit ÁRNYÉK szagúnak érzékeli (tehát olyan büdös, mint a kutyám,Árnyék?), de ha épp szerelmes gondolatai vannak a csávónak, akkor átváltalmába, mert az alma a kedvenc kajája. De a többi különleges képességgelmegáldott embereket „üresnek és fehérnek” szagolja, a vicc az, hogy akinélmegszáll, az a nő is „üres és fehér” szagú, de nem köti össze a kettőt. Depersze ő totál okos… az… valóban.

A Hamvak egy olyan motívum, amitől a falnak mentem, és jöhetide is az ivósjáték effektus, ugyanis Alex szüleitől kezdve, mindent hamuvalpéldáz. Tényleg, ajánlom, hogy valami erős alkohollal üljetek neki (18 évenfelüliek persze), és ha isztok egy kicsit minden „hamu” szónál, lehet, márisjobban értékelitek a könyvet, nekem is ezt kellett volna tennem.

Vannak ám még logikai bukfencek, sőt, tele van a könyvvelük:

– Három nap alatt bárki lefogyhat… Én is kérem ezt a diétát.

– A legjobb, ha alszunk agyrázkódása.

– A gyerekeken mindig segítenek, a gyerekeket mindiglelövik, ez a kettő nem ellentmondásos.

– Annyi sebet lehet beszerezni, amennyit csak akarunk,hiszen a főszereplő pasi abba se hal bele, ha 10 liter vért veszít.

– Ha befonjuk a hajunkat, baseball sapit felveszünk,kinézünk 65 évesnek.

– Ha a nyakunkba tesznek egy kötelet, és annak segítségévelhúznak a földön, nem fulladunk meg.

Persze próbál beletenni valami nagy tartalmat, hogy milyen kegyetlen lenne a világ, ha mindennek vége lenne, milyen farkastörvények uralkodnának... de egyszerűen nem tudtam a hibáin túllátni, hogy élvezzem.

Biztos, hogy van, aki imádni fogja, de nekem ez nem ütöttemeg most a mércét. A vége piszok nagy függővég, de én csak fellélegeztem, hogyvégre vége, és nem ért el nagyobb hatást, úgy is sejtem, hogy majd a másodikrész úgy kezdődik: „HÁROM HÓNAPPAL KÉSŐBB.” Olyan, mint egy egyszeriZs-kategóriás film, de akinek pl. a Divergent tetszett, tehát a fizikaiképtelenségek nem zavarnak, annak akár ez is bejöhet.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a belezés

Ami nem tetszett: karakterek, romantika, összevisszaság a történetben

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Dark Egmont

Kiadás dátuma: 2011. október

Oldalszám: 558 oldal

Odaát, az anime - Supernatural the animation

2011-11-20T11:21:00.001+01:00

Mikor kezdték vetíteni? 2011.

Befejezték? Nem.
Hány évadot élt meg?1, nem tudni lesz-e 2.
Mi ez? anime, dráma, fantasy, horror, krimi
Miről szól? Sam és Dean Winchester gyerekkorukban elvesztették anyjukategy tűzben, apjuk pedig természetfeletti lények vadászására képezte ki őket. MiutánSam barátnője szintén tűzben meghal, a két testvér együtt járja Amerika útjait,hogy egyfelől kiirtsanak bármi emberevő lényt, másfelől pedig, hogy megkeressékapjukat, aki elvonult valamerre. Ám, hogy fokozza a dolgokat, Samnek különlegesképességei lesznek, néha látja a jövőt, vajon mi áll e mögött?

Miért szeretem/miért ajánlom? Avagy rövid kritika: Úgy gondoltam, nagy Odaát rajongó lévén, hogy bár azanimékkel nem vagyok barátságba (nem az, hogy nem szeretem őket, csak kiestekaz érdeklődési köreimből), megpróbálkozom ezzel. Noha az Odaát regényekkel nemvolt jó viszonyom (borzalmasak), az Odaát képregényeken szenvedtem, ez afeldolgozás végre jó lett! Sokan nem szeretik, engem nem zavar, ez a kritikacsak arra hivatott, hogy leírhassam az én saját kis véleményemet róla.

A kivitelezésről: Nem vagyok anime szakértő, tehát ez a részelég laikus szemmel lesz nézve. A rajzolás szerintem gyönyörű, de a rajongók kifognak akadni. Először is Dean eléggé nem Deanes, az még a kisebbik gond, hamajd meglátjátok Bobbyt és John Winchestert. Mondjuk a jellemekhez szerintemillettek a rajzolt karakterek, főleg Johné, egyedül Bobby az, akit igazán nemtudtam hova tenni. A lányokat: mind Jessicát, mind Tessát, mind Maryt nagyonmásképp rajzolták meg, szépek, csak épp a hosszú hajból lett rövid, a szőkébőlbarna. A zene még az, amit említsünk meg: egyszerűen imádom, és nagyon bónusz,hogy megtartották a „Road so far”-t és a Carry on my wayward sont is.

A történet nem meglepő, ugyanaz, mint az első két évad, amimég Monster of the Week epizódokkal volt tele, azaz egy hét/egy szörny, semmimás. Itt megoldották azt, amit nagyon díjazok, hogy összevonták a két évadot,ami valljuk be, picit lassan indult be, így egy sokkal pörgősebb cselekménnyeltaláljuk magunkat szembe, kevesebb a felesleges rész. Az első évad 15 rész, amásodik évad pedig 7 részben tárul elénk, ami azt eredményezi, hogy rendesenvannak itt átdolgozások. Néhány szereplőt kiírtak, néhány szereplőt beírtak, deszerintem mesterien bántak ezzel is, ugyanis törekedtek arra, hogy minden anagy képhez igazodjon. (Pl. a vámpíros rész és a colt.)

A történet feldolgozásához három fajta résztípusthasználtak: 1) ami a tévésorozatban benne volt, 2) saját alkotás, 3) aképregények feldolgozása. Be kell, hogy valljam, az elején, mikor leültemnézni, és tele volt tévésorozatos feldolgozásokkal húztam a számat, nem adta vissza azt az Odaátos hangulatot,olyan volt, mintha 20 perces rövidítését nézném, valami béna kivonatot. Aképregény átdolgozástól meg iszonyatosan féltem, hiszen nagyon gagyik. Aztánjött a hetedik rész, ahol beírták Meget, és eltátottam a számat.

Térjünk ki egy kicsit tehát a karakterekre. Végül sikerültvisszaadni mindenki karakterét, mind Samet, mind Deant, ennek örültem. JohnWinchestert a tévésorozatban ki nem állhattam, itt viszont vannak ő központúrészek (juhú, képregény feldolgozás), és basszus, sikerült elfogadtatnia velemJohn karakterét. Azt nem mondom, hogy imádom. Aztán ott van még a vámpírgyereksztorija, ami mivel szomorú szintén a bónuszok közé megy, majd ott van Meg ésAzázél, akiért akkora óriási bónusz muffin jár az íróknak. Igazából Megtörténeténél (ami teljesen más, mint a tévésorozatban), fedeztem fel, hogy ittlesz valami potenciál, hogy végre közvetítik nekem azt a sírós drámát, ami azOdaát egyik erőssége. Azázélből pedig sikerült stílusos gonoszt csinálniuk, ésvele együtt előbb emlegették az angyalokat és Istent is. (Persze, nekik márkönnyebb, hiszen tudják, merre tart a sorozat.) Tehát még nem találtamsemmilyen különösebb gonosznak Azázélt, az animében teljesen más és imádtam. Ésegy-két különleges gyerek háttérsztoriját is látjuk, akiét eddig nem ismertük,még egy bónuszpont.

A történet eleje nagyon döcög, és csak azért néztem, mertOdaát rajongó vagyok, kötelességből. Az említett hetedik részben láttamfejlődést, aztán a nyolcadik résztől lett egy olyan igazán erős sorozathangulata, néha szörnyvadászós résszel, néha pedig a nagy történettel.

Mivel ez anime, ezért látványosabb, mint a tévésorozat,olyat megengedhettek maguknak, amit a filmesek nemigen, például helikopter,nagy fénynyaláb (milyen badass lesz Lucifer, ha Azázél ilyen volt?), meg amágikus erők a különleges gyerekeknek.

Ami az Odaátot alkotja legalábbis nekem: a mitológia, asírós drámázás és a homoszexuális subtext (olyan dolog, amire csak utalgatnak).No meg a karakterek, és a humor. A karaktereket hozza, a mitológiáttermészetesen, a humor az, ami az elején hiányzik, de sikerül a végérebele-belecsempészniük, és vannak humor részek is. A Sam/Dean shipperek isörülhetnek, ugyanis amit már megszoktak vonzalom és piszkálódás, az itt ismegvan. De ami a fő dolog, hogy a drámát is hozza, és sokkal érzelmesebbresikerült egy-két rész, amit a tévésorozatból vettek át, mint ott. Példánakokáért a 10. rész (Moonlight), ami a Hearton alapul és a 11. rész (Nightmare),ami ugyanezen című részen alapul. Amikor láttam, hogy Hope-ot (reményt), egykutyát, hogyan ölnek meg, én bevallom, sírtam, mint egy kisgyerek.

Igazán tetszett, hogy több szomorú véggel találkozunk, minta sorozatban, és ezzel egy kicsit sötétebb hangulatot kölcsönzött az első kétévad történetének, de abszolút nem baj, én pont ezt imádom benne. Vannak benneunalmasan átlagos részek, de egy borzalmasan rossz sincs, tehát nem egy hatodikévad első fele színvonalat kell várni. Nem tudom, hogy miért van ennyi negatívkritika róla, persze, ízlések és pofonok, de talán, csak nagyon talán, azzalpróbálják összehasonlítani, ami később lett a sorozatból, az első két évadhozszerintem ez tökéletesen passzolt. Vannak a tévésorozatra utalások is, pl.:„Sammy, én jobban rajzolok, mint te.” Vagy a Spirit of Vegas rész, ami olyan,mint a nyúllábas részünk, csak Deant üldözi a balszerencse.

A szinkronhangokról annyit, hogy jómagam angolul néztemJared miatt, a japánról nem tudok véleményt alkotni. Örültem, hogy végig Jaredvan, és külön felsikítottam, mikor a dupla epizódos évadzárót Jensenszinkronizálta, de a másik angolhanggal sem volt semmi bajom.

Ami hiányzott: a kiírt szereplők, többek között Ash, Jo,Ellen, és a Szélhámosos rész, de teljesen pozitívan állok az esetlegeskövetkező évadokhoz, nem csak azért, mert abban már lenne Castiel és azangyaloknak valószínű látható szárnya is lenne.

Összességében egy gyenge kezdéssel rendelkező évad, amiviszont a végére felhozza magát, és teljesen élvezhető lesz, első évadnaktökéletesen megfelelt, és reménykedem, hogy lesz folytatás.

Kedvenc karakter: Sam Winchester, Tessa
Kedvenc rész: 1x11, 1x16, 1x18, 1x20, 1x21, 1x22.
Borzalmas rész: -
A SOROZAT ÖSSZÉRTÉKELÉSE: 4/5 pontból

Nina Malkin: Swear (Eskü)

2011-11-19T21:27:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Simon Pulse-os könyveket kerestem.

Reklámszöveg: Néhány szerelem összeköti az emberek. Néhány viszont elpusztít.

Úgy általában az egészről: Dice köszöni szépen, jól van. Hat hónap telt el azóta, hogySinclair Youngblood Powers, röviden csak Sin, eltűnt az életéből. Ő volt az afiú, akit az 1700-as években ártatlanul elítéltek és származása miattkivégeztek, majd egy-két baleset folytán Dice gólemmé alakította, egymásbaszerettek, és hát, a történet nem végződött jól. Sin valamiért elhagyta Dice-tés semmi nem maradt hátra, mint egy kék zúzódás, és az álmok, amiket a fiúvaloszt meg. Dice mindenáron szeretne átlagos lenni, úgy néz ki, hogy egy bandát isössze tud hozni a barátaival, ahol ő lenne az énekes, és be kell vallania, eléghelyes az egyik tag, Tosh. Ám főhősünket nem kerüli el a természetfeletti,bármennyire is akarja, mert különös rózsaillat terjeng mindenfele és a legjobbbarátnője fiúja eltűnik, így hát kénytelen bevetnie a médiumi képességeit, hogya nyomára bukkanjon.

A Swoon maga – ami az első rész – önálló regénynek indult,aztán a kiadó hatására lett egy második része. A lényeg, hogy volt rá igény,Malkinban meg ötlet. Nem lehet azt mondani erre, hogy csak pénzlehúzás, ésigazi jó kis kötet lett, de vannak hiányosságai.

A nyelvezet még mindig trágár, az elmesélés módja pedigfiatalos, hiszen a főhős E/1-ben közvetít. Vannak benne hirtelen váltások, amiksokakat zavartak, engem nem, egész volt a történet és kerek, noha nem mindigoda tettem volna a vágást Malkin helyébe, ahol voltak. A sztori egyik része ezaz „együttest alapítunk” dolog, amit értem én, hogy azért kellett, hogy ezhozza őket jobban össze, barátok és miegymás, mégis sok idő elmegy a zenekaripróbákkal. És míg a dalszövegeket szerettem és a dalfesztivál nem volttúlzottan leírva, az őszintén kellett oda, a kötet első felét nagyonbelassítják a zenekari dolgok.

A történet másik szála a nyomozás, ami az első részben nemvolt, és féltem, hogy erőltetett lesz. De Malkin nagyon jól játszik ezzel is.Végig találgattam, hogy akkor végül is mi történt, és mindig sikerült továbbvinnie a nyomoknak a történetben, nem akartam sosem letenni a könyvet, megKELLETT tudnom mi történt, miért történik mindez. A nyomozást ismét Diceképességei segítik előre, és Ruby is, és mindkettőre kitérnék.

Ruby, a szellem a maga háttértörténtével igazán szívszorítóés már csak ezért is jó volt látni őt, mint egy igazán kidolgozott karaktert,és ismételten jól használta a legjobb barát elvesztése és a gyász kártyátMalkin.

A másik segítség, amit Dice kap az isteni eredetű. Eleveodavagyok a különféle mitológiák isteneiért, és sikerül itt egyiptomi, germán,görög isteneket elénk vonultatnia Malkinnak. Ebből egyből arra gondol azolvasó, „te jó ég, ebből Mary-Sue lesz, mindent most már egy csapással megold.”Nem, Dice képességei megmaradnak egy meglepően alap szinten, amit jó volt látni,hogy igazából nem különleges erők kellenek a küzdelemhez, hanem kitartást, hit,barátság, szeretet.

És itt jön be a főtéma: a szeretet, szerelem. A különbözőpárosok a különböző kapcsolatokat mutatják be. Az „először utállak, demegszeretlek,” „a jajj, de jó, hogy szeretlek, olyan igazán nyálásan,” és asokkal emberibb, mindenki által ismert bonyolult, sokszor fájdalmas szerelmet,amit Dice él át. Tudjuk, hogy mennyi mindenen mentek keresztül Sinnel, ésSinnek volt egy régi nagy szerelme is, akit igazán, tiszta szívből szeretett,de el kellett engednie, mert meghalt. Most pedig egy egészen más dolog áll Sinés Dice közé, egy másik személy, amivel bárki tud azonosulni. Vagy hogy milyenegy rossz kapcsolatban ragadni. Mindezt Malkin olyan gyönyörű mondatokkaltűzdeli meg, amik ritkán láthatóak ifjúsági romantikus könyvekben, és ettőllesz olyan igazi jó olvasmány.

Ami miatt nehezen befogadható néhány olvasó számára, azerotika, ami végig jelen van a történetben. Az első részt is ezért nevezikodakint pornónak, de ez ellen tiltakozom. Nincs benne konkrét szex jelenet, de olyanerőteljes utalások vannak, hogy méltán 16 körkarikás. Van benne leírva nemiszerv, merevedés, és orális szex is előkerül említés szinten. Az egész alapja aszerelem, és annak velejárója a szex. Egy kicsit azt is bemutatja, mennyirelényeges az első alkalom, hogy tényleg olyannal történjen meg, akit szeretünk.

Emellett persze előkerül a drog- és alkoholfogyasztás is, ésSinnek köszönhetően többször is felhevül csoportosan a levegő. De mi nekünk egycsoportos meztelen jelenet, az első részbeli orgia után, ugye? (Az orgia úgyértendő, hogy fűtött hangulatú össze-visszacsókolózás, tipi-tapi.)

Nem hiszem, hogy mindenki kedvenc könyve lenne ez, egyrészta múlt történései sötétek, és nem olyan, mint a legtöbb ifjúsági fantasy, amikszépíteni akarnak. Mindenki emberi, vagy a pénz vagy a szerelem vezérli őket,és mindenki esendő. Dice pedig bár nem egy olyan lány, akivel mindenki tudazonosulni, mégis a szarkasztikus humorával és a talpraesettségével nem leszidegesítő karakter.

Amit viszont még negatívnak tartok, az a könyv vége.Reméltem, hogy valami olyan katartikus lesz, mint a Swooné, hiszen ott Rubytörténete sokat nyomott a latban. Itt van egy darab levelünk, ami szívet tépőkicsit, de semmiképpen nem ér meg egy könnycseppet sem, és bár megoldják a nagyrejtélyt, olyan cukros lett a vége, ami ennek a könyvnek a hangulatáhozegyáltalán nem illett, már ha ez lenne a tényleges befejezés. Míg a történetelvarázsolt és rabul ejtett a maga kis sötét titkaival és fülledt légkörével, avége egy egyszerű ifjúsági romantikus fantasy könyvé. Attól függetlenül NinaMalkin tud írni és jó kis könyv lett ez, örülnék egy harmadik résznek, és nemcsak azért, mert szomorú végre vágyom. (Na jó, nagy részben azért. :D)

Kedvenc karakter: Ruby, Edgar

Ami kifejezetten tetszett: a szép gondolatok, a vonzódás jó ábrázolása, a nyomozás

Ami nem tetszett: egy kicsit belassul az eleje, a vége túl boldog

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. október 18.

Oldalszám: 480 oldal

Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés

2011-11-17T16:23:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Hamilton fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Meredith hercegnőnek nem csak az Unseelie trónjáért kellküzdenie az unokatestvérével, Cellel, de a Seelie királya, Taranis megvádoltahárom testőrét nemi erőszakkal. Mivel Merry tudja, hogy Rhys, Galen, és Abe ártatlanok,nincs más magyarázat, minthogy Taranisnak valami hátsószándéka van, de vajonmi? Ezért kénytelenek óvatosan lépkedni a politika útvesztőiben.

Az elég színvonalon aluli ötödik rész után féltem, hogytalán ez a sorozat is mélypontra fog süllyedni, mint az Anita Blake, és hogycsak nagy nehezen fogunk kilábalni belőle, de szerencsére nagyon pozitívancsalódtam a kötetben, és minden megvan benne, amire vágyni lehet egy Hamiltonkönyvnél.

Maga a történet megint rövid időt ölel fel, és ezért elégrövid is a kötet, noha hosszabb, mint az ötödik rész. Nem mondanám, hogy nagyonmeglepő vagy csavaros lenne a történet, de sosem unalmas, mindig történik bennevalami.

Hamilton remekül használja a mitológiát és hozza be a modernkorba. Visszavisz minket egy kicsit a régi időkbe, amikor még más vallás uralkodott,nem állítja szembe a kereszténységgel, egyszerűen csak bemutatják a szereplők,hogy volt egy idő, amikor még másképp zajlott az istentisztelet. Emellettkihasználja a tündérek gazdag mitológiáját, és nem csak azt mutatja be, hogyrégi isteneknek/ősöknek hiszik őket, hanem mindenféle apró nép fajtájátfelhasználja, mint a vörös sipkások (Harry Pottereseknek rőtsipkások), abrownie-k, goblinok és a többi.

Ezenkívül ami nagy erőssége a könyvnek, azok a karakterek,Hamiltonnál már megszokott, hogy a sok mellékszereplő mellett a főszereplőkigazi hús és vér emberek (vagy tündérek), a személyiségük teljesen egész. Ezértolvassuk tovább a sorozatot, legalábbis részben, és várjuk, hogyan alakul akalandjuk, és ebben a részben némelyek szívét kicsit meg fogja szorongatni a mikedves írónőnk.

Hiába arról híres Hamilton ezen sorozata, hogy erotikusfantasy, most fellélegezhetnek akiket zavar a túl sok szexualitás, ittmeglepően kevés szex jelenettel találjuk magunkat szembe és azok is rövidek. Depersze megmarad a szexuális alaphang, hiszen még mindig a termékenység a fődolog a tündéreknél, és Hamilton jó néhány régi mondát is előhoz, amikbenpéldául a vérfertőzésnek volt szerepe. És őszintén, ez az, amit igazán szeretekHamiltonban, ha kiválaszt valamit, bármilyen mitológiát, nem akarja rózsaszíncukorba mártani, és igenis olyan dolgokat tesz elénk, ami mágia ide vagy oda azemberi társadalomban is jelen van. Ahogy egy régi interjújában is mondta, „hanem akarod, hogy elgondolkodtasson egy könyv, akkor olvass mást,” mert bár nemegy filozofikus történet, félreértés ne essék, de átjárja valami sötétség, ésnem hiába felnőtt irodalom.

A kegyetlenség és a politikai manőverezések szintén lehetnekemberekre jellemzőek, és Hamilton nagyon ért ahhoz, hogy mindezt hihetően ésérdekesen tárja elénk. Amit még felvet kérdésként, hogy milyen is a változás,hiszen szépek a tradíciók és tisztelni is kell őket, de egy új korhoz mindigigazodni kell, és ezt a halhatatlan lényekkel mutatja meg nekünk. Amit talánegy kicsit túlzásnak érezhet az olvasó, hogy Merry mindenkivel megértő, mindentpont a megfelelő szemszögből lát, és ki is jelenthetjük, hogy Mary-Sue(tökéletes, az íróról mintázott karakter), mivel Hamiltonnak vannak aleghíresebb ilyenfajta karakterei, de mégis olyan jól bánik a szavakkal,helyzetekkel, hogy nem különösebben zavarja meg ez az olvasót. Bennemlegalábbis az merült fel néha, hogy talán így akarja bemutatni, milyen az igazitolerancia, hiszen Merry minden kultúrát próbál megismerni és megérteni, sőt tisztelni.Ez valami olyasmi, ami a mi világunkban is eléggé hiányos.

Pár kérdésre választ kapunk, és igazi függővége van, de úgyérzem, hogy már a vége felé jár ez a sorozat, remélem, hogy Hamilton ezt nemfogja elhúzni a végtelenségig, mert nem hiszem, hogy ennél működne az egyrész/egy nyomozás felállás. Mindenesetre örülök, hogy egy újabb kellemesensötét hangulatú Merry Gentry kötetet tarthattam a kezemben.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Doyle

Ami kifejezetten tetszett: a mitológia, a sötét hangulat

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011. november 10.

Oldalszám: 268 oldal

Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák

2011-11-17T12:27:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:Gaiman fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Boldog Világvégét! Merthogy elkezdődött, akarom mondanibefejeződött, mármint a világ, úgy maga, mint a Teremtés. Hogy miért? Hát merta Bibliában meg van írva, el kell fogadni. Megérkezett a mi kis világunkba azAntikrisztus, akit a sátánista apácáknak kéne kicserélnie egy emberi gyerekre.De bízhat is bárki, bármit a sátánistákra? Hát nem igazán. Így hát némi bakiscserebere után, Crowley-nak, a démonnak és ellentétének, Azirafaelnek azangyalnak meg kell keresniük az igazi Antikrisztust, hogy el tudják halasztaniaz Armageddont, mert bizony ám oly sokat éltek köztünk, hogy megszerették abolygónkat, és nem akarják, hogy a Menny vagy a Pokol unalmas világa legyenmindörökké. Eközben elindul az Apokalipszis Négy Lovasa, akarom mondaniMotorosa, hogy elpusztítsák a földet, de ott vannak a boszorkányvadászok is(létszám: két fő), meg a boszorkány, akinek birtokában van az egyetlen olyanjóskönyv, ami pontos jövendöléseket tartalmaz.

Ezzel a könyvvel nagyon furcsa kapcsolatom van, mindig ispályáztam rá, még a régi kiadást is üldöztem, és el is kezdtem kölcsönbenolvasni, aztán beütött egy nagyon negatív életszakasz, de előtte se voltamodáig a humor/paródia könyvekért, egyszerűen nem tudom értékelni őket. Aztánmost a még negatívabb időszakomban leültem és végigolvastam egy nap alatt, ésolyan jókat nevettem és elfelejtettem minden bajom egy kis rövid időre, hogyhihetetlen volt.

Tehát hiába, hogy ez egy humor könyv, mégsem az azerőltetett dolog, nem is tudom, hogyan körülírni. Véresen komoly témát veszelő, a Világvégét, annak rendje módja szerint a Négy Lovassal, a halesővel és atöbbi. A megszokott gaimani mitológiahasználat jellemzi, tehát kidolgozottanfelhasználja a bibliai Jelenések könyvét.

Sok szereplő van, és az ő szemszögükből látjuk az egészsztorit, és ettől lesz egy kicsit filmes hatású, így úgy éreztem, mintha egykellemes vígjátékot néznék. Amit külön díjaztam a könyvben, hogy ebben szintesemmi se komoly, hiszen nézzük meg az önéletrajzát a két írónak hátul (vagyahol éppen az adott kiadásban nyomtatva van), vagy akár a szereplőlistát, és alábjegyzeteket, főleg az utóbbit. Mégis van valahol ennek a könyvnek tartalmaés mondanivalója, de nem erőltetetten, egyszerűen csak sejteni lehet. AVilágvégével együtt jár az a gondolat, hogy megérdemeljük-e, hogy ezen abolygón éljünk, egy kicsit valahol az, amit én „zöld könyvnek” hívok, vagyisvan benne egy kis óvatosságra intés a környezet felé.

Ugyanakkor ott van Adam karaktere, aki tudtán kívül azAntikrisztus, egy átlagos, 11 éves fiú, aki akkora hatalmat kap, amivel ténylegsokan visszaélnének, és előkerül a „nagy hatalommal nagy felelősség jár” témais. De ugyanakkor Adam, mint mindenki átesik azon, milyen felnőni, éselgondolkozni dolgokon. A legjobban mégis azt szerettem Adam karakterében, hogyők és a barátai a fantáziájukba menekülnek, és azzal a naivsággal, mégiséleslátással látják a világot, ami a fiatalokra annyira jellemző.

De amitől igazán a szívemhez nőtt, az az apró elgondolások,hogy „mi végre ez az egész teremtés,” mi az, hogy „jó” és „rossz,” és végül ismilyen hibásak, esendőek az emberek. Persze, ezek tényleg nem kerülnek a humorelé, és egy könnyed, kikapcsoló, egy délutáni regény, mert számomra ténylegrövid volt, és szívesen olvastam volna tovább, vagy egy esetleges folytatást. Amásik, ami miatt nagyon kedveltem, hogy a bennem rejlő slasher (olyan rajongó,aki a férfi/férfi kapcsolatoknak szurkol – finoman kifejezve :D) is jól éreztemagát olvasás közben, mert Crowley és Azirafael barátságát lehet akár többnekis nézni. (És nem csak én vagyok így vele, régebben Cassandra Clare isnyilatkozta, hogy a kedvenc párosai között vannak!)

Összességében hiába humor, még engem is sikerült meggyőznie,ezért biztos, hogy mindenki kezébe nyomnám.

Kedvenc karakter: Halál, Crowley, Azirafael, Agnes Nutter (és nem csak azért, mert Agnes :D)

Ami kifejezetten tetszett: Világvége téma, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 314 oldal

Lauren Oliver: Mielőtt Elmegyek

2011-11-15T14:37:00.001+01:00

Hogy akadtam rá:A trailer óta akarom.

Úgy általában az egészről: Samantha Kingstonnak mindene megvan: népszerű, tuti barátnőivannak, az iskola egyik legjobb pasijával jár. Február 12-e ugyanolyan átlagospénteknek indul, ahogy eddig is: suliból lógás, esti buli és persze a Cupidónapon begyűjtött rózsák számolgatása. A legfontosabb kérdés az életében, hogymilyen lesz, amikor végre aznap este elveszti a szüzességét. De Sam hirtelenmeghal, és valami csoda folytán újraéli a péntek 12-ét… nem is egyszer…

Én azok közé tartozom, akik Lauren Olivertől előbb aDeliriumot olvasták, ami egy romantikus disztópiás regény egy-két szépgondolattal, de semmi meglepővel és semmi extrával. AZTÁN ITT VAN EZ A REGÉNY!Ez kismilliószor jobb és kidolgozottabb és egyedibb, mint a Delirium, és el sehiszem, hogy ugyanaz a személy írta, annyira más.

Összesen hét napot látunk, mindegyik egy-egy fejezet, szóvalaki úgy olvas, hogy „na jó, még egy fejezetet,” azoknak nem előnyös. Vannakbenne visszaemlékezések, ami megszakítja a cselekményt, ami amúgy sem izgalmas,de ettől lesz az egész történet és a karakterek is hitelesek. Az írásra mégjellemző, hogy elég sok a káromkodás benne, de szintén ez csak a maitinédzsereket festi meg valósághűen, nem lóg ki a szövegből, és nem túl sok.

Az egész történet reális (leszámítva az időhurkot), ésegyáltalán nem fantasy, mint az esetleg először gondolná az ember afülszövegből, nem az időhurok miértjére keresi a választ, hanem az élet egyszeletét mutatja be… reálisan. Nem igazán mondanám, hogy keményen, mert annyiranem komoly, mint egy Ellen Hopkins regény, nem elborzasztó, mégis az iskolaibántalmazások és az öngyilkosság a központi téma, bár nem az elszenvedő alanyszemszögéből, mégis üdítően jól kezeli ezeket a mostani ifjúsági regényekigénytelensége között.

Szól arról, milyen rájönni, hogy mi is igazán fontos azéletben, hogy milyen felnőni. Hogy nem ismerhetjük egymást sosem teljesen, éshogy érdemes a hibáinkat mindig megpróbálni helyrehozni. Hogy létezi a pókhálóeffektus, hogy mennyire összefonódik az emberek élete, még ha nem is tudunkróla. Azt mutatja be Oliver az időhurok segítségével, hogy elég egy apró dolgotmásképp csinálnod, és minden felborul az életedben. Minden kimondott szónak ésjelentéktelennek tűnő tettnek mekkora hatása van, és ezért érdemes kétszermeggondolnunk, hogy kinek mit mondunk, vagy mit teszünk.

Bár a főszereplő é a barátnői unszimpatikusak, mégis lehetőket valamennyire kedvelni, vagy legalábbis egy picit együtt érezni velük, mertlátjuk, hogy nekik is akadnak problémáik, a főszereplőnk pedig meglehetősensokat változik.

Maga az időhurok, amit az Idétlen Idők óta imádok (és vanutalás is a filmre, amiért bónusz muffin jár az írónak) lehet, hogy elcsépelttéma, de nálam örök kedvenc, és annyira jól írja le Oliver, hogy azonnal rabulejtett a történet, noha nincs semmi vér, se nyomozás, vagy ilyesmi. Bár tanulságos és szép történet, én nem nagyon hiszek abban, hogy minden ember megtud ennyire pozitív irányba változni. Nyilván lehetséges, de sajáttapasztalatból nem úgy látom, hogy túlnyomó többségben ez lenne igaz. Egy picitmese habbal, de jó lenne, ha így működne a világ.

Kedvenc karakter: Juliet

Ami kifejezetten tetszett: időhurok

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 414 oldal

Áramszünet megint

2011-11-10T13:55:00.000+01:00

Na szóvl, most beütött a krach otthon, tehát nincs áram, meg etc, és így a blogot be kell zárnom, míg nem találok munkát.Nem tudok semmilyen mailre válaszolni, mert ez is csak egyszeri alkalom volt, hogy gép elé tudtam ülni. Kérdést feltehettek, nem tudok rá válaszolni... Semmi személyes. Most úgy áll a helyzet, hogy talán nyárra nyitunk ki megint.

Miért vagy lila?

2011-10-18T18:21:00.001+02:00

Komolyan, nem unom még ezt a kampányolást? Hmm? HÁT NEM! Nem kell aggódni, a lilaságunk, eme gyönyörű sablonnal nem marad sokáig, csak a héten fog itt virítani. Gondolom, most ez megy a fejetekben: "MIÉRT? MIÉRT KELLETT PONT LILA SABLONT VÁLASZTANOD, GIGI?"

Mert október 20-a milyen nap? Na, ki tudja? IGEN, SPIRIT DAY! Mi is az a Spirit Day? Röviden: 2010-ben kezdődött, amikor is Brittany McMillan, egy tizenhat éves lány úgy gondolta, hogy tesz az iskolai bántalmazások ellen, amik az LGBT tagjait érintik (LGBT = lesbian, gay, bisexual, transexual), és csinál egy "Spirit dayt," ahol az iskolában erről beszélnek és lila ruhával jelzik, hogy bizony ennek a részei. A lila a remény és a "spirit" színe a szivárványszínű zászlón. Britttany úgy gondolta, hogy csak a saját iskolájában tesz valamit, de a lila szín futótűzként terjedt, és már az első évben is több millióan álltak az ügy mellé.

A lényege röviden persze nem az, hogy egy napig pózolunk lilában, mint minden "hívd fel erre a figyelmet" dolognak, ennek is csak van egy világnapja, amikor látványosan mozgósítjuk magunkat, és FELHÍVJUK AZ EMBEREK FIGYELMÉT egy problémára, és hátha több embert sikerül meggyőzni, hogy bizony nem jó dolog mást cikizni, piszkálni, csak mert meleg. A Spirit Day elindítója a sok öngyilkosság volt, és sajnos pont a minap olvastam egy 15 éves meleg fiú utolsó blogbejegyzését az öngyilkossága előtt, és igen, megviselt. Nem kérem ide azt, hogy ugyan, miért nem volt elég kemény, mert ez most nem róla szól, hanem mindenkiről, aki fontolgatja az öngyilkosságot, csak azért, mert szekálják, lenézik, szörnyszülöttnek, nem normálisnak tartják.

Több infó itt, a GLAAD oldalán.

Én már lila vagyok, a blog is lila. Elég annyit tenni, hogy facebookon, tumblrön, twitteren lila képet kitenni és twitteren használni a #spiritday hashtagot. A deviantart is részt vesz a spirit dayben és meglilul az oldal, sőt minden művész is alkot szép (lila) dolgokat. Liluljatok ti is!

G. B. Hellebrandt: Apály

2011-10-15T14:49:00.005+02:00

Hogy akadtam rá: Katamanótól kaptam, mert könyvet cseréltünk.

Úgy általában az egészről: A globális felmelegedés rossz dolog. Az. Nem hisztek nekem? Hát pedig Sherion Woods be fogja bizonyítani nektek. Ugyanis ő sellő, aki megírta ezt az Apály című könyvet, amiben elmeséli a történetét nekünk, buta embereknek. Mert mi hülyék vagyunk, ez tiszta sor, hiszen nem akarjuk belátni, hogy amit csinálunk a Földdel az rossz dolog. Éppen ezért, az isteni, tökéletes, ~~Mary-Sue~~ Sherion Woods megmutatja nekünk a helyes utat. Az ő munkája az, hogy fent él a földön, köztünk, és egy cégnek dolgozik, ami felvásárolja a környezetkímélő technikákat. Így talál rá a „gugli” segítségével Clive Clarkra ~~de szépen alliterál~~, aki egy neves feltaláló, megalkotta a hidromotort. De ugye az arabok teljesen rá vannak cuppanva az olajra, és ezért nem engedik, hogy ilyen fenomenális dolgok, mint a vízzel működő motor piacra jusson. Na, ezt kéne Sherionnak megakadályoznia, megvenné az összes jogot a Sellő Cégnek ~~aminek olyan jelentéktelen neve van, ha van egyáltalán, hogy nem jut eszembe,~~ de persze akkor, ha Clive nem adja a nevét az egészhez. Clive ezért berúg, és az alkohol mámor ködében, elhívja randira a főhősnőt és gyorsan egymásba szeretnek.

Innen közlöm, hogy a kritika rettentően negatív és gúnyos lesz, mivel úgy felcseszett agyilag ez a könyv és az attitűd, ami ezt megszülte. Az írónőt bántani nem akarom, sosem az a célom, felőlem ezt írhatta volna Becca Fitzpatrick is, L. J. Smith is, Deborah Harkness is, a véleményem ugyanilyen lenne.

Ez egy magánkiadós könyv, ami nem csak azt jelenti, hogy fizettek érte, hogy kiadják (mert normál átlag kiadóknál is van, ahol lehet fizetni, hogy kiadjanak), hanem, hogy nem látott egy szerkesztőt sem a szöveg, SŐT, lehet, hogy semmi előolvasót nem látott, ami nagyon nagy hiba. Végzetesnek bizonyult ennél. Ez nem más, mint bármilyen kézirat a fiókból, és míg azért a kéziratok 30%-a jó, és csak csiszolni kell rajta, ez a másik 70%-ba tartozik, amit jobb lett volna félbehagyni, elégetni, eltemetni. Ezért fontos, hogy több ember elolvasson egy darab kéziratot, és tanácsokat adjanak.

Itt elsősorban már a szöveg olyan, hogy elsírja magát az ember. Nem elég, hogy tele van tőmondattal, nincs leírás, senkiről nem tudjuk meg, hogy néz ki, semmiről nem tudjuk meg milyen, de nincs benne A) néhol központozás B) helyesírás C) mondatot sem kezd nagybetűvel. KÖNYÖRGÖM! Egy-két elgépelés, oké, de ez?! NEM LÉTEZIK A MAGYAR NYELVBEN KETTŐ FELKIÁLTÓJEL, SŐT KETTŐ KÉRDŐJEL SEM! NEM KELL FOLYTON ÜVÖLTÖZTETNI A SZEREPLŐKET FŐLEG, HA SUTTOGNAK, MERT ZAVARÓ! MINT ahogy én is most az előbb. Elhiszem, hogy tök indulatosan suttognak, meg lihegnek, lehelnek, pöfögnek, krákognak, fröcsögnek és vinnyognak, de ne, tartsuk kordában a felkiáltójeleket, azzal nem lehet világuralomra törni, sőt, nem emeli a művünk minőségét, inkább csak az olvasó agyára megy vele az alkotó. Ráadásul végig helytelenül ragozza a neveket, amit nem értek. Minek kellett külföldi neveket használni, ha még használni sem tudja?

Miért is mondtam, hogy a könyv mögött álló attitűd is zavar? Mert valljuk be, aki elkezd már kiötölni egy sztorit, az első, ami eszébe jut, úh, de jó lenne kiadni. És egyből fantáziál erről az ember, aztán, ha be is fejezi a sztorit, nem tudja kiadatni, mert a kiadók azt mondják, rossz. Ilyenkor szerencsétlen kétségbeesett író, akinek önkritikája nincs, és szerinte megírta a következő Harry Pottert/Alkonyatot/Bibliát, ahhoz nyúl, hogy nosza, adassuk ki saját pénzből, mert én meg nem értett művész vagyok. (Ja, ezt is olvastam, egy magyar író honlapján, nem Gabrielláén, másén, csak ide illik: „Én olyan meg nem értett vagyok, mint [tetszőleges klasszikus író].” Szívem, innen közlöm, nem meg nem értett író vagy, mert nem szépirodalmat írtál. Ne keverjük a kettőt.) És persze, van az, hogy ízlés különbség, meg olvasói réteg különbség, ez mindig belejátszik a kritikákba. De! Van egy pont, ahol tényleg be kell látni, hogy valami nem éppen olyan fenomenális, mint hittük. Én is tudom, milyen érzés ez, én is írogatok.

Most akkor még mindig maradjunk az írásnál, kiemelek pár ékes mondatot:

– „Hangos nyikorgással kísérve, én ültem le utoljára.” – Most te nyikorogtál, szívem, vagy a szék? VAGY MI?
– „Rágugliztam.” – Önmagáért beszél.
– „Kellemes bizsergés a hasamban.” – Orvost neki!
– „Enyhíti a lángolásomat.” – Tűzoltót neki!
– „Gyönyörű, szoborszerű teste” – Tehát a pasi nem kisétált, hanem vitték? Mert a szobor nem mozdul.
– „Elegánsan belehánytam.” – Hogyan hánysz elegánsan? Kisestélyiben?
– „Csavargattam az alsóajkam.” – Fájhatott.
– „Minden OK?” – Nem, nem OK, magyarul az vagy „rendben,” vagy „oké.”
– „Őrjöngött háborodott hangja.” – Tehát a hangja volt megháborodva?
– „Erotikusnak szánt mozdulattal végigsimított a tarkómon.”
– „A homlokom közepe vad pörgésbe kezdett.” – Mondom, hogy orvost neki!
– „A hangom rekedten és alig érthetően karcolta a falakat.” – Alig érthetően karcolta? Jó, hogy nem már kész barlangrajzokat készít az a hang.

Az a baj a fogalmazással, hogy élvezhetetlen. Néha túl fogalmaz, néha szlengesít és egyszerűen azt vettem észre, hogy egy óra alatt tíz oldalt olvastam el, annyira nehézkesen haladtam. A párbeszédek nem élethűek, senki nem használ olyan szavakat élőbeszédben, és gyakorlatilag mindenki ugyanúgy beszél. A történet elején már egy egész fejezetes flashbackkel találjuk magunkat szembe, ami tök felesleges, hiszen előtte a főhős elmondta, hogyan és miért kapta ezt a munkát, minek leírni, hogy kapott szép lakást, amit már tudunk, és hogy voltak ott lufik is? Ráadásul E/1-ben vagyunk, de írónőnk kitekint és belénk erőszakolja, hogy mit gondol a másik szereplő, ilyenekkel, hogy „kérdezte élesebben, mint szándékozta.” Honnan a jó illatos virágporból tudná Sherion, hogy hogyan akarta kérdezni a másik szereplő a dolgot? De persze, az alap buktató itt, hogy sellős regény akar lenni, de nagyon nem eleme ez az írónőnek, mert ilyeneket ír bele: „A két ember nem lehetett testvér.” HAHÓ! AZOK SELLŐK! NEM EMBEREK! Persze a slusszpoén, hogy az emberekre van ez a szavuk „aneh,” hát akkor dobja be Hellebrandt, ha épp eszébe jut.

Térjünk át, mondjuk a világkidolgozásra. Nem tudom eldönteni, hogy ez sci-fi vagy fantasy. Ezek ufók vagy sellők? Vagy mi van itt? Mert ez az alapvető hibája Hellebrandtnak, hogy szerintem maga se tudta, mit akar írni. A sellők társadalmát, városát a 218. oldalon kezdi ecsetelni a 300 oldalas könyvben. Ne ijedjetek meg, az is csak egy oldal, nem több. Semmit nem magyaráz meg, néha bedob egy-két sellő szót, oké, hogy kitaláljuk, hogy miket jelentenek azok a bizonyos tárgyak, de nem fejti ki. Légy szíves, ha a te világodba akarsz minket bevezetni, akkor egy-két mondatban oda lehet írni, úgy, hogy senkinek ne legyen unalmas.

Az a legnagyobb baj itt, hogy pl. van ez a kütyü, amivel beszélnek, valami üveg urna, ami random ott lebeg a levegőben és üzenetek kézbesít. Ez most azért van, mert van mágiájuk? Ez most azért van, mert a molekulák szétporladnak és újra összeállnak? MI A JÓ BÜDÖS FENE FOLYIK ITT?! Mert semmilyen magyarázatot nem kapunk, de iszonyatosan szétbarmolt dolog ez. Az istenek (mert vannak istenek) tudnak emlékeket törölni, hullákat felkelteni, de ugyanakkor bárki tud emléket törölni árammal meg szérumokkal meg kapszulákkal. Értitek mi a bajom? Egy nagy zagyvaság az egész.

A fő mitológia vicces, a H2O nevű sorozatból van, azt mondják, azt a sellők gyártatják, hogy az emberek mégse ijedjenek meg, ha véletlen látnak sellőt. Mert a H2O-t minden ember nézi? Ugyan már, az egy középszerű tévésorozat kis költségvetéssel. És ilyet ne csináljunk, hogy Úh, a mitológia másik műből van, azért hívják mitológiaalapnak, mert az alapját a legendákból, nép hiedelmekből és a mitológiából veszed.

Na nézzük mi van itt még, ami nevetséges a világban: A halak, óh, a halak. Mert itt minden hal kész Uri Geller, ugyanis tudnak mentálisan beszélni MINDENNEL, csak az emberekkel nem. És a halak rezegtetik a gondolatukkal a vizet és úgy beszélnek… öhm, a levegőn lévő főhőssel. (Más kérdés, hogy a tengerig elrezegtetik a gondolataikat, hogy a többi növényevő hal neki essen a főhős pasijának, mert bosszút akarnak állni, hogy a főhős halat evett.)

Ugye a sellők farka itt leszárad, „mint a gyíkoké,” ha kijönnek a partra, és „undorító cuppanással” és egy jól irányzott „csípőmozdulattal” le tudják magukról dobni. Na most, amikor ilyen van írva, hogy a pasik farok dobálási versenyt rendeztek, én jót nevettem. Másfelől próbáljátok már meglendíteni a csípőtöket úgy, mintha a gatyátokat akarnátok ledobni, milyen vicces már. Ezzel hogy lehet tíz méterre farkat dobni? Persze ez sem eléggé jól kidolgozott, mert elvileg „egy csepp víz elég” (lásd a H2O szlogenjét), de a főhős meg se szárad, máris porrá válik a farka. Ami pedig írói erőltetés és ehhez a sellő vagyok és majdnem lebukok a pasim előtt jelenethez szükséges volt: a luxusszállodában tengervíz jön a csapból. Plusz a pasi bemegy a szobába, ott kopog minden, hogy úristen miért nem szólsz hozzám… A főhős persze hozzá is szólt, és hallotta is a pasi, de hát logika ugye. No meg? MIT KERES A PASI A SZOBÁBAN?!

Maradjunk még a világkidolgozásnál: a sellők a szárazföldön nyálkásan csillognak, de persze éteri szépséggel, ezt az emberi szem nem látja. MIÉRT? MÁGIA VAGY TUDOMÁNY? Ami még ilyen szép dolog, hogy a dinoszauruszokig vezeti vissza a sellőket Hellebrandt, vagyis a sellők már akkor éltek, mikor a dinók, és az emberek a sellőkből lettek. Nos kérem, itt jön két érdekes csavar is. Meteor becsapódik, porfelhő keletkezik, savaseső van. A sellőknek semmi baja, mert a vizet nyilván a savaseső nem bántja, és a sellők olyan kedvesek, hogy leviszik az állatokat oxigénekkel teli barlangba. Most elképzeltem, ahogy egy szerencsétlen mamutot visznek le, vagy valami ilyesmit, bármit, mert ugye a dinoszauruszokat meg nem vitték le, mert „a sellők akartak lenni a csúcsragadozók.” (Tehát a dinók sellőt ettek.) A második csavar itt jön! Ha megisznak az emberek egy technikával előállított lötyit, sellővé válnak, mert azoktól származnak. AKKOR HOGY AZ ÉLETBEN LESZ SELLŐ ETTŐL A LÖTYITŐL EGY KUTYA?! Igen, sellőkutya…

A romantika részére kevés szót fogok pazarolni. Mivel nincs egy deka karakter kidolgozás se, csak nevük van semmi más, és mindenki egyforma, max. oda van írva, hogy ez fiú vagy lány. Ja, bocs, ez sincs odaírva. Az összes sellőnél, kivétel Annie, olyan kitalált nevek vannak, ami nemsemleges, vagy legalábbis nekem nem mondtak semmit, és mivel leírás nincs, ezért nem tudod milyen nemű. Szóval a romantika áll a szokásos szerelmi háromszögünkből, és őszintén sajnálni tudom Sheriont, mert ilyen pasik elől én sikítva futnék a rendőrséghez. Adott Clive, az ember, akivel már a 30. oldalon örökre szerelmesek, ám persze, ebből 15 oldalt részegen tölt Clive. Adott a sellőfiú, Rob (neki érdekesen kimondható neve van), akit olyan birtoklási vágy hajt, hogy még a WC-re se engedi el a főhőst. Amikor ezek ketten tudnak egymásról, jön a teljesen hihetetlen „Nem érdekel kit választasz, azt akarom, hogy boldog lény, érted megteszek mindent, nem zavar, hogy megcsaltál.” Ilyen ritkán létezik, és akkor tudom elfogadni, ha van érzelmi mélység, itt mélység max. a tenger feneke. Másfelől pedig, tanuljuk már meg, hogy a nő nem egy alárendelt dolog a kapcsolatokban, és az alábbi állítás sem igaz: „A nők mindig beleszeretnek a megmentőikbe.” ÉS HA LÁNY A MEGMENTŐ? ÉS HA ÖREG PASI, AKI VÉGTELENÜL RONDA?

Karakter kidolgozás ugye nincs, de a főhős, óh, a főhős egy Mary-Sue, ahogy fent is említettem már. Eleve, hogy ő piszok jó a munkájában, ami az, hogy miniszoknyában pasik elé libben és azt mondja, „Kössünk szerződést.” Ezt szerintem elég sokan meg tudják csinálni, itt nagy tehetségként van feltüntetve. Ami vicces, hogy még az istenek is leborulnak a főhős előtt, mert a főhős olyan okos. Sherion annyira csodás, hogy amikor minden sellőnek megtiltanak valamit az istenek, neki nem, sőt, kijelölik vezetőnek. Természetesen négyen akarják meghágni a főhőst, noha a szexualitásnak nem sok köze van a könyvhöz: a két pasi, egy isten fia és a főgonosz is két perc alatt beleszeret. Én nem tudom ez a nő, hogy nézhet ki, vagy milyen kisugárzása van, hogy mindig mindenki vele akar párosodni. De agya biztos nincs Sherionnak, mert pl. mikor mondják neki, hogy „nem, a te kényelmedért nem csinálunk ide ajtót, mert azt egyszerűen megtalálják a gonoszok,” akkor elkezd vinnyogni, hogy neki akkor sem tetszik a biztonsági rendszeren át való bejutás. Sőt, ki se akarja deríteni, hogy mi volt az a sötét titok, ami miatt az anyja meghalt. Igazi életre való ez a sellőnő, mivel csata közben is véletlenszerűen leáll egy könyvet olvasni, csodálom, hogy nem filézték még ki és rakták fel a falra szobadísznek, egyedül ott lenne tényleg hasznos.

Az egész könyvnek a nagy üzenete az lenne, hogy mi szarok vagyunk, mert elpusztítjuk a földet és óvni kéne. Ezt Hellebrandt úgy állítja elénk, hogy lábat növesztenek a bálnák, cápák, medúzák (ha lábat növesztenek, attól azok ugyanúgy megfulladnának a szárazföldön, de totál lényegtelen), és jönnek blobfisheket meg tengerisünöket dobálva embereket kiirtani. Én tényleg örülök annak, ha valami zöld könyv, és természetet védünk, de ne akarjunk valamiről szólni, ha nem megy finoman elgondolkodtatón. Amúgy meg, ha ilyen szemetek az emberek, akkor miért van az, hogy akivel egy napja találkozott Sherion, azok segítenek neki… Míg a sellők kevésbé. Ez már csak egy ilyen utolsó logikai fejelés.

AMIRE ISZONYATOSAN DÜHÖS VAGYOK: Viccnek állítja be Hellebrandt a nemi erőszakot, és többször is. Nem mondok erre semmi csúnyát, de beszéljen egy nemi erőszak túlélőjével… Járjon utána, mielőtt egy nyálas-romantikus-habos-babos könyvbe ezt belerakja. Ugyanezt mondanám a drogfüggőségről is. És ami igazán felcseszett agyilag, az a mentális betegek ábrázolása volt. Utálom, ha engem is beleraknak abba a kategóriába, hogy jujj, mentális beteg vagy, nyálazol és őrült vagy és gusztustalan. Ezért megfejelném egy kaktusszal az írónőt, ugyanis itt a mentális betegeket teljesen degradálóan írja le, és emellett belőlük csinált vámpírt. Mondván Lestat (az a Lestat) csak egy őrült sellő volt… Meg hogy Drakula gróf legendáját és az egész vámpírságot a sellők találták ki. Kérlek szépen, ha te ilyen penge vagy mentális betegségekből, akkor tudod, hogy a tudathasadás, meg a skizofrénia nem egy és ugyanaz.

Túl sokat tudnék erről a könyvről írni még, ezért álljon itt inkább egy vidám hibalista:

– A főhősünk sétáljon be egy tévéstúdióba, ahol egyből riportot is készítenek vele, minden kérdés nélkül. Itt átváltoztatja magát sellőbe, akkor persze, hogy egyből elhisznek mindent. Ha leadják eme felvételt, senki nem gyanakszik arra, hogy ez álműsor volt összevágva. MERT HÁT LESZÁRADT A FARKA!
– Víz alatt feltétlen van áram… Ugye? Vajon ki akarja kipróbálni a víz alatti áramot?
– GÖRÖG ISTENEK MEGINT! De várjatok csak! A görögök a sellőktől lettek… Jóval régebben voltak sellők, mint görögök, és nem a görög istenek voltak az elsők, akik felbukkantak a hitvallásokban. Öhm, miért is vannak itt görög istenek?
– Ha szembejön veled valaki, akit nem ismersz, MEG KELL kérdezned, hogy „Megbízhatok magukban?” Ha azt mondják igen, akkor nyilván igazat mondanak.
– Ha adott egy pasi, aki épp utál minket, menjünk vele, biztos nem akar csapdába csalni.
– A tapaszt, amivel beszélnek, de nem tudni hogyan, mert minek, azt ne vegye senki észre, hogy a főhős nyomogatja. Nyilván csak bolhás, azért vakarózik annyit. Vízi bolhás.
– A főgonosz kezdjen Kanye West zenére prédikálni, és Dr. Alban Sing Halellujája legyen az új sellő himnusz.
– 10 évre, ha elzárunk valakit egy helyre, akkor csak kicsit legyen lefogyva… Nyilván ha túlélt 10 évet, akkor koplalt. (Bár 10 évet kaja nélkül…)
– A fókák köztudomásúan szinte professzorok az orvostanban.
– A halak tudnak varrni.
– A sellők kedvence a bakonyi csirkeragu nokedlival.
– Ha a népünk kiirtotta a fél emberiséget, reménykedjünk, hogy talán nem veszik észre, hogy mi voltunk és fogjuk másra.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: egy értelmes dolog nincs benne

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 1/5 pontból

Kiadó: Kogenda Bt.

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 304 oldal

John Green & David Levithan: Will Grayson, Will Grayson

2011-10-11T04:37:00.000+02:00

Hogy akadtam rá:Meleg irodalmat kerestem.

Úgy általában az egészről: Will Grayson éli az életét, igazából nagyobb gondja nincsen,csak annyi, hogy a barátai eltávolodtak tőle, mert kiállt a meleg legjobbbarátja mellett. Persze Will eleve egy fura szerzet, ha az életszemléletérőlvan szó, annyiszor megégette magát már, hogy bevezette a „Kussolj és ne törődjsemmivel” alapszabályt. Tehát ha valami gondja van, próbál nem érezni, és nemmondani semmit. Talán működne is a dolog, ha az említett legjobb barátja, Tiny,nem akarná összehozni Willt egy lánnyal, és nem mellesleg Tiny nem írna azéletéről egy musicalt, ami kiteregeti Will életét is.

Will Grayson éli az életét, de ő se tudja minek.Legszívesebben meghalna, depressziós, ráadásul titokban meleg is, mert nem merielmondani édesanyjának sem, főleg nem az álbarátjának, Maurának, aki mindenáronrandizni akar vele. Egyetlen fénypont az életében Isaac, akit internetenkeresztül ismert meg, és azóta belé is szeretett, hiába nem látta még élőben.

A két Will Grayson élete kereszti egymást, és pont ezértkénytelenek kilépni az eddig biztonságosnak hitt burokból, ahova elvonultak avilág elől, és rá kell jönniük, hogy igenis merni kell kockáztatni, különbennem élet az élet.

Először is: fogalmam sem volt, mit várjak ettől a könyvtől,mert csak projektre válogattam ki, előtte nem hallottam róla semmit, csakannyit tudtam, hogy John Green híres író és David Levithan könyveit pedig elakarom olvasni. Nem is tudtam, hogy ketten írtak egy könyvet. Nos, sokszorgondolkoznak azon az emberek, hogyan is ír két író együtt, itt azonban nem kelltöprengeni: egyik fejezetet John Green írja (a heteroszexuális Willét), amásikat David Levithan (a homoszexuális Willét). Ugye hiába lenne a fejezetekelé név írva, mivel ugyanaz a kettő, nem igazán tudnánk megkülönböztetni, hogymost ki beszél, ezért formában van megváltoztatva az egész. Míg John Green azalapszabályok szerint ír, addig David Levithan szövegében ez fel van bontva, éspárbeszédeket „név: szöveg” módon tárja elénk, ami először egy picit furánaktűnhet, de belerázódik az ember.

Ami még írásilag kiemelendő, hogy nagyon trágár beszéd vanbenne, de mit várunk őszintén tizenhét éves fiúktól? Akit zavar a sok káromkodás,bele se kezdjen, ugyanakkor nem esik át a ló túloldalára egyik író sem és nemlesz valami túlszlengesített szöveghalmaz az egész.

Térjünk rá végre a cselekményre! Nos, nagyon nem történiksemmi, nincs nagyobb izgalmas nyomozás, ez nem az a fajta könyv. Egyszerűencsak két-három tinédzser életéről szól, mert bármennyire is a két Will a főhős,Tiny is nagy szerepet kap. Szóval annyi történik, hogy Tiny írja ezt amusicalt, ami az ő életéről szól és persze a heteroszexuális Willéről, ésmiközben küzdenek a melegek átlagos elfogadásáért, rájönnek, hogy mit isjelentenek az emberi kapcsolatok.

Mert ez nem szól másról, mint arról, hogy milyen fontosak abarátok. Hiába romantikus könyv, és a két főhős talál magának párt, Will #1 ismegjegyzi élete szerelmének „Bocsi, én szeretlek, de a legjobb barátomatmindennél jobban szeretem.” És ezért is szerettem nagyon ezt a könyvet, mertmindenféle kapcsolat (romantikus, baráti, szülő-gyerek) hullámvasútjátbemutatja, teljesen őszintén és reálisan. Milyen az, amikor a legjobb barátunkszerelmes és nem foglalkozik velünk, milyen az, amikor a szülők ezt és aztvárnak el tőlünk és szeretnénk annak eleget tenni, milyen is az, amikor még akapcsolat elején vagyunk, és nem biztos, hogy egyből szerelmesek vagyunk amásikba, milyen az, amikor egy kapcsolatban ki kell teregetni a múltunkat ésnem tudjuk, hogy elfogadnak-e minket.

De nem csak ebben rejlik a Will Grayson, Will Graysonvarázsa. Egyszerűen vicces, órákat nevettem rajta, és bár humoros könyv, nem aza vérbeli paródia. Mégis valahogy van egy kis sötét árnyalata is, nem tudomrendesen megfogalmazni. Will#2 depressziós, és elég sötéten látja a világot,míg Will#1 túl sokat csalódott és cinikus, ők kettejük narrációja eléggénegatív életszemléletet mutat be, de mindketten szarkasztikusak, és ettől leszegy elég különös alaphangulata a könyvnek. Nem sírós, nem depressziós, de nemmondhatnám könnyed humornak sem, mert rámutat az élet negatív dolgaira.Röviden: ez is csak olyan, mint egy szelet bárki életéből: van fent és lent,van jó és rossz, van jókedv és problémák.

És erről is szól, ezért érzem egy nagyon jó tinédzserkönyvnek: „Mindegy, hogy mi a problémád, mindig érdemes küzdeni.” Bár nem egynagyon komoly témákkal foglalkozó könyv, nincs itt semmi nemi erőszak, bántalmazás,stb., de mégis az átlagos érzelmi problémákról szól.

Én mindkét Will Graysont imádtam, külföldön sokankifogásolták, hogy túl sokat szenved a depressziós Will, hát talán mertdepressziós, ami ugye betegség, nem ő választotta. Mindenesetre mivel én iselég negatív ember vagyok, ezért mindkét Willel együtt tudtam érezni, ésszurkoltam neki. Ami rám jellemző, hogy én igazán el bírtam volna viselni egyWill/Will dolgot, de hát persze, ez a könyv nem erről szólt. Tiny eléggé asztereotip meleg, hiszen állandóan azt mondja, hogy ő mennyire „csodálatos” éshát musicalt ír és énekel, de nem lehet nem szeretni a karakterét, ő az atipikus vidám folt, teljes ellentéte mindkét Willnek. De hogy ellensúlyozzákezt a nagyon rikító személyiségét Tinynek, azért Will#1 kapta az érzelgősebbszövegeket, amiből egy igen vicces jelenet is adódik: „Lehet, hogy Tiny a melegkettőnk közül, de én vagyok a szentimentális.”

Bár csak azért került a kezembe, mert meleg ifjúságiirodalom, egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, mert hiába nem az én alapkategóriám, vagyis se nem túl komoly, se nem fantasy, mégis az egyik legjobbanmegírt romantikus könyv, és megy oda a kedvenceim közé.

Kedvenc karakter: Will Grayson, Will Grayson, Tiny Cooper

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a téma

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2010. április 6.

Oldalszám: 310 oldal